Végre megkerült Dorothy rubincipellője!

A Judy Garland által az Óz, a csodák csodájában viselt legendás piros cipőket 13 évvel ezelőtt lopták el.

Az 1939-es alkotás forgatása során a néhai sztár összesen négy pár rubincipőt viselt (legalábbis ennyi létezéséről lehet tudni) – ezek közül az egyiket tulajdonították el 2005-ben a minnesotai kisvárosban, Grand Rapidsben (a színésznő szülőhelyén) található Judy Garland Múzeumból. A tolvajok egyszerűen betörtek egy ablakot az éjszaka, majd a tárolóvitrint is szétzúzták, és megléptek a zsákmánnyal. Óriási szerencséjükre a biztonsági kamerák nem működtek.

Ez még nem a most megkerült cipellő. Forrás: Brian To / FilmMagic / Getty Images

 

A tolvaj vagy tolvajok semmilyen nyomot nem hagytak maguk után, a rendőrök sem láb-, sem ujjlenyomatot nem találtak. Azt sajnos most sem lehet tudni, ki vagy kik voltak az elkövetők, ahogy azt sem, hogy bukkantak a nyomukra: az FBI mindössze annyit jelentett be egy sajtótájékoztatón, hogy a relikvia megkerült, és hogy a nyomozás még folyamatban van.

A cipőket egyébként egymillió dollárra biztosították, de szakértők szerint ma már kétszer ennyit is érhetnek: a filmtörténelem legértékesebb emléktárgyai közé tartoznak. Egy névtelen felajánló annak idején egymillió dolláros jutalmat ajánlott fel annak, aki információval szolgál a cipők hollétét vagy a tettes nevét illetően, de kitűzött egy jelentkezési határidőt, ami a rablás tizedik évfordulóján lejárt.

A Judy Garland Múzeum egyébként a relikviák eltulajdonítása óta szomorú mementóként ott tartotta kiállítva az üres tárlót, ahonnan a cipellőket elemelték. Az ügy egyébként annyira izgatta az emberek fantáziáját, hogy Who Stole The Ruby Slippers? címmel 2015-ben egy rövid dokumentumfilm is készült a témában. Az FBI nyomozásának lezárulta után remélhetőleg készülhet majd egy egész estés doku is...


(via BBC)