10 dolog, amit nem tudtál a Flashdance-ről

Nézz klasszikusokat! sorozatunkban ezúttal minden idők egyik legjobb táncos filmjét vesszük sorra, ami az HBO GO-n streamelhető.

1. A főhősnőt, Alexet megformáló Jennifer Beals stílusteremtő ejtett vállú pulcsija a véletlen műve volt. A szóban forgó ruhadarabot a színésznő otthonról hozta magával a forgatásra, és mivel összement a mosásban, Beals levágta róla a gallért, hogy átférjen rajta a feje. Az eredmény pedig ez lett.

2. A Flashdance részben egy Maureen Marder nevű nő valós történetén alapul, aki ugyan nem Pittsburghben, ahogy az a filmben szerepel, hanem Torontóban élt, de ugyanúgy nappal építőmunkásként dolgozott, éjjel pedig egy bárban volt sztriptíztáncos, és be szeretett volna jutni egy neves tánciskolába. A filmesek egy torontói sztriptízbárban figyeltek fel Marderre, aki

mindössze 2300 dollárért el is adta élete sztorijának megfilmesítési jogait a Paramountnak.

A film végül mintegy 93 millió dollárt hozott csak Amerikában (a világszerte elért bevétel ennek közel a duplája lehet), ezért a nő beperelte a stúdiót, viszont a bíróság 2006-ban ellene döntött, mivel Marder egy szerződésben – amit az ügyvédje jelenlétében írt alá – minden jogáról lemondott, a Paramount pedig nem akarta átverni, csak senki sem számított rá, hogy a film ekkora siker lesz.

3. A Flashdance lenyűgöző táncos jeleneteit nem Jennifer Beals maga adta elő, mivel ő nem volt képzett táncos, csak ezt a stúdió igyekezett titokban tartani, hogy ne rombolja le az illúziót. A színésznőnek három dublőre is volt: Marine Jahan francia táncos csinálta helyette az egyszerű táncos jeleneteket, egy Sharon Shapiro nevű amerikai országos bajnok tornász azt az elképesztő levegőbe ugrást, amit a főhős a meghallgatáson ad elő, egy Crazy Legs művésznevű breaktáncos pedig a breaktáncos részeket.

Aki ennyiből esetleg nem tudná, annak az illető polgári nevéből, a Richard Colónból kiderül, hogy a Puerto Ricó-i-amerikai breaktáncos férfi, így megkérték, hogy a felvételhez borotválja le a lábát, és vegyen fel egy parókát. Colón minderre hajlandó volt, a bajuszát viszont nem akarta leborotválni, így ha a szóban forgó jelenetet kikockázzuk, tisztán látható, hogy

„Alexnek” bizony bajusza van.


4. Nemcsak a film lett óriási siker, hanem a betétdalaival (olyan slágerekkel, mint például a What a Feeling vagy a Maniac) kiadott zenei album is, amit csak az első két hét alatt 700 ezer példányban adtak el, később pedig a 20 milliót is meghaladta az eladott lemezek száma. A filmzenei lemez igazából még gyorsabban vált szenzációvá, mint maga a film, amihez nagyban hozzájárult, hogy a Flashdance volt az első olyan mozi, ami nagyrészt annak köszönhette a sikerét, hogy a betétdalokhoz készült videoklipeket villámgyorsan bemutatták az MTV-n.

5. Alex szerepére Jamie Lee Curtis, Bridget Fonda, Melanie Griffith, Mariel Hemingway, Helen Hunt, Jennifer Jason Leigh, Michelle Pfeiffer és Kyra Sedgwick is pályázott, Jennifer Beals kiválasztása előtt pedig Bo Derek, Daryl Hannah, Heather Locklear, Holly Hunter, Debra Winger, Andie MacDowell, Janice Dickinson modell és Tatum O’Neal is esélyes volt.

6. Az Alex szerelme, Nick megformálására kiírt meghallgatáson részt vett

Kevin Costner, Pierce Brosnan, Robert De Niro, Richard Gere, Mel Gibson, Tom Hanks, Jack Nicholson, Joe Pesci és John Travolta is.

Al Pacinót, Burt Reynoldsot, a KISS-ből ismert Gene Simmonst, a szintén zenész Bob Geldofot pedig állítólag fel is kérték a szerepre, csak ők különféle okok miatt nemet mondtak (Pacino és Simmons az imidzsét féltette, Reynolds pedig egyszerűen nem ért rá). Nicket így végül Michael Nouri játszotta, akit mostanában a Yellowstone című sorozatban láthatunk.


7. A rendező kiválasztása sem volt egyszerű menet: David Cronenberg nemet mondott a felkérésre, majd úgy volt, hogy Brian De Palma lesz a direktor, ő azonban az utolsó pillanatban kihátrált, hogy inkább A sebhelyesarcút forgassa le. Végül Adrian Lyne-t is csak úgy sikerült megszerezni, hogy már kétszer is visszautasította az ajánlatot, de utána sikerült valahogy rábeszélni, hogy mégis vállalja. Valószínűleg nem bánta meg, és az Alex név is a szívéhez nőhetett, mert későbbi híres alkotásában, a Végzetes vonzerőben is ezt választotta a főhősnő nevének.

8. Lyne úgy gondolta, hogy Alex háttérsztorijába bele kéne írni, hogy gyerekként molesztálták, a forgatókönyvíró, Joe Eszterhas viszont elborzadt az ötlettől (úgy gondolta, az egész történetet félrevinné), és dühödt harcba kezdett a direktor ellen. A producerek végül Eszterhas oldalára álltak, így a súlyos trauma nem került bele a filmbe – szerencsére.

9. Az Alex legjobb barátnőjét, Jeanie Szabót (!) alakító Sunny Johnson egy évvel a Flashdance bemutatása után, 1984-ben,

mindössze harmincévesen meghalt agyvérzésben.


10. Abban a jelenetben, amelyben Alex Bizet Carmenjének a zenéjére egy táncos kedvű közlekedési rendőr mozdulatait utánozza, egy valódi pittsburgh-i közlekedési rendőrt láthatunk, egy afféle helyi hírességet. A 2010-ben elhunyt Vic Cianca több mint harminc éven át dolgozott a városban, és mindig valamilyen koreográfiára adta elő a jelzéseket – a helyi lapok el is nevezték „az útkereszteződések Nurejevjének”.


(via IMDb)