5 dolog, ami nem stimmel A Korona 5. évadában

Egyesek szerint ez a történelmi sorozat eddigi legjobban sikerült évada, mások teljesen kiakadtak a pontatlanságokon. Kinek van igaza?

A Netflix Erzsébet királynő életét és uralkodását feldolgozó szériájával kapcsolatban korábban is mindig felmerült, hogy vannak hiányosságai a történelmi pontosságot illetően – ám a cselekmény most ért olyan szakaszába, hogy olyan eseményeket ábrázol, amire a legtöbb néző is pontosan emlékszik. Miközben az alkotók nyilvánvalóan nem lehettek ott azoknál a magánbeszélgetéseknél, amelyeket a királyi udvar tagjai egymás közt folytattak, a rajongók jogosan várhatnák el, hogy legalább a nyilvánosságra hozott dolgok stimmeljenek.

A másik részről viszont ott van az alkotói szabadság és a drámai hatás, amelynek érdekében abszolút jogos időnként feláldozni a száraz tényeket. Ahogy az Anna hercegnőt megformáló Claudia Harrison az ötödik évad londoni premierjén fogalmazott: „Szerintem veszélyes korszakba lépünk azzal, hogy a művészeket

arra kényszerítjük, hogy mindenféle figyelmeztetéseket helyezzenek el az epizódok előtt.”

Ezzel persze mindenképpen egyetértünk, de a rajongók kedvéért lássuk az apróbb pontatlanságokat!


A karakterek úgy általában

Dickie Arbiter, a brit királyi család televíziós és rádiós kommentátora nem túl meglepő módon teljesen ki van akadva A Korona új évada miatt, és elkeseredését meg is osztotta a brit Metro újsággal. „Ezúttal teljesen elszabadult az alkotók drámai szabadsága. Kifejezetten igazságtalannak tartom, hogy a királyi család több ábrázolt tagja már elhunyt, ezért nem tud tiltakozni azok ellen az igaztalanságok ellen, amelyeket a sorozat nekik tulajdonít.

Ez nem más, mint valós embereket érintő történelemhamisítás”

– szögezte le a szerző. Akik egyébként még életben vannak, azok nem egyszer tiltakoztak már A Korona ellen. Ahogy arról ebben és ebben a cikkünkben is írtunk, az egykori Károly herceg, azóta III. Károly király kifejezetten elégedetlen azzal a képpel, amit a széria mutat róla, és több jelenetet is kikért már magának.


Károly herceg nem is lobbizott a miniszterelnöknél

Az egyik ilyen újabb pontatlanság Károllyal kapcsolatban az akkori brit miniszterelnököt, John Majort érinti, így azt nem is az uralkodó, hanem a politikus igyekezett pontosítani. Sokakhoz hasonlóan Major is előzetes figyelmeztetést követelt az epizódok elé, amelyben felkészítik a nézőket arra, hogy amit látni fognak, nagyrészt az írói fantázia terméke. A Korona ötödik évadának cselekménye szerint ugyanis Károly lobbizott a miniszterelnöknél, hogy vegye rá valahogy az anyját, II. Erzsébetet, hogy mondjon le a trónról a javára, amely elképzelést Major is támogatott. Ez az érintettek szerint nem így történt, és a királynő mindig is olyan elkötelezetten uralkodni vágyott, amíg csak képes volt rá (végül tényleg ő lett a brit történelem legtovább hivatalban lévő uralkodója), hogy ezt a célkitűzését soha senki sem kérdőjelezte meg.

Jonny Lee Miller a sorozatban John Majorként. Forrás: Netflix

 

A kiszivárgott botrányos magánbeszélgetések közül nem minden került be a sorozatba

Károly és Diana házasságának végnapjaiban mindkettejük részéről kiszivárgott egy-egy magánbeszélgetés. A Károly-féle „tampongate”-ként híresült el, és egy 1989-es telefonbeszélgetést takar, amit a herceg szeretőjével, Camilla Parker Bowlesszal folytatott, és azt találta mondani, hogy annyira bele akar bújni a nőbe, hogy legszívesebben beköltözne a nadrágjába. Amikor Camilla rákérdezett, hogy mi akarna lenni, esetleg egy bugyogó, a férfi azt válaszolta, hogy

ha szerencséje van, inkább egy tampon.

Mindez szóról szóra elhangzik A Koronában is, ezzel szemben egy másik, szintén kiszivárgott és igen fontos telefonbeszélgetés kimaradt.

Forrás: Netflix


A Squidgygate néven ismert botrányt a The Sun nevű pletykalap szellőztette meg 1992-ben, amikor nyilvánosságra hoztak egy magánbeszélgetést, amit a kilencvenes évek elején folytatott Diana hercegné és korábbi szeretője, James Gilbey. A telefonban Diana egy ismert brit szappanopera karakteréhez hasonlította magát, ezenkívül megosztotta abbeli félelmét a barátjával, hogy terhes – sokak szerint ennek a felvételnek a kiszivárgása vezetett végül a szakításhoz Károllyal. A ’squidgy’ arra a jelzőre utal, amely néven Gilbey a beszélgetés során folyamatosan szólította a hercegnét: magyarul valami puhát és nedveset jelent.


Fülöp herceg nem is akarta megregulázni Dianát

A Korona új évadában azt láthatjuk, hogy Fülöp herceg figyelmezteti a hercegnét, hogy ne publikálja az Andrew Mortonnal közösen írt könyvet, a Diana: Her True Story – in Her Own Words címűt. A Buckingham Palotában valóban hallottak már a megjelenés előtt is a kötetről, és nyilvánvalóan nem tetszett nekik a dolog, de nincs rá semmiféle bizonyíték, hogy tényleg lezajlott volna egy hasonló beszélgetés a két fél között. Az igaz, hogy II. Erzsébet gyakran bízta a privát családi ügyek kezelését a férjére,

de Diana addigra már annyira megutálta Fülöpöt, hogy kizárt dolog, hogy bizalmasan beszélgettek volna.

Imelda Staunton mint Erzsébet és Jonathan Pryce mint Fülöp A Korona 5. évadában. Forrás: Netflix

 

Diana valójában nem figyelmeztette Erzsébetet a Martin Bashir-féle interjúra

Diana és Károly házasságára a kiszivárgott telefonbeszélgetéseken kívül nagy csapást mért az az interjú is, amit a BBC riportere, Martin Bashir készített a hercegnével 1995-ben. Igaz, a felek addigra már külön éltek, de válásukat hivatalosan csak 1996-ban mondták ki. Bashir és Lady Diana beszélgetése volt az első olyan interjú, amelyben a királyi család egy tagja feltárta magánélete részleteit. A dolog nagy botrányt kavart, mivel Diana olyasmikről beszélt benne, hogy férjével kölcsönösen megcsalták egymást, hogy ő maga többször próbált már ártani magának és hogy Károly herceg lejárató kampányt folytat ellene.

Forrás: Netflix
Mivel már előre tudni lehetett, hogy a beszélgetés hatalmasat robban majd, A Koronában azt láthatjuk, hogy Diana személyesen figyelmeztette az interjúra II. Erzsébetet.

Azt, hogy ez valójában nem így történt, a hercegné személyi titkára, Patrick Jephson osztotta meg a nyilvánossággal: feltárta, hogy ez ugyan így valóban drámaibbnak tűnik, de a valóságban Diana nem tudta összeszedni a bátorságát, hogy a királynő elé álljon, így maga Jephson volt az, aki felhívta a hírrel Erzsébet titkárságát, hogy az uralkodó még az adásba kerülés előtt értesülhessen a dologról.


(via Looper)