Igaz, a Visszhangok esetében a rendezés is csapnivaló, a színészi játék gyenge, a zenét rosszul használják, de ebből legalább tanulhatunk pár dolgot.
Tudod, kedves olvasó, hogyan lehet egy csomó időt egy filmben vagy, jelen esetben sorozatban úgy kitölteni, hogy közben semmi érdemleges nem történik, de ezzel akár egy teljes epizódnyi játékidőt is összealibizhetsz? Ha három percenként flashbackeket mutatsz, a főhős visszaemlékezéseit. Csakhogy nem szabad az egész emléket egyszerre a néző nyakába zúdítani, hanem apró, önmagában értelmezhetetlen, ám hangulatában feszült és nyomasztó töredékeket kell egyszerre tálalni, de úgy, hogy még 20-30 ilyen kis villantásból se álljon össze semmi, legfeljebb egy irány, amerre gondolkodni érdemes. Pontosan ez történik a cikk írásának idején (még) a Netfllix aktuális nézettségi listáját vezető Visszhangok sorozatban, ám hamar kiderül, hogy ezeken a flashbackeken, amik nyilván egy sötét családi titkot hivatottak sejtetni, olyan sokat nem érdemes gondolkodni. Sajnos.
A sorozat ráadásul minden idők legordasabb, legelkoptatottabb mozgóképes kliséjével operál, a jó iker, rossz iker formulával.
Amit jó érzésű filmes már nem nagyon használ, hacsak nem igaz történetről vagy poénról van szó, de az elsőfilmes forgatókönyvírónő, Vanessa Gazy úgy gondolta, megjátssza ezt a lapot, hátha bejön. Vagyis adott a két egypetéjű iker, Leni és Gina (Michelle Monaghan mindkét szerepben), akik nagyon különböző életet élnek. Gina Los Angelesben él nagylábon, míg Leni lent maradt Virginiában a családi birtokon, mert ő egyszerűbb, amit azzal érzékeltetnek, hogy copfban hordja a haját, mert ez egy elég egyszerű utalásokkal dolgozó film. Csakhogy egy nap Gina telefonhívást kap Leni férjétől, hogy ikertestvére eltűnt, nagy a baj. Repülőre is ül, de amikor megérkezik, senki sem akar vele foglalkozni, testvére pedig sehol. Elrabolták? Megölték? Elrejtőzött valami vagy valaki elől? Rájöttek a készítők, hogy a két karaktert ugyanaz játssza, így nem mutathatják őket egyszerre? Két dolog viszont hamar kiderül. Az, hogy a helyiek Lenit bírják, Ginát nem, de mivel az előbbi, aki nyilvánvalóan sok dolgot titkol, nem kerül elő, az utóbbinak felváltva kell önmagát és a testvérét alakítania, illetve arra, hogy nem először vették át a lányok egymás szerepét.
Ebből a rutinos néző már nyilván sejti, hogy a jó iker/rossz iker leosztás változtatása nem lehet olyan egyszerű, mint amilyennek az látszik, mert ugye lehet, hogy Gina nem Leni vagy Gina nem is olyan, amilyennek hitték vagy fordítva, de mindegy is, mert magát az alaphelyzetet képtelenek rendesen, vagyis izgalmasan kifejteni.
A legnagyobb gond az, hogy a forgatókönyv, vagyis az egész sztori, nincs jobb szó rá, ALAPVETŐ.
Itt tényleg az van, hogy ha anyuka kettőt köhint, majd azt mondja, nincs semmi baj, már áshatjuk a sírját, ha két ember egymásra néz, de nem szól egy szót sem, akkor ott TITOK van. Nincsenek finom megoldások, csak lomha, nehézkes fordulatok, amiket már mérföldekről látni előre. Teljesen hirtelen előkapott mondatokkal akarnak felvezetni helyzeteket vagy bemutatni karaktereket, miközben nincs egy tisztességesen megírt párbeszéd, ami azért különösen nagy gond, mert nincsenek jó színészek.
Bármennyire is sokat foglalkoztatják, szegény Michelle Monaghan sosem volt jó színész, inkább megbízható munkás, nem véletlen, hogy bár játszott nagyon jó filmekben, igazán emlékezetes alakítása nem volt – most pedig kifejezetten rossz. Nem tudom, hogy a rossz produkció húzza le a játékát egy-két szinttel lejjebbre vagy pont fordítva, eddig olyan munkákat kapott, ahol jobbnak látszik, mint amilyen. Nem rossz ő, csak nem különösebben jó. Akárhogy is, ő itt a nagy név, a többiek tök ismeretlen tévés arcok, akiknek az is nehezükre esik, hogy egy mondatot átéléssel, de túljátszás nélkül mondjanak fel. Az egyetlen kivétel a köpcös fekete seriffnőt alakító Karen Robinson, aki legalább színes egyéniség, és egy picit izgalmassá tudja tenni a karakterét – igaz, ebben a mezőnyben nem volt túl nehéz dolga.
Furcsa, hogy egy ilyen sorozat vezetheti a nézettségi listát a Netflixnél, de ott most éppen meglepően lapos a kínálat, másrészt a streaming óriásnál nagyon értenek ahhoz, hogy eladhatóvá csomagoljanak valamit, amit különben sose néznél meg. Itt is volt egy korrekt előzetes, jó felvezetés, Monaghan pedig, mint említettem, játszott azért remek darabokban is.
Értékelés: 5/10
