A Netflix a világháború legnagyobb norvég hősének igaz történetét dolgozta fel

24-es címmel az ún. oslói banda vezetőjét, Gunnar Sønstebyt ismerhetjük megy, egy szürke vidéki könyvelőt, aki aztán a háború legmerészebb szabotázsakcióit és leszámolásait hajtotta végre.

Íme, egy elképesztő történet. Miután a németek megtámadták hazáját, egy fiatal vidéki könyvelő, bizonyos Gunnar Sønsteby (Sjur Vatne Brean) azonnal fegyvert fogott. Norvégia még két hónapig állt ellen, addig Sønsteby egyenruhában harcolt, majd a fegyverletétel után csatlakozott az ellenálláshoz. Miután a Gestapo a nyomára bukkant, Nagy-Britanniába menekítették ki, ahol diverzáns kiképzésben részesült, majd hazájába visszatérve az ún. oslói banda vezetője lett – és egyben az ellenállás legnagyobb hőse. Ez azért csak megér egy filmet, nem? Bizony meg, és ez lett a 24-es című film, hősünk kódneve után.

Forrás: Netflix

 

Szintén az oslói bandáról szólt a remekül sikerült, 2008-as Max Manus, csak egy másik, később csatlakozott tag szempontjából mutatta meg az eseményeket. Ám, míg a Finnországban korábban a szovjetek ellen harcoló Manus született katona volt, a szürke, jellegtelen Sønsteby egyáltalán nem. Talán ezért is érdekesebb a története, hiszen minden egyes akciónál erőt kell vennie magán – és minden egyes akciót hihetetlen alapossággal szervez meg. Precizitásának és önfegyelmének köszönhette nem csak azt, hogy sok bajtársával ellentétben túlélte a háborút – noha a Gestapo Fehmer nevű szadista vezető (August Wittgenstein) a maga embertelen módszereivel közel járt ahhoz, hogy elfogja –, hanem azt is, hogy látványos sikereket értek el.

Forrás: Netflix

 

Amikor a kollaboráns Quisling-kormány 75.000 norvég „önkéntest” ajánlott fel a németeknek, egyenesen a keleti frontra, az ellenállás közzétette a titkos megállapodás részleteit, mire rengeteg hadköteleskorú fiatal bujkálni kezdett. A németek erre megtagadták az élelmiszerjegyeket az érintett családoktól, Sønsteby egysége viszont nem csak a nácik toborzóirodáját robbantotta fel, de eltérítette az élelmiszerjegyeket szállító teherautókat, majd a zsákmányt szétosztották a lakosság között. Rengeteg merész akciójuk során hadianyaggyárakat, hadihajókat, repülőgépeket repítettek a levegőbe, illetve német tiszteket, kollaboráns hivatalnokokat – köztük a norvég zsidók deportálását elrendelő országos rendőrfőnököt – és árulókat végeztek ki. Sokak szerint az „oslói banda” volt ez egyik legjobban szervezett, legeredményesebb ellenálló szervezet Európában, és egy ilyen történettel nem lehet filmesként hibázni.

Forrás: Netflix

 

A norvég ellenállás a II, világháború során komoly fegyvertényeket hajtott végre, és ennek számos film állít emléket, mint például A király választása (2016), A tizenkettedik férfi (2017) vagy a Narvik (2022), és a 24-es tökéletesen illik ebbe a sorba – de nem is lóg ki belőle semmilyen módon, láthatóan nem is akar kilógni. John Andreas Andersen filmje cseppet sem akar bombasztikus lenni, nincsenek kiemelkedően hatásvadász pillanatai, ami illik is ahhoz a vonalhoz, amin a rendező elindult. Egy teljesen átlagos, sőt, abszolút civil emberről van szó, aki mindent kockára tesz – és ami még fontosabb,  akinek meg kell találnia a saját könyörtelen, meg nem bocsátó oldalát. Ez utóbbi célt emeli ki az első blikkre nem túl izgalmas, akár kihagyhatónak tűnő kerettörténet, amely során a már idős Gunnar Sønsteby szülővárosa egyetemén tart előadást fiataloknak – amit a valódi Sønsteby is gyakran megtett, mert fontosnak tartotta, hogy az ifjúság tanuljon abból, ami történt. Itt központi témává válik az, mennyit ér meg a szabadság. Mármint hány emberéletet ér, lehet-e ölni, pláne honfitársakat a szabadság és más fennkölt eszmék nevében, és a kérdés kézzelfoghatóvá válik, amikor kiderül, a hallgatóság sorai között ott ül egy egykori áldozat unokája.  

Forrás: Netflix

A 24-es úgy rendkívül izgalmas film, hogy alapvetően nem látványos, ami csak látszólag ellentmondás. Gunnar Sønsteby és társai egy szürke zónában élnek és tevékenykednek, az életük múlik azon, hogy ne keltsék fel a figyelmet magukra. Aki ezt elfelejti, figyelmetlen vagy fegyelmezetlen, az meghal, nincsenek kivételek. Rendszerint éjszaka, az árnyékok között mozogva csapnak le, napközben szürke átlagembernek kell látszaniuk, és a legnagyobb katasztrófa hírét is rezzenéstelen arccal kell fogadniuk. Ezt persze nem lehet látványosan ábrázolni – aki ilyesmire vállalkozik, az akaratlanul meg fogja hamisítani a múltat. Azt persze már csak az idős ellenálló jelenléte miatt is tudjuk, hogy túlélte a megpróbáltatásokat, de ettől még az egyes akciók és leszámolások ugyanolyan izgalmasak maradnak, pláne úgy, hogy közben azt is látjuk, mi történik az elfogott ellenállókkal.

Forrás: Netflix

 

Hatásvadászat csak nagyon kevés van. Egy háborús filmben amúgy is elkerülhetetlen, hogy egy-egy jelenetnek a készítők ne adjanak extra jelentést, és ez a vége felé megtörténik itt is: a legdrámaibb pillanatban – pontosabban két, párhuzamosan zajló pillanatban – felcsendül a Radioheadtól az Exit Music (For A Film) című dal, tökéletesen rezonálva a történtekre. Néha kell egy kis hatásvadászat, és ha valakiben felmerülne, hogy a legmeredekebb részek netán kitalációk, hát minden pontosan dokumentálva van, ahogy azt a stáblista előtt ki is írják.

Értékelés: 9/10