Az oxfordi évem egyszerre szerethető, közhelyes és sokat elmond a műfaj helyzetéről.
Tegyük fel, hogy van egy vicc: a temus Tom Cruise és a Wishről rendelt Mila Kunis találkoznak az Oxfordi Egyetemen. Aztán az egészből egy kétórás film lesz, ami tényleg olyan, mint valami színvonalas dolog olcsó utánzata. Pedig a Netlfixen látható Az oxfordi évem című romantikus dráma annyira nem is rossz, csak épp olyan, mintha egy másolat másolata lenne.
Hol a helye a romantikának?
Vannak műfajok, amelyek évek óta küzdenek a mozival: ilyen a klasszikus, debil vígjáték, ami talán visszatérőben van az új Csupasz pisztollyal, és a romantikus film, legyen szó komédiáról vagy drámáról. Ennek egyik oka valószínűleg az, hogy
a nagyköltségvetésű franchise-ok költöztek be a vetítőtermekbe, kiszorítva ezzel onnan a kevésbé látványos filmeket.
Nem is tud igazán mit kezdeni a romantikus film műfaja a nagyvászonnal, a 3D-vel és térbeli hangzással. 2023 egyik nagy reménysége volt a Sydney Sweeney és Glen Powell főszereplésével készült Imádlak utálni, aztán bődületesen nagyot hasalt. Pedig az vígjáték volt, nem is dráma: utóbbi meg aztán még úgy se képes uralni a mozitermeket. A romantikus filmek – legyen szó komédiáról vagy tragédiáról – átköltöztek a kisképernyőre, és erre nagyon jól ráérzett a Netflix: szinte minden hónapban érkezik egy saját gyártású romantikus filmjük, ezúttal a keserédes fajtából, és rögtön a filmes toplistájuk élén landolt.
Az oxfordi évem Julia Whelan 2018-as regénye alapján készült, amely nálunk Egy év veled címen jelent meg. Bár látszólag két egyetemista szerelméről szól, valójában egy túlcsorduló szerelmes levél Angliához. A Netflix az elmúlt években amúgy is ráerősített a brit vonalra, ami valószínűleg A korona és A Bridgerton család sikerének köszönhető.
Az oxfordi évem középpontjában is maga az nagy múlttal rendelkező egyetem, a brit költészet és az angol életérzés áll.
Ebbe ejti bele a dramaturgia Anna De La Vegát (Sofia Carson), aki gondosan eltervezte az életét: egy évet tanul az Oxfordon, aztán visszamegy Amerikába dolgozni. Csak hát a szerelem közbeszól, mégpedig egy giccses pocsolya képében. Ugyanis annak a Jaguárnak a sofőrje, amely lefröcsköli őt, valójában a sármos helyettesítő tanár az egyetemen, és mi mást tanítana, mint angol költészetet. Corey Mylchreest olyan Jamie Davenport szerepében, mintha a következő Tom Cruise akarna lenni, de a bárgyú vigyoron kívül semmi nem emlékeztet rá – egész egyszerűen nincs karizmája. De azért egész jól működnek Carsonnal, aki engem mindig – többek közt a szintén netflixes Álomlistában is – egy utángyártott Mila Kunisra emlékeztet. Szóval csipkelődéssel indul, majd évődéssel folytatódik és végül szerelembe csap át kettejük kapcsolata, miközben a nőcsábász hírében álló Jamie valamit nagyon el akar akar titkolni a lány elől. Aztán a történet közepén jön egy nagy fordulat, ami mindent megváltoztat!
ÓVATOSAN, INNENTŐL SPOILEREK!
Orvosi pontatlanságok és sztereotip közhelyek
Kiderül ugyanis, hogy Jamie gyógyíthatatlan rákban szenved, és már nincs sok ideje hátra. A kemoterápiát abbahagyta, nem akar kórházban haldokolni, inkább megéli, amit az élet még tartogat neki. Többek közt Annát, akinek döntenie kell, hogy marad-e haldokló szerelme mellett, vagy kilép a helyzetből. Aki valaha is látott hasonló filmet, az innentől ismeri a sztorit, sőt, még ki is mondják, hogy
„Attól, hogy valami illékony, még ugyanúgy lehet értékes!”
Az őskép az 1970-es Love Story, mi több, Az oxfordi évem ezt hasznosítja újra: szegény családból származó lány, gazdag ősökkel megtámogatott fiú, csak ott épp a lány haldoklik, és nem Oxford a díszlet. Persze az elmúlt ötvenöt évben többen is másolták a könnyfakasztó receptet, ott van az 1991-es A szerelem erejével Julia Roberts és Campbell Scott főszereplésével, vagy a 2014-es Csillagainkban a hiba. Az oxfordi évem viszont egyikhez sem képes felnőni, ami csak részben köszönhető a sztereotip karaktereknek.
Van itt minden, aminek lenni kell: különc barát, morcos apa és igazi brit közhelyek, de még a homoszexuális karakter is olyan sablonosan lett felskiccelve, mintha egy kilencvenes évekbeli vígjátékból lépett volna ki – ami a Netflixtől kifejezetten szokatlan. De
a legnagyobb gond az egésszel az, ahogy Jamie betegségét bemutatják:
aki kemoterápiát kap, az közel sincs olyan jó állapotban, mint ő, ráadásul még az is elhangzik, hogy ez volt az utolsó, szóval jó ideje tart a folyamat. A film totál semmibe veszi az egészségügyi tényeket, tehát senki se ebből próbálja diagnosztizálni magát. Az is mi már, hogy mikor Jamie teljesen legyengül egy tüdőgyulladástól – aminek amúgy szintén semmi fizikai tünete nincs –, egy olyan szobában lábadozik, ahol tárva nyitva van az ablak, és a függöny mozgásából ítélve, még a szél is jár. Nem végeztem orvosit, de szerintem ez ebben az esetben igencsak kontraindikált. Az ilyen ostoba apróságok nem csak a valósághűségen csorbítanak, de a drámán is, és így szinte minden tragikum súlyát veszti.
Ezzel együtt Az oxfordi évem mégis egy nézhető és megható történet, amely minden kiszámíthatósága ellenére olykor tartogat pár szívmelengető és jópofa meglepetést.
Ez is érdekelhet
Haldokló lányok - Mozi és a halál
Nincs szívfacsaróbb annál, mint megtudni hogy egy szép és fiatal lány életét halálos betegség töri ketté, és ezt sajnos sok rendező is tudja. Tegyük hozzá, hogy nem kell valakinek szépnek, fiatalnak vagy lánynak lennie, hogy ez valóban szomorú legyen, de a legnagyobb hatás így érhető el. Lássuk, kik és hogyan vettek eddig rá minket egy kis sírásra a sötétben a különben remek Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni kapcsán.
Lássuk!
Az oxfordi évem elérhető a Netflix kínálatában.
