Az I. világháború során a hadviselő felek mind „igénybe vették” őket, legyen szó a sebesültek gondozásáról vagy szállításáról, és a csapatok szórakoztatásáról. Erről mesél a francia Netflix sorozat, a Nők a fronton.
Az oroszok mentek a legmesszebbre – ők már csak ilyenek! -, akik 1917-ben női „halálzászlóaljakat” állítottak fel, hogy a harcoló nők látványa fellelkesítse a szétesőben lévő hadsereget. Bár a fanatizált nők sokszor bátran harcoltak, a dolog nem jött be,
a férfiaknak csak még jobban elegük lett a háborúból.
Film is készült róluk Zászlóalj (2015) címmel. Máshol a nők átvették a fronton lévő férfiak munkáját, lőszert, fegyvert gyártottak, és persze sebesülteket ápoltak. Voltak persze, akik a csapatokat szórakoztatták, és kiugróan megnőtt a bordélyházak száma és forgalma. A Nők a fronton című, 8 részes Netflix sorozat is javarészt egy bordélyházban játszódik – illetve egy templomban.
Marguerite de Lancastel (Audrey Fleurot) egy, a fronthoz közeli, a Vogézekben található kisvárosba érkezik 1914 szeptemberében, az I. világháború második hónapjában, új munkaerőként a helyi bordélyba, de nem a pénz érdekli. Klienseit a helyi katonai körletekről faggatja, ha teheti, a katonai táborok környékét járja? Talán kém? Hasonlóan rejtélyes a képzett ápoló, Suzanne (Camille Lou) története, akit gyilkosságért köröznek, egy párizsi detektív liheg a nyakában, ő pedig egy halott nő személyazonosságával bujkál a hadikórházzá alakított templomban. Itt dolgozik – vagy szolgál? – Agnès nővér (Julie De Bona), akit megráz a rengeteg szenvedés, amelynek tanúja lesz, és azon fáradozik, hogy megmentse azokat a katonákat a további frontszolgálattól, akik fizikailag ugyan felépültek, de olyan traumán mentek át, hogy mentálisan teljesen összetörtek. És végül ott van Caroline Dewitt (Sofia Essaïdi) aki átveszi a családi műhely vezetését, amíg férje harcol.
Caroline múltjában is vannak titkok, amik nem kerülhetnek napvilágra,
de ott vannak a férfiak, akik szinte mind rosszabbak hősnőinknél.
Ott van Caroline gyáva, számító sógora (Grégoire Colin), aki nemcsak az üzemet akarja megszerezni magának, de a frontot is el akarja kerülni – hadiüzem tulajdonosaként nem kell bevonulnia -, de ő csak egy a sok közül, akiken hősnőinknek át kell magukat verekedniük, hogy szeretteiket megvédhessék és szolgálják a hazájukat. A Nők a fronton ilyen szempontból modern, hiszen olyan modern témákat boncolgat, mint a női egyenjogúság, az abortuszhoz való jog, a szexuális bántalmazás, az egyházi visszaélések vagy a droghasználat, másrészt sok szempontból, de leginkább a történetmesélést illetően régimódi.
A sorozat ugyanis sok olyan régimódi – más szóval klasszikus, vagy jól bejáratott – műfajt sző össze, mint a családregény, a krimi és kémsztori, a megváltástörténet, és a háborús film. Van, ami jobban működik, van, ami kevésbé. Bár a hadműveletek fontos szerepet kapnak
– köztük az, hogy a németek harci gázt vetnek be -
, a csatajelenetek nem különösebben meggyőzőek, nyilván a költségvetés korlátai miatt. Pedig érdekes lett volna a háború elején még a régi, előző századból hátramaradt egyenruhákban – a franciák esetében piros nadrágban, sötétkék zubbonyban és sapkában, a németeknél a csúcsos „pickelhaube” sisakban - harcoló felek összecsapása, de ez a nagy vérfürdő ellenére sem tud zsigerileg hatni a nézőre, ahogy a megrendült hitű apáca vagy a családi teherautó összeszerelő műhely sztorija sem átütő.
A másik két hősnő, a (volt) prosti Marguerite és a törvény elől menekülő Suzanne története jóval izgalmasabb lett, részben azért, mert
maguk a karakterek is színesebb, vérbőbb háttérsztorit kaptak,
részben azért, mert a színésznők játéka is hiteles. Akik amúgy nem különösebben ismertek – a sorozatból csak az erkölcstelen sógort játszó Grégoire Colin és az események során többszörösen érintett tábornokot alakító Tchéky Karyo igazán ismert arc. Ők ketten a biztos pont ebben a sokszínű, sokfelé tartó, de végső soron nagyon izgalmas történetben egy önmagában is nagyon izgalmas történelmi korszakból.
Értékelés: 7/10
