A nagy pénzrablás csak egy volt a sok spanyol sikersorozat közül, és ezekhez csatlakozhat a Netflixen frissen debütált Egy hosszú éjszaka is, hiszen van itt csavar, erőszak, ötlet és minden, ami kell, de akadnak hibák is.
A spanyol bűnügyi sorozatok tök jók. Feszesek, kellően sötétek, nagyon csavarosak, teli jó ötletekkel és eredeti megoldásokkal, és cseppet sem riadnak vissza a kőkemény erőszaktól. Nem véletlen lett akkora durranás A nagy pénzrablás, vagy a szintén a Netflixre készült White Lines is, és bár kisebbet szólt, de minden túlzása ellenére remek lett a Túl a vörös kanapén is. Átfedések naná, hogy vannak, és az utóbbi sorozatból öt epizódot jegyzett a streaming platformra frissen érkező új spanyol produkció, az Egy hosszú éjszaka rendezője, Óscar Pedraza, vagyis ismeri a dörgést.
Azt, hogy a 6 részes minisorozat egyik főszereplője, Simón Lago (Luis Callejo) nagyon gonosz ember, másfél perc alatt megtudjuk:
a nyitó képsorokban éppen nejlonzsákokba csomagolt hullákat temet el, de az egyik zsákban még él egy nő.
Mozogni kezd, majd feltépi a zsákot, de Simon gyorsan földet dob rá, megoldja a problémát, és akkor sem esik kétségbe, amikor odahaza felhívja valaki, és közli vele, már úton vannak érte a rendőrök, de van egy B-terv, ami működni fog. Simón sorozatgyilkos, akit az újságok Kajmánnak neveztek el, most pedig börtönbe szállítják. Aztán változik a terv, mert kísérői hívást kapnak, hogy inkább egy lerobbant elmegyógyintézetbe szállítsák, ahol ön- és közveszélyes rabokat kezelnek. Mi, nézők, már tudjuk, hogy ez már egy terv része, az intézmény szenteste munkára berendelt igazgatója, Hugo (Alberto Ammann) nem sejti, különben nem vinné magával két kisebb gyermekét – mégsem hagyhatja őket otthon.
És valóban, nem sokkal azután, hogy gyilkos megérkezik a börtönkórházba – vagy kórházbörtönbe? -, egy kisebb hadsereg veszi ostrom alá az intézetet, vérprofi vezetőjük (José Luis García Pérez) pedig úgy számol, tíz perc alatt végeznek. Merthogy nem szabadítani jöttek, hanem elnémítani Simónt, aki más, befolyásos embereket is magával ránthat, a börtönőröknél alig van fegyver, a rácsok mögött pedig egy rakás életveszélyes alak van, az őröknek és Simonnak nincs hová menekülnie. Csakhogy Hugo is kap egy rejtélyes hívást: nagyobbik lányát elrabolták és megölik, ha Simónnak bántódása esik.
És a törvény emberének a legelvetemültebb, leggátlástalanabb bűnözőt kell megvédenie, mind a kinti, mind a benti társaságtól – úgy, hogy nem árulhatja el, miért teszi mindezt.
Vagyis van elég kártya a pakliban, amit jól el lehet keverni. Vegyük még ide néhány olyan beteg privát történetét, mint a skinhead lány, a skizofrén zongoristanő, a brutális falábú rab, a transznemű srác és mások, illetve azt, hogy van némi „átjárás” a rabok és az ostromlók között, ott van az igazgató két gyereke és a doktornő, akivel kavar, a tiszteletet parancsoló, de brutális főfegyőr és még sokan mások. Nem annyira sokan, hogy a történet ne szaladjon ki a készítők kezéből, mert ez elég izgalmas és robbanékony elegy. Az Egy hosszú éjszaka – amely történetében sok mindenben emlékeztet a szintén spanyol, szintén börtönös és szintén netflixes Fagypont alattra (2021), mégsem lesz az új A nagy pénzrablás, aminek két oka is van. Bár ami az intézményen belül történik, végig izgalmas marad, az ostromlókkal már nem nagyon tud a rendező mit kezdeni.
Látszik, hogy itt is fel akar építeni sztorikat, karaktereket, de félúton elfogy az ötlet, nem érteni, miért van például két vezető, nincsenek világosan megvont vonalak, viszonyrendszerek. Ennél fogva a kintiek a játékidő jelentős részét különböző vasajtók hosszas átvágásával és idegeskedéssel töltik, ami jókora – logikai és dramaturgiai – visszalépés ahhoz képest, hogy az első tíz percben már nyerésre álltak. A másik probléma a jó főszereplő, Alberto Ammann.
Aki kedves srácnak tűnik, de nélkülöz minden karizmát és van benne valami puhaság is.
Amíg Luis Callejo hibátlanul hozza a spanyol Hannibal Lectert, addig az ő, a szeretteiért elvileg mindenre elszánt igazgatója csak egy erélytelen, sodródó figura, ami azért fura, mert az ő pályafutása egy nagyon hasonló börtönfilmmel, a 211-es cellával (2009) kezdődött. Értem én, hogy az a koncepció, hogy az átlagemberből lesz a hős, de nélküle, pontosabban egy nála sokkal karakteresebb főhőssel nagyságrendekkel jobb lett volna a sorozat, amiben azért így is van kraft bőven, ahogy szokás mondani.
Értékelés: 7/10
