A tökéletesség tévútján – Szerencse lánya

Kevés film nyúl ilyen egyedien a nemi erőszak témájához, ám valami mégis hiányzik a Szerencse lányából.

Muszáj azzal kezdenem, hogy milyen fontos témákat érint a Netflix új thrillere, a Szerencse lánya: iskolai zaklatás, bántalmazás, nemi erőszak, a társadalom felelőssége, és az iskolai lövöldözések (bár utálom ezt a szót, hogy „lövöldözés”, infantilizálja a súlyos tettet, használjuk nyugodtan a „mészárlás” szót). De kénytelen vagyok azzal folytatni, hogy

valójában egyikben sem mélyül el,

jócskán a felszínt kapargatja, miközben valami nagyon erős állítást igyekszik megfogalmazni. Valójában túl sok ez egy filmbe, még akkor is, ha ezek a dolgok – mint ahogy a történet is mutatja – összefüggnek.

Két órányi játékidő van arra, hogy az fényűző esküvője előtt álló Ani Fanelli (Mila Kunis) feldolgozza komplett kamaszkori traumáját, és az azt követő közel tizenöt évet. Ani látszólag tökéletes életet él: egy női magazin, a beszédes nevű Nők Bibliája vezető szerkesztője, vőlegénye módos családból való. A lánynak láthatóan nincsenek anyagi gondjai, és boldognak tűnik az életében. Az a fajta ember, akire még akár irigykedhetnénk is.

Ám már a film első jelenete rácáfol erre,

és rafinált módon nem Ani remekbeszabott körülményeivel, hanem egy sokkoló képsorral indít: a menyasszony és a vőlegény kést válogat az esküvőre, és mikor lány kézbe veszi a konyhai eszközt, hirtelen megtántorodik, képzeletében egy pillanatra vér cseppen a pengéről. Szóval valami nagyon nincs itt rendben, aztán innen megyünk tovább.

Ami sokat dob a Szerencse lányán, az az irónia, ami elsősorban a belső monológokban bontakozik ki. Ani – mint ahogy a Dexter című sorozat címszereplője – mindig úgy reagál a helyzetekben, ahogy az elvárják, noha előtte halljuk, mint gondol.

A képmutatás a túlélés eszköze:

mindenkinek a kedvére tesz, így lesz népszerű és sikeres. Látszólag kitörési pont számára a frigy, ám az igazi kitörési pont egy állásajánlat lesz a The New York Times-nál, ahol végre komoly témákkal foglalkozhat. Az idáig tartó útról is szól a film.

 

Forrás: Netflix

 

Az irónia mellett, illetve annak részeként jelenik meg a társadalomkritika: a Szerencse lánya első húsz-harminc perce a képmutatást és a női magazinok témáit gúnyolja ki olyan szarkasztikus humorral, hogy egy darabig le sem esik, mire fog kifutni ez az egész. Viszont, ahogy haladunk előre a sztoriban egyre nagyobb súllyal bírnak az olyan jelenetek, mint például, amikor Ani új cikktémát dob be: miként sajátítják el a világ sportolói az orrlégzést. Az ebből készülő cikk pedig az „Öt hét alatt az olimpiai oboakoncertig: lélegezz, mint egy atléta, hogy tovább kitarts, és mélyebbre menj, mint az exe!” Már mikor Ani belép a szerkesztőségbe gyanakodhatunk, hiszen legutóbbi cikkének címe: „Hatvan trükk: tedd boldoggá kéz nélkül”. Ezek első látásra a női magazinok szexista, soviniszta témáinak ironikus szatírái, ám abban a pillanatban, hogy kiderül,

Anit megerőszakolták a középiskolában,

egészen új jelentésréteg nehezedik rájuk.

A múlt feldolgozását egy rendező indítja be, aki dokumentumfilmet forgat a Brentley Gimnáziumbeli 1999-es mészárlásról, amiben állítólag Ani Fanelli is benne volt. A Szerencse lánya tétje innentől az, hogy vajon Ani kamerák elé áll-e, hogy elmesélje a saját szemszögéből a történteket, aminek az is része, hogy csoportos nemi erőszak áldozata volt abban évben. Már akkor próbált erről beszélni, ám egyfelől

szinte senki sem hitt neki,

másfelől végül ő maga burkolózott hallgatásba, mivel félt azoktól a következményektől, amik áldozatként várhattak rá.

 

Forrás: Netflix

 

Ami még kifejezetten figyelemre méltó a Szerencse lányában, hogy

nem fél ítélkezni az elkövetők felett.

Még akkor sem, ha az egyikük kerekesszékbe került, mivel golyót kapott az iskolai mészárlás alkalmával. Képes plasztikusan bemutatni a film, milyen az, ha valaki a sérülése mögé rejtőzik, ha mindent azzal magyaráz (akár utólag is), és azzal vívja ki embertársai együttérzést, így leplezve azt, hogy valójában milyen ember.

Szóval van mersze ennek a filmnek, de végül mégis felületes marad. Az erőszak, a zaklatás és az iskolai mészárlás bemutatása eléggé tankönyvszerű, ráadásul az sem tesz jót a dramaturgiának, hogy bizonyos fontos eseményeket kapkodva mutat be. Így nem csak nehezen értelmezhető néhány mozzanat, és a súlyukból is veszítenek a fontos témák, de a film ritmusa is meg-megbicsaklik.

 

Forrás: Netflix

 

Bár a Szerencse lánya szigorúan véve nem valós eseményeket dolgoz fel, de ki kell emelni, hogy a film alapjául szolgáló regényt (amely október 30-tól ismét kapható lesz magyar nyelven) és a forgatókönyvet is Jessica Knoll jegyzi, ami esetünkben azért fontos, mert az írónő a könyv megjelenésekor arról beszélt, hogy a történet magvát képező zaklatást, nemi erőszakot és annak utóhatásait más nők elbeszélései alapján írta meg. Később elmondta, hogy

saját tapasztalataiból merített,

tehát ő maga is erőszaktúlélő.

A Szerencse lánya tehát elsősorban nem egy kőkemény dráma egy nőről, aki csoportos erőszak áldozata lett, hanem egy

feszült dráma egy kőkemény nőről, aki nem akar áldozat lenni.

Kár, hogy ezt az üzenetet amellett, hogy belecsomagolja a sztoriba egyértelműen is ki akarja mondani. Ahogy azt is, hogy azzal, hogy Ani a nyilvánosság elé állt a történetével, mennyi áldozatnak adott hitet, és mutatott példát. A film vége így sajnos elég didaktikus lett, de a Netflixtől ez korántsem idegen, így tudjuk be a hordozó felület hibájának.