A Született feleségek sztárja egy Land of Women című, az Apple TV+-ra készülő dramedy sorozatban szerepel együtt Carmen Maurával, akit egyebek mellett az Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélénből ismerhetünk.
A Sandra Barneda bestsellerén alapuló alkotás hat epizódból áll majd, és Longoria nemcsak a főszereplője lesz, de az egyik executive producere is.
Ami pedig Maurát illeti, ő a sztár sorozatbeli édesanyját fogja alakítani.
A Land of Womennek egyébként a sztorija is igen emlékeztet egy Almodóvar-filmére. Egy Gala nevű New York-i nőről szól, akinek a férje nemcsak anyagi csődbe kormányozza az egész családot, de kiderül az is, hogy bűnözőktől kért kölcsön, ezért Galának, anyjának, Juliának és főiskolás korú lányuknak menekülniük kell.
A három nő egy észak-spanyolországi borvidék kisvárosában talál menedékre: azon a helyen, ahonnan Julia 50 évvel azelőtt elmenekült, és megfogadta, hogy soha többé nem tér vissza. A kis család persze megpróbál névtelen maradni, de a személyüket övező pletykák gyorsan terjedni kezdenek, amivel párhuzamosan régi titkok is kipattannak.
Az egyelőre előkészületi fázisban járó produkciót eleve két nyelven, angolul és spanyolul forgatják le eredeti, spanyolországi helyszíneken. Ez lesz egyébként az első főszerep, amit Longoria a 2016-os NBC-vígjátékszéria, a Telenovela után sorozatban játszik. A színésznő persze ez alatt az idő alatt sem kopott ki a tévéből, hiszen időről időre felbukkant olyan televíziós alkotásokban, mint a Grand Hotel Miami vagy a BoJack Horseman című animációs széria, amelyben szinkronizált.
(via The Hollywood Reporter)