Az új Adam Sandler-film, a Mindent egy lapra mögött az elmúlt hét messze legnézettebb netflixes produkciója Az elfogás, amely 93 országban került be a top 10-be. Az Elsa Pataky főszereplésével készült film első ránézésre egy generikus akcióthrillernek tűnik – és valóban az is. Minek köszönhető akkor a kiugró népszerűsége?

Az ausztrál Matthew Reilly egész eddigi munkássága alatt gondosan ügyelt rá, hogy ne bonyolítson semmit túl. Első akcióthriller műfajú regénye 19 éves korában jelent meg saját kiadásban, és azóta ontja magából a hasonló zsánerű, könnyen fogyasztható műveket. Annak ellenére, hogy nincs semmilyen filmes előélete, sikerült a 2017-ben írt forgatókönyvét eladnia, sőt még azt is ki tudta harcolni a producereknél, hogy ő ülhessen a rendezői székbe.

És ahogy a regényeiben, úgy élete első filmjében sem szégyellt a műfaj legelkoptatottabb paneljeiből építkezni, Az elfogás ugyanis a megszokott Drágán add az életed-formulát veszi elő. Igaz, ezúttal nem egy karácsonyi vakációját töltő, szabadnapos rendőr veszi fel a harcot a terroristákkal, hanem JJ Collins százados, és a helyszín sem egy felhőkarcoló, hanem az SBX-1 nevű amerikai rakétaelhárító bázis a Csendes-óceán közepén. A tét nem kicsi: 16 nukleáris rakéta vette célba az USA 16 nagyvárosát, és egyedül az SBX-1 személyzete háríthatja el a fenyegetést, amit eléggé megnehezít, hogy a terroristák rajtaütöttek a bázison. Collins és még két túlélő el tudta barikádozni magát a vezérlőben, de csak idő kérdése, hogy a természetesen katonai múlttal rendelkező Alexander Kessel és lángvágókkal felszerelt emberei bejussanak a terembe.

Az alacsony költségvetés ugyan leszűkíti a film helyszínét erre a pár négyzetméterre, de az író-rendező fantáziája ettől még szabadon szárnyal – igaz, nem az eredeti ötletek, hanem a 80-as és a 90-es évek alsópolcos akciófilmjeinek kliséi közt. A halottnak hitt hench(wo)man természetesen mindig feltámad, a főhősnő a pörgőrúgások mellett gyilkos egysorosokkal is operál, a visszaszámlálást mindig az utolsó másodpercben sikerül megállítani, a főgonosz pedig hosszú szónoklatokat tart, ahelyett, hogy gyorsan végezne az áldozataival.

Az elfogás valójában készülhetett volna abban az évtizedben is, amelynek a közhelyeit felvonultatja, és ez egyben a legnagyobb erénye is.

Ha nem próbáljuk meg komolyan venni, akkor bűnös élvezetként kiválóan fogyasztható,

a tempója ugyanis rendben van, a vállalható minőségű, főleg közelharcból álló akciójelenetek üresjáratok nélkül követik egymást, és bármennyire elcsépelt a visszaszámlálós határidődramaturgia, a kellő feszültséget azért biztosítja.

Az elfogás igazi szórakoztatóértékét azonban az adja, hogy szemben például a Halálos iramban-szériával, Reilly nem akar önironizálni vagy bármit is idézőjelbe tenni, ő halálosan komolyan gondol minden zs-filmes megoldást – még a nagybetűs feminista üzenetet is, amelyet Collins százados mond bele a kamerába – és ehhez a tökéletes főszereplőt is megtalálta.

A 160 centis Elsa Pataky női Jack Bauerként vág rendet a nála két-három fejjel magasabb terroristák közt, a színészi képességeit és a vaskos akcentusát tekintve viszont inkább a fiatal Schwarzeneggert idézi. Ezt a produkciót látva egyáltalán nem meglepő, hogy nem lett belőle A-kategóriás sztár, bájosan amatőr játéka és a fura merevsége Az elfogásból viszont pont nem lóg ki – nem úgy, mint a férje, az executive produceri kreditet kapó Chris Hemsworth, aki egy teljesen felesleges cameóval próbálja a felesége karrierjét támogatni.

Ha egy nyári estén, néhány alkoholos ital elfogyasztása mellett kellemes agyzsibbasztást is tud biztosítani Az elfogás, a Netflix fejesei helyében mégsem dőlnénk elégedetten hátra, a streamingcég presztízse és előfizetői bázisa ugyanis éppen az ilyen trashprodukciók miatt csökken vészesen.