Az Emily Párizsban című netflixes sorozatért harcolnak a politikusok

Emily Franciaországból Olaszországba utazik, és ez nem mindenkinek tetszik.

A Emily Párizsban című sorozat negyedik évadja úgy ért véget, hogy a Lily Collins által alakított Emily Cooper otthagyta Párizst és Rómába költözött, ám ehhez a politikusoknak is volt egy-két szava.

 

Politikai csatározások

Emmanuel Macron, a Francia Köztársaság elnöke még korábban kijelentette, hogy „keményen fog harcolni” azért, hogy a Netflix népszerű sorozata ne költözzön át a Fények városából az Örök városba. Bár a streamingóriás egyértelművé tette, hogy Emily a következő évadban egy kiruccanást tesz Rómába, Macron nagyon nem örül ennek. A francia elnök imádja a sorozatot, legutóbb még egy cameót is vállalt benne, és elmondta, hogy a széria „kifejezetten jó hatással van az ország vonzerejére”.

Macron kijelentése azonban nem maradt viszonzás nélkül: Róma polgármestere, Roberto Gualtieri üzent neki. „Nyugodj meg, Emmanuel Macron! Az Emily Rómában tökéletes.” – írta az X-en (korábban Twitter), majd hosszabban is kifejtette a The Hollywood Reporternek:

„Macron elnöknek nincs fontosabb dolga, mint hogy emiatt aggódjon?! Bízom benne, hogy csak viccelt, mert tudnia kell, hogy egy olyan produkciós cég, mint a Netflix, nem fogad el utasításokat államfőktől, és nem politikai nyomásra hoz döntéseket.”

Gualtieri azt is kiemelte, hogy Emily Rómába költözése annak a jele, hogy a város egyre fontosabbá válik, és együttműködően állnak a Netflix gyártási döntéseihez.

Ez is érdekelhet

5 sorozat, amelyet látnod kell, ha hiányzik az Emily Párizsban

Az Emily Párizsban készítői közel két év után újabb 10 epizódot adtak nekünk, de valószínűleg a folytatásra is ilyen sokat kell várnunk.

Lássuk!

 

(via The Hollywood Reporter, Independet)