Családon belüli erőszakról szóló dokumentumfilm került fel az RTL+-ra

Januárt 23-tól elérhető az RTL+ előfizetői számára a Túl közel című dokumentumfilm, amelynek központi témája a gyermekbántalmazás és a családon belüli erőszak.

A román-magyar koprodukcióban, az On the Spot alkotóinak koprodukciójában készült dokumentumfilm egy egyedülálló anya küzdelmeit követi végig, aki mindent megtesz, hogy begyógyítsa a lányát ért trauma sebeit, méghozzá egy olyan közösségben, amely szemet huny a történtek felett. A film magyarországi bemutatója az RTL+ premiert megelőző napon, január 22-én volt a 2023-as Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon (BIDF).

Túl közel; Forrás: RTL Sajtóklub

 


A film középpontjában egy édesanya, Andrea áll, aki egyedül próbál két gyermeke számára egy biztonságos új életet felépíteni, miután a kislánya szexuális zaklatása miatt elítélt expartnerét börtönbe zárják. Küzdelmeit azonban folyamatosan megnehezíti a bigott közösség, amelyben él. Mivel a férfi egy köztiszteletben álló papi család tagja, a falubeliek szentül hisznek az ártatlanságában, míg Andreát és kislányát azzal gyanúsítják, hogy hamis vádakat koholtak. Amikor a férfit jó magaviseletért a kiszabott büntetés letöltése előtt kiengedik a börtönből, Andrea eldönti, szembeszáll a közösség áldozathibáztató felfogásával és felveszi a harcot a rendkívüli akadályokkal, hogy megvédhesse gyermekeit.

A dokumentumfilm rendező-operatőre, Püsök Botond számára a legnagyobb kihívást az jelentette, hogyan meséljen el egy olyan történetet, amelyre nehéz valóságként tekinteni. „Az emberek jelentős része szerint az abúzus borzalmas, de az ő családjukban ez nem történhet meg. Mivel jól ismerem a film szereplőit, azt a közelség-érzést szerettem volna átadni a nézőknek, amit én is tapasztaltam körükben: Andrea és lánya bármelyikünk családtagja lehetne. Ha szeretettel és együttérzéssel viszonyulunk hozzájuk, melléjük állhatunk a harcban. Többé nem áldozatként tekintünk rájuk, hanem példaképként, akik szót emeltek a bántalmazás és igazságtalanság ellen. Szerencsés vagyok, hogy célom egyezett a szereplők szándékával, és a kamera a gyógyulás eszközévé vált” – mondta Püsök Botond.

A film témája nemcsak a gyermekbántalmazás, hanem az a pusztító hatás, amit az áldozat szavának meghazudtolása, a bűncselekmény tagadása okoz. Felismerve e mechanizmus mérgező hatását, Andrea elhatározza, kimenekíti lányát az elutasító környezetből. A film tükröt tart a hasonlóan ellenséges közösségek elé, és egyben esélyt ad arra, hogy szembenézzenek önmagukkal.

Püsök Botond fő érdeklődési területe a kreatív- és megfigyelő dokumentumfilm, az emberi jogokra fókuszáló karakterközpontú történetek, és az emberiesség határainak feltárása kihívással teli élethelyzetekben. Püsök Botond Kolozsváron diplomázott filmrendezőként a Sapientia EMTE Filmművészet, Fotóművészet, Média szakán. 2016-ban az Angela című dokumentumfilmje legjobb rendezői díjat nyert az Astra Nemzetközi Filmfesztiválon, valamit a DocuArt Filmfesztiválon. Tanulmányait tovább folytatva, 2020-ban diplomázott a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem dokumentumfilm-rendező mesterszakán. A Túl közel a rendező első egészestés dokumentumfilmje. Nemzetközi premierje a Szarajevói Filmfesztiválon volt 2022-ben, az Astra Filmfesztiválon pedig elnyerte a legjobb nemzetközi dokumentumfilmnek járó díjat. A Túl közel magyarországi bemutatójára a 2023-as BIDF keretein belül került sor január 22-én.

(RTL Sajtóklub)