Tavaly rajtolt a Netflixen a Egyikünk hazudik című sorozat, ami idén újabb nyolc résszel bővült. A Karen M. McManus – Lehull ​a lepel címmel magyarul is megjelent – regényéből készült széria négy teljesen különböző habitusú középiskolást boronál össze:

• Addy (Annalisa Cochrane) a “bálkirálynő”,
• Bronwyn (Marianly Tejada) az “eminens”,
• Cooper (Chibuikem Uche) a “sportbajnok” és
• Nate (Cooper van Grootel) a “rosszfiú”.

Ők négyen kénytelenek összefogni, mivel mindnyájukat gyilkossággal vádolják.

Az egész sztori úgy indul, mintha egy közepes Gossip Girl koppintás lenne: Simon Kelleher (Mark McKenna) narrálja a Bayview gimi mindennapjait, és eléggé kivan a képmutatástól. Hogy ennek hangot is adjon,

egy saját fejlesztésű applikációban válogatás nélkül rántja le a leplet társairól.

Nem csoda, hogy sokan kívánják a halálát, ám valaki – hopp – tényleg megöli. Mindezt úgy, hogy a nevezett négy diák és ő épp a büntetésüket töltik a könyvtárban.

Simon anafilaxiás sokkot kap, elviszi a mentő, ám a kórházban életét veszti.

Ez bizony egy bezárt szoba rejtély: rajtuk és a felügyelő tanáron – aki épp a rosszullét előtt távozik – senki sincs ott, tehát valamelyikük gyilkos, mert mint kiderül, Simon allergiás a mogyoróra, és valaki mogyorószármazékot tett a vizébe, amit épp akkor engedett ki a tartályból.

Az Egyikünk hazudik első évadjának tétje egyfelől, hogy ki ölte meg Simont, másfelől, hogy miként tud együttműködni négy, teljesen különböző kamasz. Ez ugyanis klasszikus young adult sztori,

a felnőttekre itt nem lehet számítani: vagy teljesen inkompetensek, vagy még rosszabb, akadályozzák a fiatalokat.

Nem csak a nyomozásban, hanem az életben is. Mindenkire ránehezednek az elvárások.

• Bronwyntól kiváló tanulmányi eredményeket várnak el a szülei, és hogy a Yale-re járjon egyetemre.
• Cooper apja mindent arra tett fel, hogy fia baseballkarrierjét támogassa, ezért cserébe el is várja, hogy remekeljen a pályán. Ebbe viszont nem hogy a gyilkosság, de az sem fér bele, hogy a fiú meleg.
• Addy már évekre előre megtervezte az életét a jóvágású Jake-kel (Barrett Carnahan): példás háziasszony és feleség lesz a sármos srác mellett.
• Nate egyedül él alkoholista apjával, tőle semmit sem várnak el, így neki van a legnehezebb dolga. Akiről lemondtak, akinek a sorsa senkit sem érdekel, az céltalanul bolyong a világban.
  
  

A széria egyik legnagyobb érdeme, hogy úgy mozgatja a karaktereket, hogy

gyakran rájátszik a sztereotípiákra, ám egy váratlan lépéssel szinte mindig kiforgatja azokat.

Ez részben igaz a központi rejtélyre is, ugyanis az, hogy ki és hogyan ölte meg Simont, kiderül az első évad végén, ám ezzel még nem állt össze a teljes kép, így jócskán marad megválaszolni való kérdés a most bemutatott második szezonra is. No meg egy új veszélyhelyzet, aminek kifutását kiválóan építették már az első évadban is, csak akkor még nem tűnt fel. 

A sztereotípiák kiforgatása a young adult filmek közhelyeit is érinti, gyakran legyintenénk, hogy persze, tudjuk, mi fog most történni, vagy hogy egy-egy helyzetre hogyan reagál az adott szereplő, ám legtöbbször nagyot csodálkozunk, mert sikerül olyat lépni a dramaturgiának, amire nem számítunk. Miközben nem lesz egyetlen gesztus sem karakteridegen. Apropó,

a karakterek remekül meg lettek írva, lehet velük menni, szeretni őket vagy épp gyűlölni, aggódni értük vagy a halálukat kívánni.

Mindenkinek megvannak a saját és sajátságos gesztusai, a színészek pedig kiválóan hozzák a figurákat.

És a legfontosabb, hogy valójában ez az egész sorozat arról szól, hogy bíráljuk felül a sztereotípiáinkat. Hogy ne azt lássuk a másik emberben, amit elsőre közvetít – akár a környezete, akár ő maga. Mert

a kamaszok világa kegyetlen, tele képmutatással és olyan mértékű nyomással akár a szülők, akár a társadalom felől, amit talán a legtöbb felnőtt kikérne magának.

A hazugság mint motívum nem csak a bűnténnyel (sőt, bűntényekkel – és akkor csak csipetnyit spoilereztem) van jelen, hanem a hétköznapi életben is, abban, mit vállalunk fel magunkból, és mit teszünk meg azért, hogy olyannak lásson minket a környezetünk, amilyennek szeretnénk. 

Az Egyikünk hazudik fordulatos krimi, elgondolkodtató young adult történet, széles spektrumú társadalomkritika, mindez gyakran olyan ironikus vagy épp játékos humorral előadva, hogy tényleg úgy tűnik, ezek a fiatalok nem veszik komolyan az életet. Pedig de bizony, és őket is komolyan kéne venni.