Ezért nem vállalta Kim Cattrall a Szex és New York folytatását

A Szex és New York-rajongókat anno finoman szólva is meglepte a hír, miszerint Kim Cattrall nemet mondott arra, hogy újra eljátssza Samantha karakterét egy tervben lévő, harmadik mozifilmben. Cattrall nemrégiben elmondta, miért döntött így 2017-ben.

Samantha karaktere már a Szex és New York-sorozat 2021-es folytatásában, az És egyszer csak…-ban sem szerepelt, miután a színésznő közölte az alkotókkal: nem adja a nevét a harmadik mozifilmhez. Cattrall a Varietynek így mesélt erről:

„Az És egyszer csak… voltaképpen a harmadik mozifilm. Miután őszintén elmondtam az érzéseimet az esetleges harmadik Szex és New York-filmmel kapcsolatban, már nem kértek fel, hogy szerepeljek a sorozat rebootjában. Erről úgy értesültem, mint mindenki más: a közösségi médiából.”

Cattrall kifejtette: úgy érezte, hogy Samantha semmiféle személyiségfejlődésen nem esett át az évek során, ugyanakkor volt egy jelenet a forgatókönyvben, mely végleg kiverte nála a biztosítékot: eszerint karaktere egy dickpicet (férfi nemi szervről készült fotó) kapott volna Miranda fiától, Bradytől, aki ekkor mindössze 14 éves lett volna.

„Ahhoz is kell némi bölcsesség, hogy egy karakter eljátszása során is ki tudd mondani: ami sok, az sok. Én sosem akartam kompromisszumot kötni abban, amit ez a sorozat jelentett nekem. Egyértelmű volt számomra, hogy tovább kell lépnem.”

– mondta a színésznő.

Cattrall hozzátette: vágyott arra, hogy a sorozat összes szereplőjével történjen valami olyan dolog, mely indokolná egy harmadik film elkészítését, ám úgy gondolja, ez a legkevésbé sem valósult meg.

„El tudod képzelni, hogy visszatérj egy 25 évvel ezelőtti munkádhoz? És ez a munka sem könnyebb, sem bonyolultabb nem lett a karaktered személyiségfejlődésének szempontjából. Mindennek fejlődnie kell, különben elvész a dolog. Egyetértettem vele, hogy anno véget ért a sorozat. Nem ismételtük magunkat. Aztán készült egy film, hogy elvarrja az elvarratlan szálakat. Majd jött még egy, majd aztán jött volna még egy?”

A színésznő Sarah Jessica Parkerhez fűződő – állítólag konfliktusos - viszonyáról csak ennyit mondott:

„A kollégáim nem feltétlenül a barátaim. Szakmai együttműködés volt.”

Via Variety