Van köztük sztárokkal telepakolt krimikomédia, nagy költségvetésű fantasy, kémsorozat és könnyed limonádé is.
Emily Párizsban – 4. évad (augusztus 15., Netflix)
Emily Cooper, az anyacége által Franciaországba átvezényelt, feltörekvő amerikai marketingeslány (Lily Collins) 2020-ban egyetlen perc alatt levette a lábáról a fél világot. Emily, akinek ott lóg egy E betűs medál a nyakában – mégsem egyszerű eset. Ha kell, frappánsan felel meg az őt ért támadásokra, és mindig, minden körülmények között önmaga marad.
Emlékeztek azokra a régi szép időkre, amikor még senki sem tiltakozott a közösségi médiában a sorozatok ellen? Nos, ezek az idők elmúltak, mi pedig megnéztük a Netflix legújabb szériáját, ami kiakasztotta – ezúttal a franciákat. Kritika az Emily Párizsban című romantikus sorozatról.
Az új évad rögtön azzal indul, hogy Emily már nincs együtt Alfie-val, és szingliként újra elkezdi hajszolni a boldogságot, csakhogy visszatérnek a drámai szituációk, sőt, maga Alfie is, és szokás szerint fenekestül felfordul minden Emily már éppen megnyugodni látszó életében.
Gyilkos a házban – 4. évad (augusztus 27., Disney+)
Már a 4. évadánál jár a komédiába oltott krimisorozat, amelyben olyan nagyságok alakítanak true crime podcastot indító botcsinálta nyomozókat, mint Steve Martin, Martin Short és Selena Gomez.
Meryl Streep, aki a 3. évadban debütált Loretta Durkin szerepében, visszatér a folytatásra is, hasonlóan Donna Williams nyomozó (Da'Vine Joy Randolph) és Howard (Michael Cyril Creighton) karakteréhez. Az új évadban Sazz Pataki, Charles Brazzos kaszkadőrdublőrének rejtélyes gyilkossága ügyében nyomoznak, akinek a halála a 3. évad fináléjának cliffhangere volt. Mivel nem derül ki, hogy Sazz vagy Charles volt-e a tervezett áldozat, a nyomozás egészen Los Angelesig vezet, ahol egy hollywoodi stúdió filmet készít a Gyilkos a házban podcastről. Amint Oliver, Mabel és Charles visszatérnek New Yorkba, lakóhelyük udvarán átkelve egy izgalmas utazás veszi kezdetét, ugyanis belemerülnek az Arconia nyugati tornyában élők csavaros életébe.
A Gyűrűk Ura: A Hatalom Gyűrűi – 2. évad (augusztus 29., Prime Video)
Jön a mérsékelt sikerű Gyűrűk Ura-sorozat új évada, amelyben Bombadil Toma karaktere is bemutatkozik Rory Kinnear alakításában. Annak ellenére, hogy a könyvek rajongói jól ismerik, A Gyűrűk Ura titokzatos karaktere még soha nem szerepelt nagyszabású tévé- vagy filmadaptációban – egészen mostanáig.
Utolsó befutók – 4. évad (szeptember 4., Apple TV+)
A Gary Oldman főszereplésével készült sorozat az MI5 (a brit titkos szolgálat) egy csapatnyi ügynökéről szól, akik annyira nem jók, hogy az élvonalban legyenek, de annyira nem is rosszak, hogy kirúgják őket. A legtöbbjük valami nagy baklövés után kerül ide, olyan ez, mint a purgatórium: egy lerobbant iroda és kulimunka. Aztán mégis valami nagy és piszkos játszma kellős közepén találják magukat. Mick Herron azonos című regényfolyamából készült sorozat a Rotten Tomatoes-on jelenleg 97%-on áll.
Fülig beléd zúgtam – 3. évad (október 3., Netflix)
Az Alice Oseman képregényéből adaptált romantikus drámasorozat középpontjában egy meleg iskolás fiú, Charlie Spring (Joe Locke) áll, aki szerelmes lesz az osztálytársába, a rögbis Nick Nelsonba (Kit Connor). A széria vizuális különlegessége, hogy az eredeti képregényt megidézve animációs elemeket is használ. A sorozat első évadja világszerte több mint 50 ország Top 10-es listájára került fel.