Hogyan NE ostromoljunk meg vallási fanatikusokat?

1993. február 28-án a texasi Wacóban szövetségi ügynökök megpróbálták lerohanni egy, a végítéletet váró szekta központját, és közben mindent elrontottak, amit csak lehetett - akárcsak a további 50 nap során.

Ha valamiről azt mondják, hogy a legsúlyosabb fegyveres összecsapás az Amerikai Egyesült Államok történetében a polgárháború óta, akkor az tényleg elég komolyan hangzik. És valóban, pár tucat időben kimentett túlélőt leszámítva egy teljes szekta lelte halálát a szövetségi hatóságokkal való konfrontáció során 1993 elején, Wacóban. Mondjuk egy, a végítéletre váró gyülekezetről van szó, a végeredmény borítékolható volt, de az illetékes szervek is mindent megtettek, hogy az események a lehető legrosszabb irányba forduljanak.

Forrás: Netflix

 

A még az ötvenes évek elején alakult, a hetednapi adventistákból még korábban kiszakadt ún. dávidista szektáról csak annyit tudtak a hatóságok, hogy rengeteg fegyvert halmoznak fel, vélhetően illegálisan beszerzett gépfegyvereket is, vezetőjük, a magát Messiásnak kikiáltó David Koresh pedig a gyülekezet minden nőnemű tagját a feleségének tekintette, és állítólag kiskorú lányokkal is hál. A hatóságokat ez előbbi tény érdekelte, és 1993. február 28-án az ATF (Alkohol-, dohány-, és lőfegyverügyi iroda) megrohanta szekta Texas állambeli Waco közelében lévő főhadiszállását.

A rosszul előkészített és kivitelezett támadást már várták

– a helyi rendőrfőnök volt olyan ostoba, hogy értesítse a helyi sajtót, azok pedig a birtok közelében pont attól a postástól kértek iránymutatást, aki maga is szektatag volt -, az eredmény egy vérfürdő lett. Tulajdonképpen szerencse, hogy csak 4 ügynök halt meg, de rengeteg volt a sebesült.

Forrás: Netflix

 

Az ügyet innentől átvette az FBI - nem mintha ők jobban csinálták volna. A játékfilmekről az ún. true crime dokumentumfilmekre átnyergelt rendező, Tiller Russell (Éjszakai vadász: Hajsza egy sorozatgyilkos után) három részből álló, a Netflixre frissen felkerült minisorozata átrágja az eseményeket, de a legfőbb erénye, dokumentumsorozat esetében meglepő módon a látvány, ugyanis soha nem látott felvételeket tartalmaz a szövetségi ügynökök és egy felfegyverzett vallási csoport között 1993-ban 51 napig fennálló patthelyzetről. Ahol a szektatagok nem akartak kijönni – miért is jöttek volna ki? -, az FBI nem tudott bemenni, és a sorozat innentől kezdve arról szól,

hogyan születettek meg a rosszabbnál rosszabb döntések.

Például az, hogy a túsztárgyalók és a túszmentő kommandósok egymástól függetlenül működjenek, nem volt között kommunikáció, és már önmagában ez garantálta, hogy a békés út járhatatlan legyen. Persze rögtön felvetődik a legalapvetőbb kérdés: mivel fenyegetsz olyanokat, akik nem félnek meghalni?

Forrás: Netflix

 

A wacói ostrom: Amerikai apokalipszis nem is magával a szektával foglalkozik, arról csak pár alapvető dolgot tudunk meg, így végül az sem derül ki, mennyire voltak megalapozottak a vádak, amik miatt megkezdődött az ostrom. A sorozat megszólaltatja az összes fontos résztvevő oldalt, az egész műveletet vezető FBI ügynököt, a túsztárgyalókat, az esetről elsőként tudósító újságírókat, a túszmentőket, a túlélő szektatagokat és családtagjaikat. akik gyakran állítanak egymásnak ellentmondó dolgokat, de bennük nem ez az érdekes. Az érdekes inkább az, hogy kereken

30 évvel később hogyan látják az eseményeket és saját szerepüket,

ki tudja objektíven megítélni azt, ami történt, és ki látja világosan a hibákat – és nem csak a másokét, hanem a sajátjukat is. Különösen érdekes a szektatagokat nézni, akik közük többen nyilvánvalóan még most is hisznek David Koresh tanaiban – és van, aki tudja, hogy mindkét fél hibázott.

Forrás: Netflix

 

És ezt tanulságos nézni, de akár egy gyors Wikipedia fact check is elárulja, hogy sok minden csak említés szintjén vagy egyáltalán nem került ide – például a tény, hogy az ostrom legvégén használt könnygázgránátok egyben olyan pirotechnikai eszközök voltak, amiket rendkívül veszélyes zárt térben felhasználni. Igaz, érthető az óvatosság a vitatott részletek ügyében, a megannyi összeesküvés elméletet szülő wacói eset egyfajta

vízválasztó volt az amerikai történelemben.

Itt kaptak erőre azok a nézetek, amely szerint a mindenkori szövetségi kormány a nép ellensége, valamiféle háttérhatalom eszköze. Ekkor kezdett militarizálódni a szélsőjobb, és egy hideglelős felvételen az ostromot néző bámészkodók között az a Timothy McVeight tűnik fel kormányellenes matricákat árulva, aki két évvel később elköveti az Oklahoma City-i bombamerényletet, az USA történetének egyik legvéresebb terrortámadását.

Forrás: Netflix

 

Minden hiányossága és némi összecsapottsága ellenére

A wacói ostrom egyszerre izgalmas és frusztráló néznivaló,

hiszen a legfőbb tanulsága leginkább az, mit és hogyan lehet elrontani egy olyan helyzetben, ahol ártatlan civilek élete forog kockán. Akár tanítani is lehetne mindezt válságkezelési kurzusokon, de a legfőbb és napnál is világosabb tanulság: nem szabad vallási fanatikusokat sarokba szorítani.

Értékelés: 7/10