Hol az indokolatlan szex és a vér a Sárkányok házában?

Ez itt a kérdés, amit lényegében meg is válaszolunk.

A bizonyos értelemben rekord nézettséggel nyitó Sárkányok háza egyrészt rajongóknak kötelező, másrészt úgy látszik, hogy hiánypótló a mai tévés piacon. Lehet, hogy kicsit olyan érzése van az embernek, miután megnézte az első részt, hogy ezt mintha már látta volna valahol, de valahol meg mégis valami régi újdonság erejével hat a Sárkányok háza.

Forrás: MediaPress

 

Arra jöttünk rá, hogy nagyon hiányzott ez a világ, amit nem tud pótolni (egyelőre) semmi.

Ha minden jól megy, akkor ez a sorozat akár vissza is adhatja a Trónok harcába vetett hitünket. Csak hanyagolni kell a közel 200 év múlva érkező tél és azzal együtt a Mások emlegetését, szépen lassan el kell engedni Daenerysre való utalgatást. Ha nem tolják túl az indokolatlan sárkányozást, illetve nem csinálnak cirkuszi parádét a meztelenül mutogatott nőkből, ellenben a politikai viszályokra, a családon belüli konfliktusokra és egyéb drámai fordulatokra helyezik a hangsúlyt, akkor nem lehet okunk az aggodalomra. A történet alapjául szolgáló kötetben leírtak szerint izgalmas időt ölel fel a Sárkányok háza története, így izgalmakban, vérfertőző szerelmi szálakban, véres csatákban nem lesz hiány. Elvileg.

Ezekről beszélgettünk a PORT.hu podcastjében.