Most akkor sok vagy kevés a szex a Sárkányok házában?

A legfrissebb verzió szerint sok. És közben előkerült a legendás Starbucks-pohár témája is.

Megírtuk mi is, hogy a Trónok harca előzménysorozatában, amely évszázadokkal a Trónok harca eseményei előtt játszódik, és a Targaryen család felemelkedésére fókuszál, nem lesz annyi nőkkel szembeni erőszak, mint az eredeti szériában – legalábbis ezt nyilatkozta az egyik főszereplőt alakító Olivia Cooke.

Később Michael Sapochnik, a Sárkányok háza rendezője is megszólalt, és The Hollywood Reportnek adott nyilatkozatában elmondta, hogy a szexuális erőszak ábrázolásától nem riadnak vissza, de "óvatosan" és "átgondoltan" közelítették meg a témát.

Viszont szerinte „sima” szexjelenetből sem lesz benne annyi, mint a Trónok harcában.

A legfrissebb fejlemény a szexkoncentráció kérdésének ügyében, hogy a Daemon Targaryen herceget alakító Matt Smith is megszólalt. A brit Rolling Stone-nak adott interjújában elmondta, hogy forgatás közben gyakran feltette a kérdést:

Kell ide még egy szexjelenet?"

Mire Sapochnikék válasza általában az volt, hogy „Igen, szükségünk van rá”.

Forrás: Getty Images - Jeff Kravitz

 

A színész szerint az a fő kérdés, hogy a könyveket akarják visszaadni, vagy felhígítják őket, hogy azt a kort képviseljétek, amelyben most élünk.

Valójában úgy gondolom, hogy az a feladatunk, hogy a könyveket hitelesen és őszintén mutassuk be, úgy, ahogyan megírták őket."

Smith, aki a terjedelmes Tűz és vér regénysorozatból néhányat elolvasott, de nem az egészet, arra a kérdésre, hogy a karakterének vannak-e szexi jelenetei, úgy reagált nevetve, hogy „igen, és kicsit túl sok is, ha engem kérdeztek."

 

 

Egy másik interjúban előkerült a Trónok harca utolsó évadában cameózó legendás Starbucks-pohár témája is.

A Sárkányok háza társkreátora, Ryan Condal a sorozat július 27-i Los Angeles-i premierjén elmondta, hogy a forgatáson nagyon óvatosak voltak, hogy elkerüljék az incidens megismétlődését, és valóságos Starbucks-vadászat folyt.

Mindig azzal viccelődtünk, hogy Starbucks-serlegeket fogunk készíteni, így legalább beleillenek a jelenetbe."

A kreátortársa, Sapochnik azzal poénkodott, hogy ő más megközelítést választott – direkt kávéscsészékkel szórta tele a díszletet, ahol csak lehetett, hogy később digitálisan kiretusálhassák őket.

Kihívást is intézett a nézőkhöz, hogy találják meg, hol volt az utólag digitálisan eltávolított poharak helye, és ha megtalálnak egyet, akkor nyereményt kapnak – ami egy csésze kávé lenne természetesen.

Via: THR