Itt a Sex Pistols-sorozat első előzetese!

A 42 másodperces teaser alapján a május 31-én debütáló hatrészes Pistol ugyanolyan lendületesnek és dühösnek ígérkezik, mint a punk zene.

Ahogy arról korábbi cikkünkben már beszámoltunk, a zenei sorozat az FX csatorna gyártásában készült, és az Egyesült Államokban a Hulu kínálatában lesz elérhető,

mi pedig a későbbiekben a Disney+-on tudjuk majd megnézni.

A széria mind a hat részének rendezője Danny Boyle, színészei között pedig olyan neveket találunk, mint a teaserben

jó magasra tornyozott, fehér hajjal látható Maisie Williams a Trónok harcából vagy az Amíg tart a nyár című filmből ismert Toby Wallace.


Wallace a szériában Steve Jonest, a Sex Pistols gitárosát játssza, akinek alakjára a Pistol fókuszál, és akinek Lonely Boy: Tales From A Sex Pistol című memoárján alapul a sorozat. Jones egyúttal az alkotás egyik executive producere is. Mivel korábban egy másik Sex Pistols-tag, John Lydon bíróságon támadta meg a szerzői jogokat, félő volt, hogy a produkcióban nem hangozhatnak el az eredeti dalok, de a pert szerencsére Jones és társa, Paul Cook dobos nyerte.

Habár a Sex Pistolst minden idők egyik legbotrányosabb együtteseként ismerjük (egyéb balhék mellett a zenekar története a gyilkosságtól és a heroin-túladagolástól sem mentes), a most bemutatott teaser és a korábban nyilvánosságra hozott tartalomleírás szerint (ami itt olvasható)

a Pistol nem a botrányokra, hanem a banda kezdeti dicsőséges éveire koncentrál.


(via SlashFilm)