James McAvoy improvizált egy kiváló krimit – itt az előzetese!

A sztár úgy forgatta le a My Sont, hogy nem kapta meg előre a forgatókönyvet. Egy apát alakít benne, aki az eltűnt fiát keresi.

Igen érdekes módon forgatta le legújabb thrillerét az X-Men-filmek, az Üveg, a Széttörve és az Az 2 sztárja, James McAvoy. A My Son, amiben a 42 éves skót sztár egy elkeseredett apa szerepében az eltűnt fiát keresi, úgy készült ugyanis el, hogy a többi kollégájától eltérően McAvoy nem kapta meg előre a forgatókönyvet, hogy ő is olvassa el elejétől végéig a sztorit, és készüljön fel belőle a szerepére. Ehelyett az ő számára csak a forgatás alatt bontakoztak ki a szövevényes bűntény szálai. Az alkotók célja ezzel bevallottan az volt, hogy a McAvoy által megformált karakter lényegében a nézőkkel együtt ismerje meg a gyermeke eltűnésének részleteit, és mivel a sztárnak is van egy Brendan nevű, 11 éves fia (akinek az anyja Anne-Marie Duff színésznő), szemmel láthatóan átérezte az apa elkeseredettségét és fájdalmát.

Sikerült olyan élménnyel gazdagodnom, amit egyetlen színész sem kaphat meg. Remélem, valami igazán kézzelfogható dolgot tudunk a közönségnek adni, amelybe belekapaszkodhatnak, miközben ez a thriller tovazötyög.

– így fejtegeti McAvoy a különleges forgatási tapasztalatait a My Son új előzetesének elején. Íme a teljes trailer:

A film rendezője ugyanaz a Christian Carion, aki 2017-ben egyszer már leforgatott egy ugyanilyen gyerekrablós krimit Az én fiam címmel – a My Son lényegében ennek a történetnek a remake-je. James McAvoy egy Edmond Murray nevű elvált apát alakít a történetben, akit egyik nap azzal hív fel az ex-felesége (Claire Foy), hogy egy táborozás alkalmával valaki elrabolta a 7 éves kisfiukat. Az elkeseredett Murray felkerekedik, hogy a Skót-felföldet keresztbe-kasul bejárva megtalálja a gyermekét, és minden követ megmozgat, hogy maga szolgáltasson igazságot az emberrablónak. A My Son szeptember 15-én kerül fel az NBCUniversal médiavállalat streaming platformjára, a Peacockra. (via Independent)