Jön az Addams Family morcos kislányának saját élőszereplős sorozata a Netflixre

És ha ettől még nem dobtál egy hátast, akkor csak várd ki, ha megtudod, ki lesz a rendező!

Wednesday Addams sztoriját felnövekvéstörténet formájában dolgozzák fel az alkotók, és a streamelős óriás nyolc epizódra adott megrendelést. A szóban forgó alkotókat pedig rendezőként nem más vezeti, mint Tim Burton! A projektről egyébként már múlt októberben lehetett hallani, de a bomba csak most robbant, hiszen most kezdett igazán realizálódni a dolog.

A Charles Addams képregényművész által még 1938-ban megalkotott figura alapján készülő young adult széria, ami nemes egyszerűséggel a Wednesday címre hallgat, egyszerre lesz természetfeletti történet és nyomozós krimi, miközben azt mutatja be, hogyan töltötte iskolás éveit a hősnő a Nevermore Academy nevű intézményben.

Christina Ricci Wednesday Addamsként. Forrás: UIP-Duna Film

 

Az iskolának otthont adó várost ugyanis borzalmas gyilkosságsorozat tartja rettegésben, és Wednesday médiumi képességeit latba vetve nyomoz az ügyben; emellett szeretné megoldani azt a természetfeletti rejtélyt is, amibe a szülei még 25 évvel ezelőtt belekeveredtek. Na és persze ott vannak a mindennapos, de nem kevésbé izgalmas iskolai ügyek és kapcsolatok is.

A széria ötletgazdái és showrunnerei Alfred „Al” Gough és Miles Millar, akiket a Las Vegas – A bűnös város, a Smalville és az Into the Badlands című sorozatok megalkotóiként ismerhetünk.

Tim Burton pedig direktori teendői mellett executive producerként is részt vesz a munkálatokban.

Burton egyébként nem gyakran dolgozik tévés projekteken: korábban az Alfred Hitchcock Presents című szériában rendezett egy epizódot, a Beetlejuice alapján készült animációs sorozatban pedig executive producerként volt benne. Wednesday Addams eddigi leghíresebb megformálója amúgy Christina Ricci, aki az 1991-es és 1993-as filmverziókban játszotta a figurát, és akiről születésnapja alkalmából itt írtunk korábban.


(via Variety)