Kissé szokatlan szerelmes filmek Valentin-napra

Nem akartuk a szokásos közkedvelt, de rég elkoptatott romkomokat ajánlani Valentin-napra, így olyan filmes listát raktunk össze, amin csupa furi, szokatlan vagy csak más szerelmes film szerepel, mint amiket megszoktunk.

A smaragd románca (1984)

A nyolcvanas évek közepének egyik kedvenc filmje volt ez a sok idézőjelbe tett romantikus kalandvígjáték, amelyben egy álmodozó regényírónő, Joan Wilder (Kathleen Turner) végre rátalál az igazi kalandra és még valamire, amire nehéz lenne rámondani, hogy romantika, bár olyasmi. Hírt kap arról, hogy a nővérét elrabolták, és azonnal Dél-Amerikába utazik. A repülővel egy egzotikus világba érkezik, ahol hamarosan összehozza a sors Jack Coltonnal (Michael Douglas), azzal a fickóval, aki akár valamelyik regényéből is előléphetett volna, ha nem lenne olyan nagy az arca. És jönnek a kalandok csőstül, ökölnyi smaragddal, Danny DeVitóval meg egy éhes krokodillal.

És ez a hármas olyan sikeres lett, hogy rögtön jött A Nílus gyöngye (1985), majd egy kicsit sötét fordulattal egyfajta lezárásként egy másfajta klasszikus, a Rózsák háborúja (1989).

Aztán kicsivel később arra eszméltünk, hogy Kathleen Turnerből Chandler apukája lett...

A film kölcsönözhető az Apple TV-n.

Tuti dolog (1985)

Walter Gibson (John Cusack) a gimit befejezve már az egyetemre készül. Ez éppen az a kor, amikor szinte minden lány tetszik, de sajnos mindhiába. Egyedül a barátja, Lance érti meg, de ő a kontinensnyi ország túlsó végébe, Kaliforniába megy tanulni – őt látogatná meg hősünk abban a reményben, hogy összejöhet neki a „tuti dolog” egy szőke bombázó (Nicollette Sheridan) személyében. Gibson egy házaspárhoz csatlakozva kocsival indul neki a nagy útnak, de nem ő az egyedüli utas: az autóban ott ül a stréber Alison is (Daphne Zuniga), aki vőlegényéhez készül látogatóba. Kalandos út következik, amelynek során a kölcsönös utálat szép lassan átalakul valami egészen más érzelemmé. És bizony, mai szemmel furcsa, de John Cusack meglepően jó volt egy kicsit dilis tinirománchoz.

Nem látni és megszeretni (1987)

Walter Davis (Bruce Willis) egy fontos üzleti vacsorára készül, ám partnere nincsen. Ezért bátyja megszervezi neki a szükséges hölgytársaságot, az ellenállhatatlanul gyönyörű Nadia Gates-t (Kim Basinger). Csak egy baj van a hölggyel:

egyetlen pohár pezsgőtől vadmacskaként veti magát a hozzá legközelebb eső férfira, ezért fontos, hogy Walter ne hagyja inni.

Walter persze nem fogadja meg a komolytalannak tűnő tanácsot, és mire feleszmél, egész élete romokban hever. Ráadásul halálosan beleszeret Nadiába, akinek őrülten féltékeny udvarlója háborút hirdet. Az persze kérdéses üzenet, hogy az átlagos üzletember pont arra vágyik, hogy tönkretegyék, de a fiatal Willis és a fiatal és gyönyörű Kim Basinger elhitetik velünk, hogy ez akár igaz is lehet.

A film kölcsönözhető az Apple TV-n.

Valami kis szerelem (1987)

Keith Nelson (Eric Stoltz) apjának nagy tervei vannak a fiával: főiskolára akarja küldeni. Az apának ezáltal valóra válhat régi álma, hogy fiából olyan férfit faragjon, aki kiemelkedik, és Nelsonék családjában először felsőfokú végzettséget szerez. Csakhogy Keith-t nem túlságosan érdekli az apja által megálmodott jövő. Figyelmét ugyanis sokkal inkább leköti a festészet és Amanda (Lea Thompson), a legszebb lány az iskolából – más kérdés, hogy az érzés viszonzásra talál-e. Ezen töpreng Keith régi barátja, a fiús Watts (Mary Stuart Masterson) is, aki titokban régóta szerelmes belé, és a legújabb fejlemények arra kényszerítik, hogy végre bevallja érzéseit.

A film kölcsönözhető a Google Playen.

Veszett a világ (1990)

Volt idő, amikor Nicolas Cage a legmenőbb hollywoodi sztárok közé tartozott, és olyan neves rendezőkkel dolgozott, mint David Lynch. Sailor Ripley (Cage) éppen a börtönből szabadul, találkozik szerelmével, Luluval (Laura Dern), és közösen megszöknek a lány vallási fanatikus anyja, Marietta elől, aki ellenzi a kapcsolatukat, és aki börtönbe juttatta a srácot. A fiatalok elindulnak New Orleans felé. Nem is sejtik, hogy a nyomukban van az anya által felbérelt magándetektív, Farragut, akinek feladata, hogy keresztezze a terveiket. Marietta azonban biztosra akar menni, ezért egy kegyetlen kábítószer-kereskedőt is utánuk küld ugyanezzel a megbízatással.

Sailor és Lulu egyre furcsább emberekkel találkozik az útjuk során – amely nem mellesleg az Óz, a nagy varázsló különös átirata.

A film kölcsönözhető az Apple TV-n és a Google Playen.

Adj rá kakaót! (1990)

Mark Hunter (Christian Slater briliáns alakítása) nappal szégyellős középiskolás, éjszakánként viszont átvedlik menő kalózrádióssá, aki forradalmi beszédekkel tüzeli fel a környék fiataljait. Allan Moyle filmjében a kötelező szerelmi szál mellett – egyik iskolatársnője (Samantha Mathis) megpróbálja kinyomozni a fiú igazi identitását – olyan fajsúlyos kérdések kerülnek szóba, mint a meleg identitás, az öngyilkosság vagy az oktatási jogok. A mű középpontjában álló tinédzserkori elidegenedés és önkifejezés témája pedig hihetetlenül szépen öregedett, hiszen ha a kalózrádiót lefordítjuk podcastre vagy YouTube Live-ra, bárki tud azonosulni vele a mostani generáció tagjai közül is.

Ollókezű Edward (1990)

Adott az öreg, különc feltaláló (Vincent Price, a horrorlegenda utolsó fontos szerepe), aki társat teremt magának. Az Edward névre keresztelt érző, gondolkodó lény (Johnny Depp) teljesen kész, csak a kezei helyén éktelenkednek ollók. Sajnos az öreg meghal, mielőtt művét befejezhetné, viszont a feltaláló házában bujkáló fiúra rátalál egy jószívű asszony, aki magával viszi. Edwardot lassan a városka többi lakója is megkedveli, hiszen remekül trimmel sövényt és kutyát, de akadnak ellenségei is. Az Ollókezű Edwardot nem véletlenül tartják kultfilmnek, annyira bizarr itt minden, Depp és Winona Ryder párosa pedig mai szemmel nézve is csodás. A film címszerepét egyébként a stúdió eredetileg Tom Cruise-nak szánta. Tim Burton rendező le is ült az apró, de sportos színésszel elbeszélgetni, majd úgy döntött, nem ő az ideális választás, és jött Johnny Depp, akivel eztán a következő 178 évben annyi filmet készítettek szinte fúzióban élve, hogy meg sem tudjuk számolni.

A film kölcsönözhető az Apple TV-n és a Google Playen.

Tiszta románc (1993)

Ó, azok a régi szép idők, amikor Quentin Tarantino még csak forgatókönyvíró volt, Patricia Arquette szexszimbólum, Brad Pitt vicces mellékszereplő, Gary Oldman pedig rasztahajú drogdíler! Mindez persze nem más, mint QT vágyálma arról, hogy összejön végre egy jó csajjal, és megannyi kalandot élnek át – Clarence (Christian Slater, már megint), a filmbuzi képregénybolti eladó tulajdonképpen ő, csak menő kiszerelésben. A srác beleszeret Alabamába, a prostiba, aki új életet kezdene, és lerendezi új kedvese túlságosan ragaszkodó stricijét, majd a kisebb vérfürdőbe torkolló akció végén véletlenül felkap egy kokainnal teli bőröndöt is. Útnak indulnak, hogy túladjanak a szajrén, csakhogy a nyomukban liheg a maffia, míg a célállomásnál a rendőrség vár rájuk.

Ám pokoljárásuk végén, dacára a körülöttük tobzódó erőszaknak, ott mosolyog rájuk az elkerülhetetlen happy end.

Plasztik szerelem (2007)

Volt idő, amikor Ryan Gosling még nem az a szexszimbólum volt, mint ma, és amikor nagyon is színes szerepeket vállalt, mint például a guminőbe szerelmes, vidéki balfácánét. Mert amikor Lars Lindstrom bemutatja otthon az interneten megismert brazil lányt, Biancát, a család megdermed a döbbenettől. Biancát ugyanis egy szexuális célokra használatos gumibabákat árusító cégtől rendelte a szociális kapcsolatokban kissé különc férfi. A kisváros orvosának tanácsára a család és az egész város belemegy Lars játékába. Plasztik Bianca gyorsan beilleszkedik a közösségbe, egy helyi butik modellje lesz, misére jár, önkéntes munkát vállal a kórházban és elkíséri Larsot élete első házibulijára is. Craig Gillespie, az Én, Tonya rendezője fanyar humorral és rengeteg empátiával mesél arról, milyen a magány, és mi kell ahhoz, hogy valaki kitörjön belőle.

500 nap nyár (2009)

Minden romantikus vígjáték logikus módon arról szól, hogyan jön össze két nagyon fotogén fiatal. Ez pont nem. Ez arról szól, miért mentek szét. A bájos Summer (Zooey Deschanel) ugyanis váratlanul kiadja Tom (Joseph Gordon-Levitt) útját. Ötszáz napot töltöttek együtt, és a fiatalember azóta is képtelen felfogni, hogy a felhőtlen boldogságtól hogyan fajulhattak idáig a dolgok. A lány pedig nem érti, hogy a fiú mit nem ért, hiszen az elején megmondta: nem vágyik tartós kapcsolatra.

És nincs varázslat, a lány nem gondolja meg magát egy őszinte vallomás hatására, ezt kell a srácnak végül elfogadnia – és ettől olyan különleges ez a film.

A film kölcsönözhető az Apple TV-n és a Google Playen.