Egy kis érdekesség az elejére. Az Angliában német lányokat a jó modorra és az élet egyéb finomságaira oktató Augusta Victoria Főiskola valóban működött, névadója az utolsó német császár, II. Vilmos felesége, schleswig–holstein–sonderburg–augustenburgi hercegnő volt. Az intézmény 1932 és 1939 között működött, majd jött a második világháború, mikortól is érthető okokból lehetetlenné vált a működése. Ez a tény felkeltette a színész-komikus Eddie Izzard érdeklődését, aki egy kémtörténetet rittyentett az iskola és az itt tanuló lányok köré, akik ebben a verzióban mind a náci elit legmagasabb szintű vezetőinek gyermekei.

Vagyis van a világtól távol, az angol partok mentén egy patinás kastély, amelyben szép szőke, sportos lányok tanulnak, többnyire angolul, a szünetekben pedig Hitler lelkesítő beszédeit hallgatják, majd maguk is Sieg heil!-t kiabálnak, miközben szerte Angliában a közelgő háborúról cikkeznek az újságok. 1939 augusztusa van, mi már tudjuk, csak napok vannak hátra, hogy a nácik lerohanják Lengyelországot és kitörjön a világégés. Ami ugyebár kényes helyzetbe hozza az itt tanuló náci palántákat, akiket az angol kormány túszként tarthatna fogva. Van is egy brit ügynök a Miss Rocholl (Judi Dench ) vezette intézetben, de nem sokáig, mivel történetünk legelején végez is vele egy titokzatos gyilkos, és a helyére érkezik Thomas Miller (Eddie Izzard) új angoltanárként. Ahogy a nézőnek sem tart sokáéig rájönnie, hogy ő is kormánynak dolgozik, úgy hősünk is hamar lelepleződik. Amikor a megszerzett információt átadná felettesének, a gyilkos újra lecsap. Bár Miller elkerüli elődje sorsát, őt gyanúsítják a gyilkossággal, sőt, azt hiszik, hogy ő maga a német kém.

Innentől kezdve Izzard végigfutja a filmet, és első hallásra furcsán hangzik, hogy a cseppet sem sportos kinézetű színész pont olyan történetet írt magának, amelyet rohanva csinál végig. Csakhogy mi tudjuk, amit sokan talán nem, hogy Eddie a 2000-es évek vége óta minden maratont lefut, amit csak tud, és így már pont nem olyan meglepő a dolog és azt is tudjuk, hogy Izzard a mai terminológiával transzgender. Ami részünkről ez teljesen lényegtelen, mindenki azt vesz fel, amit akar, annak hívja magát, aminek akarja, a film szempontjából ez leginkább azért fontos, mert ennek fényében nem olyan meglepő, hogy elmaradt a szerelmi szál. Merthogy hiába készült napjainkban, az HBO-ra most felkerült Hat perc éjfélig (2020) minden szempontból az olyan klasszikus kémfilmeket követi, mint a Tű a szénakazalban (19801), leszámítva a szerelmi szálat és az erotikus részeket. Mondjuk egy, nagyrészt egy lányiskolában játszódó történetnél ez nagyjából érthető is, de a cselekmény  dinamikáját illetően nagyon is hiányzik a pont az ellenségbe beleszerető nő vagy férfi alakja.

Ehelyett a gyerekek sorsa adja a film erkölcsi töltetét, merthogy az sem lenne jó, ha hazajutnának – ráadásul előkerül egy lista a Németországban tevékenykedő brit ügynökökről, ha a lányok kérdése nem lenne elég nyomos indok -, de az sem túl civilizált, ha túsznak használják őket. Ami kicsit mondvacsinált dilemmának tűnik, és ez a film legnagyobb hibája. Hogy nincs igazi tétje a dolognak, azt leszámítva persze, hogy hősünk szeretne életben maradni. Andy Goddard rendező nem is igazán képes mindebből igazán sok feszültséget generálni, ezért sokszor tér át a meglehetősen elkoptatott „új tanár érkezett az elitiskolába” formulához. Vagyis a Hat perc éjfélig történetében és dramaturgiailag sajnos nem sokat mutat, de szerencsénk van a színészekkel.

Izzard hozza a szokásos szórakoztató, fanyar figurát, Judi Dench most is figyelemreméltó és méltóságteljes,

a legizgalmasabb azonban az egyik tanárnő szerepében a német Carla Juri (Készen állsz Helenre?, Szárnyas fejvadász 2049). Ő az, aki a legtöbb energiát és izgalmat tudja hozni abba a karakterbe, amely ráadásul a legösszetettebb az összes körül, hiszen sokáig nem tudni róla, hogy kicsoda és mit akar, hogy alakítója vagy elszenvedője az eseményeknek, és hová köti a lojalitása.

Értékelés: 6/10