Bár sokszor érthetetlenül vontatott a pedáns bérgyilkos (Michael Fassbender) története, szerencsére egy adott ponton mégis nagyon bedurvul, és pont ezt vártuk tőle!
Lehet egy bérgyilkos élete tök unalmas? George Clooney már bebizonyította, hogy bizony lehet Az amerikai (2010) című míves és teljesen szürke filmjével, és most David Fincher (Holtodiglan, Social Network – A közösségi háló, Harcosok klubja) is megmutatja, hogy a modern bérgyilkos munkája nagy részét kölcsönzött autókban utazással és üres szobákban való üldögéléssel tölti, miközben igyekszik észrevétlen maradni. Szerencsére Fincher Netflixre készült új munkája, A gyilkos nem csak erről szól, de ki kell várni a jó részeket.
A címbéli gyilkost (Michael Fassbender) Párizsban ismerjük meg, ahol egy ház legfelső emeletén lévő üres irodában lesi a szemközti szállodát, ahová a célpontja érkezni fog. Idejét tornagyakorlatokkal és olyan mély igazságok mantrázásával tölti, mint: „A szerencse nem létezik”, vagy „Tartsd magad a tervhez. Készülj fel, ne improvizálj.” Ezek a bölcsességek végigkísérnek minket, a gyilkos belső monológja adja a film hangulatát és ritmusát, illetve főhősünk természetrajzát. Ez alapján kéne megismernünk a vérprofi bérgyilkost, akinek szeme sem rebben – és Fassbender szeme tényleg egyszer sem rebben meg -, aki érzelem nélkül gyilkol, mert neki mindegy, kivel kell végeznie, aki elvarr minden szálát és nem hagy nyomot maga után.
Ehhez képest a gyilkos legelső lövése félremegy,
mást talál el a golyó, és innentől az igazi profi kényszerpályára kerül – de nem veszíti el a fejét.
Azokat a bizonyos szálakat most mások akarják elvarrni, az ő dolga pedig az, hogy ebben megakadályozza őket, a kérdés csak az, mi lesz ennek a játszmának a járulékos vesztesége. A három év után újra a Netflixnek dolgozó Fincher munkájának legfurcsább vonása a visszafogottsága: a módszeresen, már-már komótosan dolgozó, mindig más, régi szitkomokból kölcsönzött álneveken operáló gyilkost követő kamera nem is akar minket „behúzni”,
nincsenek nagy érzelmek, drámai csúcspontok.
Csak egy kérlelhetetlen, de nem mindig logikusan cselekvő férfit látunk, aki mindig a feladatra koncentrál. Olyan, mintha nem egy nagyjátékfilmet, hanem egy esettanulmányt néznénk – vagy egy ujjgyakorlatot egy nagyszerű művésztől. Merthogy a megtévesztő cím és tartalom ellenére mégiscsak egy művészfilmet nézünk – bár nem teljes egészében.
Fassbender szintén visszatérő, hiszen négy éve, az X-Men: Sötét Főnix (2019) óta nem forgatott, és remek partner ehhez a stílusgyakorlathoz, már csak azért is, mert brit színészként eleve a kevés eszközzel való játék az erőssége. Félreértés ne essék, Fassbender nagyszerű színész, sőt, generációja egyik legjobbja, és egy apró rezdülésével többet tud kifejezni, mint mások másfél óra túlmozgással, de az ő jelenlétében, megjelenésében is eleve van egy bizonyos elidegenítő hatás, és nyilván ez volt a cél. A Netflixen pedig el lehet játszani az ilyesmivel,
itt nem állhat a földbe úgy egy film, mint a mozikban,
mert a nevek és a sztori alapján rengetegen kezdenek majd bele – hogy aztán végig is nézik-e, az más kérdés - és ezt Fincher is tudta, és néha az az érzésünk, hogy direkt szórakozik velünk, például a filmzene meg-megszakításával, pedig nem. Csak ki kell várni, mire végre sebességbe kapcsol.
Bár vér addig is folyik, az első igazi akciójelenetre több mint egy órát kell várni, de az nagyot üt. Talán véletlen, talán nem, de a brutális jelenet Fassbender egy korábbi munkáját, A bűn hálójábant (2011) idézi, és ez a film abszolút csúcspontja – és persze Tilda Swinton belépője. Swinton játéka sokban hasonló Fassbenderhez, kicsit hideg, kimért, mégis nagyszerű nézni, és a két filmbeli karakter is hasonló egymáshoz, csak más-más oldalon állnak. Persze sok mindent megmagyaráz, hogy a film Alexis Nolent képregénye alapján készült, hiszen egy másfajta nyelvezetet kellett lefordítani, de az eredmény így is felemás. Amit látunk, annak minden kockáján érződik a tehetség és a nagyszerű stílusérzék, viszont nem érződik az, hogy készítői azon törték volna magukat, hogy minket, nézőket szórakoztassanak - nem véletlen például, hogy egyetlen jelenetképen sem láthatjuk a főhőst fegyverrel a kezében. Pedig szeretünk jól szórakozni, főleg a bérgyilkosos filmek esetében.
Értékelés: 7/10
