Az igaz történeten alapuló The Lost Bus nem csak egy hétköznapi hőst mutat be, hanem azt is, hogy szinte minden környezeti kár mögött emberi mulasztás áll.
Van egy régi anekdota, most elmesélem úgy, mintha velem történt volna: ülök a moziban, nézem A passiót (2004), Mel Gibson filmjét az Újszövetség alapján, épp a keresztre feszítés szörnyű procedúrája zajlik, amikor a mögöttem ülők közt a következő párbeszéd zajlik le:
„- De ugye nem fog meghalni?
- Dehogy, hisz ő a főszereplő.”
Ez elsőre viccesen hangzik, de beletrafáltak valamibe: Jézus ugyanis tényleg nem hal meg, hiszen feltámad.
Ha ismert történet feldogozását nézzük, valójában nem is arra vagyunk kíváncsiak, mire fut ki a sztori, hanem arra, hogy miként mesélik azt el nekünk.
Így van ez az igaz történeten alapuló filmekkel is, amiknek ha tudjuk a háttérsztoriját, nagy vonalakban ismerjük a cselekményét is. Ez a filmkészítők számára is nagy kihívás, hiszen izgalmassá kell tenniük azt, aminek úgyis tudjuk a végkimenetelét. Akárcsak az Apple TV+-on látható The Lost Bus esetében.
22 gyerek
A film főhőse, Kevin McKay (Matthew McConaughey) olyasféle figura, mint Veres Attila novellájának, a Közvetítőanyagnak a főszereplője, akiről a szerző azt írja: „és még a kutyája is megdöglött”. McKay anyagi és erkölcsi válságban van éppen: a felesége elhagyta, az épp belázasodott fia utálja, túlórára lenne szüksége, de nem kap, és igen, valóban el kell altatni a kutyáját. Ennyi nyűggel nem érdemes felruházni egyetlen karaktert se, még akkor sem, ha hétköznapi hőst akarunk faragni belőle. Ez túl sok, és kissé hiteltelenné teszi a sztorit, ráadásul az alig több mint kétórás játékidő első fél órája ezzel megy el. Közben azért
azt is látjuk, hogy egy rosszul karbantartott vezeték hogyan pattan el, és a szikrák miként okoznak tüzet a kiszáradt a talajon,
ahol már hónapok óta nem esett az eső. Ez bármilyen szomorúan hangzik, valóban megtörtént.
A 2018-as kaliforniai tűzvész 18 804 épületet pusztított el, 153 336 hektár területet égetett fel, és 86 ember életét követelte. Ez utóbbi szám huszonkettővel több lett volna, ráadásul 22 gyerekkel, ha egy buszsofőr, Kevin McKay nem megy el értük a Ponderosa Általános Iskolába egy vészhívásra reagálva. A The Lost Bus ennek a kimenekítésnek a történetét meséli el, és mint az elején írtam, nem az az izgalmas, hogy túlélik-e – hiszen azt a hírekből tudjuk, hogy igen –, hanem az, hogyan.
Ez is érdekelhet
10 igaz történet alapján készült felemelő film
Vannak a listán sorsfordító eseményeket bemutató és egyéni történeteket feldolgozó darabok is, a közös bennük az, hogy mindegyik az emberi jóságba vetett hitről szól – a legnagyobb tragédiák közepette is.
Lássuk!
A tűzvész közepén
A filmet az a Paul Greengrass rendezte, aki többek közt A Bourne-csapdát (2004), a Phillips kapitányt (2013) és A United 93-ast (2006) is jegyzi, szóval a látványra nem lehet panasz. A lakott terület felé terjedő tüzet olyan kameramozgással követi, mintha az maga lenne az alvilági kígyó, Apóphisz. A baljós parazsakat pedig még ennél vészjóslóbban láthatjuk közeledni a dramaturgiailag fontos objektumok felé,
az pedig egyenesen hátborzongató, ahogy Greengrass megmutatja, miként rejti el a hatalmas füstfelhő a Napot, és borul minden sötétvörösbe a lángoló vidéken.
Ezen kell átverekedni magát McKay-nek egy rozoga iskolabusszal, ám akad egy segítsége a gyerekek tanárnőjének személyében: az America Ferrera által alakított Mary Ludwig azonban klasszikus mellékszereplő csupán, aki csak azért van ott, hogy hangsúlyozza a főhős erényeit. Viszont Yul Vazquezt mindenképp ki kell emelni, ő alakítja a tűzoltóparancsnokot, Ray Martinezt, akinek minden helyzetre azonnal kell reagálnia, és minden pillanatban nehéz döntéseket kell hoznia, amin emberéletek múlnak. Vazquez tökéletesen ábrázolja, milyen kétségbeesés uralkodik egy ilyen higgadnak tűnő emberben is, aki tudja, nem eshet szét.
Sajnos azonban a film többi része túlontúl patetikusra sikeredett: a McKay katasztrófákkal túlterhelt családi állapotáról már ejtettem szót, de minden olyan jelenet, ami nem a tűzvésszel, hanem annak következményeivel foglalkozik, közhelyektől hangos és iszonyú hatásvadász. Mindezt azonban sikeresen feledteti
Greengrass kamerája, ami mélyen behatol a tűzvészbe, aminek hol a kellős közepébe csöppenünk, hol pedig madártávlatból látjuk, hogyan lángol az egész táj.
A tempó az első fél óra után felpörög, szinte csak kapkodjuk a fejünket, azért meg külön piros pont jár, hogy az egész valójában valós időben pereg: a néző a szereplőkkel együtt adrenalint izzadva robog végig ezen a könyörtelen túlélőtúrán.
