Az HBO dokusorozata, a Hogyan robbantsunk ki egy szexbotrányt? egy olyan esetet mutat be, ahol a semmiféle bizonyítékkal alá nem támasztott pedofilvád több család életét tette tönkre - hogy valaki pár ezer dollárral többet kereshessen.
Ki gondolta volna, hogy pont a nagy streamingszolgáltatók térnyerése jelenti a dokumentumfilmek és sorozatok népszerűségének látványos megugrását? Merthogy ez történt az elmúlt években, de a folyamat nyilván nem vonatkozik minden alkotásra: a streaming platformok népe nyilván elsősorban a látványos, botrányos, ha úgy tetszik, zaftos alkotásokat kedvelik, azok közül is leginkább az ún. true crime műfajt, vagyis
megtörtént bűnesetek vérfagyasztó részleteinek körüljárását.
De mi a helyzet akkor, ha egy dokusorozat pont arról szól, hogy egy bűncselekmény nem történt meg? A címével már sok mindent sejtető Hogyan robbantsunk ki egy szexbotrányt? pont egy ilyen, megdöbbentő történetet mesél egy sokkoló bűnügyről, ami soha meg nem történt, mégis több embert felelősségre vontak érte.
Még 2003-ban a gyámügyi hatóságok elvettek három gyereket, két kislány és egy fiút egy pártól a texasi Mineolában, akik drogoztak és nem megfelelően látták el őket. A gyerekek nevelőszülőkhöz kerültek, hivatásos nevelőszülőkhöz, akik abból a pénzből éltek, amit az államtól ezért a „szolgáltatásért” kaptak, és akik hamarosan besétáltak a helyi rendőrségre egy hajmeresztő történettel, mely szerint a kicsiket egy „szexóvodában” arra nevelték, hogyan szolgálják ki a város szélén rövid ideig működő swinger klub vendégeit jó pénzért. Mivel a gyerekek először azt mondták, semmire nem emlékeznek, elhajtották őket, hogy ez marhaság, ám a nevelőanya, bizonyos Margie Cantrell megkereste a közeli nagyváros rendőrségét, és ott
talált egy olyan nyomozót, aki hitt neki,
és hosszú kihallgatás után már a gyerekek is emlékezni kezdtek. Pontosabban visszamondták azt, amit kérdeztek tőlük. Ez és Cantrell túlbuzgósága elég is volt ahhoz, hogy a vér szerinti szülőket, a nagymamát és a család néhány barátját megvádolják.
Összesen hét embert vádoltak meg életfogytiglani ítéletet kérve, mindenféle kézzelfogható bizonyíték nélkül. A mélységesen konzervatív Texasban járunk, ahol büszkék arra, hogy nem lacafacáznak a bűnözőkkel, ahol a népek a saját kezükbe veszik a törvényt – és ahol
abban a pillanatban, hogy megvádolták ezeket az embereket,
már meg is pecsételődött a sorsuk. Hiába voltak a védőügyvédek, hiába derült ki, hogy szabálytalanság történt az eljárásban, hogy bizonyítékokat tartottak vissza, nem számított. Az sem, hogy Margie Cantrell férjét hasonló szexuális bántalmazással vádolták, mint a bíróság elé kerülteket. Semmi nem számított, egészen addig, amíg a gyerekek közül az első, majd a második vissza nem vonta a vallomását.
Csakhogy a legtöbb vádlott ekkor már legalább négy évet töltött el rács mögött, és nem mindenki volt olyan szerencsés, hogy mindez kihasson az ítéletére. Ennél többet persze kár volna elárulni az HBO háromrészes dokumentumfilmjéről, amely elsősorban az ügyet feltáró oknyomozó újságíró, Michael Hall munkájára épül, és ami alaposan körbejárja az ügyet. Megszólal a legtöbb egykori elítélt, a gyerekek többsége, riporterek, pszichológus, a védőügyvédek – és Margie Cantrell, aki készségesen és hatalmas átéléssel beszél bármiről. Abban a nőben van valami vérfagyasztó, hiszen minden lepattan róla, és folyamatosan igyekszik mindenkit manipulálni.
Már az első másodpercben, ahogy meglátjuk, elsírja magát, de könnycsepp sehol, ha kell, ő az áldozat, a megmentő, az odaadó szülő, a közösség oszlopa, az erkölcs őrzője, de pocsék színész, és végig látszik, hogyan próbálja magát mindig a legjobb fényben feltüntetni és miként igyekszik kihúzni magát a kényesebb helyzetekből. Az utóbbiakban nincs annyira nehéz dolga, a Julian P. Hobbs és Berndt Mader rendezőpáros ugyanis nem próbálja meg sarokba szorítani őt, nincsenek kemény kérdések, nincs számonkérés. Ami furcsa, főleg annak fényében, hogy
a nő viszonylag sok játékidőt kap, és lenne mivel megizzasztani ez alatt
– én sajnáltam is, hogy ez a ziccer kimaradt. Talán különben nem állt volna kamera elé, vagy az alkotók gondolhatták azt, hogy ebben a történetben nem ő az igazán fontos, hanem a meghurcolt áldozatok.
Ők Amerika szegényei, egyszerű, műveletlen csórók, akiken a South Parkban és máshol szokás élcelődni, és akik pont azért kerültek a vádlottak padjára, mert belőlük könnyen kinézik, hogy valami rosszban sántikálnak, és akik
azért kerültek a rács mögé, mert őket automatikusan darálja be a rendszer.
És akik itt meglepő méltósággal és józansággal viselik sorsukat, annyira, hogy én magam is elszégyelltem magam előítéleteim miatt őket nézve. És a végére maradt a lényeg: hogy mi vette rá Margie Cantrellt, hogy tönkretegye hét felnőtt és négy gyerek életét. A válasz természetesen a pénz: ebben az ellátórendszerben minél problémásabb egy gyerek, annál több pénzt lap utánuk a nevelőszülő, és ki lehetne problémásabb egy bántalmazott gyereknél?
Értékelés: 8/10
