Most a Netflixen: ilyen izgalmas foci döntő nem volt – és talán nem is lesz

A Netflixen látható a 2005-ös Bajnokok Ligája döntő története, és meglehet, a mostani foci VB-n sem lesz hasonlóan izgalmas mérkőzés!

2005-ös Bajnokok Ligája döntő minden idők talán legemlékezetesebb focidöntője volt. Pedig úgy tűnt, teljesen sima meccs lesz: az AC Milan könnyedén uralta az első félidőt egy olyan Liverpoollal szemben, amit eleve nem tartottak esélyesnek. Új edzőjük volt Rafa Benitez személyében, nem volt egy kifejezetten erős keretük, csak negyedikként végeztek a bajnokságban, ráadásul egy sor kulcsjátékosuk jelentette be, hogy a következő szezonban távozik.

Aztán valami egész más történt, és ezt meséli el a Netflix sport tematikájú sorozatának új epizódja, az Első kézből - Az isztambuli csoda.  

Forrás: Netflix

 

A meccs elején ennek megfelelően a papírforma látszott érvényesülni, sőt, annál valami sokkal rosszabb következett. A Milan csapatkapitánya, Paolo Maldini már az első percben gólt lőtt, ezt követte Hernan Crespo egy duplával. A Liverpool a félidőben háromgólos hátránnyal vonult le a pályáról, a játékosok arcán tükröződött a csalódás, mindenki le is írta őket - ez tűnt minden idők legsimább BL-döntőjének. Minden veszni látszott, ám a második félidőben a csapat kemény munkával darálta be az olaszokat, Steven Gerrard, Vladimír Šmicer, majd Xabi Alonso góljaival sikerült egyenlíteniük, majd a hosszabbítás után tizenegyes párbajban nyertek – Jerzy Dudek kapus hősies teljesítményének is köszönhetően. A legendás meccsre emlékeznek itt az akkori játékosok, persze mindkét oldalról.

Irgalmatlan mennyiségű focis tartalom zúdul a Netflixre!

A közelgő futball vébé és a még közelebbi Bajnokok Ligája döntő apropóján kerültek elő a legendás játékosok, sorsdöntő mérkőzések, emlékezetes vébék és nagyot küzdő csapatok – tömény mennyiségben!

Tovább

 

A meccs a popkultúra részévé vált, különösen Angliában, több film alapsztoriját is adva:

Will (2011)

A 11 éves Will Brennan (Perry Eggleton) a világ egyik legnagyobb Liverpool drukkere. A dél-angliai fiúiskolában a sport iránti szeretete az egyetlen, amibe kapaszkodhat. Majd a semmiből egyszer csak feltűnik rég nem látott apja, Gareth (Damian Lewis az Elit alakulatból), két jeggyel az év legnagyobb meccsére, az UEFA-Bajnokok Ligája döntőjére Isztambulban. Mikor épp útra kelnének, Will édesapja váratlanul meghal. A kisfiú elhatározza, hogy azért is elmegy a meccsre, hogy édesapja álmát beteljesítse.

 

Egy este Isztambulban (2014)

Tommyra és Geryre, a két taxisra mostanában rájár a rúd, és akkor sem életük legjobb döntését hozzák meg, mikor egy helyi gengszter segítségével viszik el a gyerekeiket Isztambulba, hogy együtt nézzék meg a 2005-ös BL-döntőt, az azóta legendássá vált Liverpool - AC Milan összecsapást. A helyszínre érve a társaságot két rosszarcú figura várja, és miközben a Liverpool Steven Gerrard vezetésével azért küzd, hogy 0:3-ról felálljon, Tommy is azon kapja magát, hogy hasonlóan szorult helyzetből kell kivágnia magát, és valahogy úgy alakulnak a dolgok, hogy az élete Gerry szerencsegatyáján múlik majd ebben a fergeteges brit komédiában.