Oscart érhet Will Smith új filmje – na de a hírhedt pofon után is?

A napokban hozták nyilvánosságra az Emancipáció című akcióthriller előzetesét. Sokan máris Oscar-esélyesnek tartják a film főszerepét alakító Will Smitht, de nagy kérdés, hogy jelölik-e egyáltalán a legutóbbi gálán tanúsított botrányos viselkedése után.

December 9-én kerül fel az Apple TV+-ra az Antoine Fuqua által rendezett Emancipáció, ami egy olyan rabszolgáról szól, aki úgy dönt, megszökik fogva tartói, a kegyetlen ültetvényesek elől, és egy veszélyes mocsáron átkelve eljut valahogy Lincoln seregébe, mivel azt hallotta, hogy az északiak szerint a rabszolgák is szabadok.

A filmet a streaming szolgáltató felületén való debütálást megelőzően december 2-án az amerikai mozik is bemutatják, hogy jelölhető legyen az Oscar-díjakra. Mivel szakmabeliek és újságírók már láthatták az Emancipációt, meggyőződhettek róla, hogy abban a főszerepet hozó Smith igen erős alakítást nyújt – na de a hírhedt pofozkodás után (amiről ezeket és ezeket a cikkeket írtuk korábban) vajon van-e egyáltalán olyan akadémiai tag, aki szavazna rá?

Forrás: Neilson Barnard / Getty Images


A The Hollywood Reporter nevű szaklap nem volt rest, és megkeresett több tucat tagot, akik névtelenül hajlandóak is voltak nyilatkozni róla, hogy hogyan viszonyulnak Smith potenciális jelöléséhez. Az Akadémia a jelek szerint elég megosztott a témában, hiszen sokan vélik úgy, hogy ha nagyszerű alakítást nyújt, a sztár botrányos cselekedete ellenére is megérdemli a jelölést, sőt, ha ő bizonyul a legjobbnak, az újabb győzelmet is.


„Ha egy teljesítmény kiváló, azt el kell ismerni. Még ha az illető művész egy idióta, akkor is”

– mondta névtelenül egy akadémiai tag a lapnak. Mások ellenben úgy gondolják, nem telt még el elég idő az incidens óta ahhoz, hogy egyáltalán felmerüljön Will Smith jutalmazása. „Semmilyen esélyt nem látok arra, hogy rá szavazzak. Will Smith jelölése igazi pofon lenne az Akadémia számára” – fogalmazott frappánsan egy szintén névtelen szakember.

Más pedig ehhez hasonló véleményen van, csak lakonikusabban artikulálta:

„SOHA A K*RVA ÉLETBEN”

– olvasható egy válasz a The Hollywood Reporterhez eljuttatott vélemények között. Az egymásnak ellentmondó álláspontokkal szemben egyébként az általános elgondolás az, hogy Will Smith ugyan büntetést érdemel a viselkedéséért, de a produkció mögött álló több száz ember munkáját nem kellene miatta figyelmen kívül hagynia az Akadémiának a jelölésekkor.


(via Uproxx)