Most jó csak igazán geeknek lenni! Olyan mennyiségű kontent ömlik ránk ugyanis nap mint nap a streaming szolgáltatóknak hála, hogy valószínűleg akkor is a befüggönyözött, hűvös szobában kockulva pörgetnénk az online platformok kínálatát, ha odakint 38 °C fok helyett csak 25 lenne! Ráadásul nemrég a Netflix és a Disney+ is ugyanarra a napra, augusztus 5-re időzítette a legnagyobb nyári durranását, vagyis a Sandman: Az álmok fejedelme sorozatot (itt olvasható el a PORT.hu kritikája), és a Predator franchise legújabb felvonását, a Prédát – fekete öves rajongó legyen a talpán, aki ilyenkor igazságot tud tenni, melyik lett a kettő közül a jobb!

Elvégre korábban a kultikus Sandman képregényről sem gondolta senki, hogy tisztességesen tévéképernyőre lehet adaptálni, de lám, mégis sikerült. Ugyanígy a Prédát is mindenki előre temette, főleg azután, hogy az első előzetese valóban eléggé semmitmondóra sikeredett... Mostanra viszont világossá vált, hogy

a Préda jelenleg a legjobb dolog, ami a Predator franchise-zal történt  az 1990-es Ragadozó 2 óta!

Schwarzenegger nyomdokain

A Préda már az ötödik darabja lesz annak véget nem érő embervadászatnak, ami a jó Arnoldunk 1987-es Ragadozójával kezdte meg a diadalmenetét. Ezt követte az 1990-es Ragadozó 2, a Halálos fegyver-filmek sztárjával, Danny Gloverrel a főszerepben, aki nagyvárosi kopóként eredt a raszta hajú űrorvgyilkos nyomába, egy hőhullámtól eszét vesztett betondzsungelben. Ami ebben a filmben még csak egy vicces kikacsintás volt, nevezetesen az, hogy a Predátorok olykor-olykor Alienekre is vadásznak (lásd a koponyát az űrhajó trófeatermében), utóbb valósággá vált. De bárcsak ne így lett volna: ma már a 2004-es Alien vs. Predator – A Halál a Ragadozó ellen és 2007-es folytatása, az Alien vs. Predator – A Halál a Ragadozó ellen 2. sem tartozik a rajongók kedvencei közé.

2010-ben Antal Nimród próbálta magasba emelni a Ragadozók lobogóját, de sajnos az Ragadozók című filmje sem váltotta meg a világot. A Shane Black-féle, Predator - A ragadozóról pedig én magam írtam le itt a PORT.hun pár éve, hogy olyan, mintha nem is 2018-ban készült volna, hanem '98-ban, és csak egy lenne a korszak tipikusan blőd akciófilmjei közül, amiket esténként a Szív TV-n lehetett elcsípni.

És akkor jön egy indiáncsaj a cuki kutyájával, és akkora sallert oszt ki a Predátornak az erdőben, hogy a fa adja a másikat! 

Ki ez a lány?

Azt már a Shane Black-féle Predator - A ragadozó idején is érzékelhette a néző, hogy a '80-as évek tesztoszteron-túltengéses, vicsorgó, izomkolosszus akcióhőseinek az ezredfordulót követően végképp leáldozott, hiszen Schwarzenegger, Stallone meg a többi „egyszemélyes hadsereg” manapság már legfeljebb csak a régi filmjeik paródiáiban tud hiteles karakter lenni (lásd: Expendables-trilógia). Black épp ezért a saját űrbéli vadásza ellen egy temperamentumos nőt (Olivia Munnt) állított csatasorba, miután a macsó férfiak sehogy sem boldogultak a raszta csillagharcossal.

Az új film rendezője, Dan Trachtenberg viszont egyáltalán nem „divatból” döntött úgy, hogy a Préda Ragadozójával juszt is egy törékeny nő szálljon szembe, és ne egy muszklimiska. Ehelyett inkább visszanyúlt külsőségekben az ősforráshoz, Schwarzenegger és a rémpofa dzsungelbéli leszámolásához, amit aztán addig csűrt-csavart, hogy a végén egy teljesen logikus magyarázat született arra, miért pont egy fiatal lány képes egyedül állni a sarat, amikor felbukkan az 1710-es évek Amerikájában a rettegett ragadozó.

A történet főhőse Naru, egy komancs indián, aki legalább olyan ügyes a tomahawk-hajigálásban, mint a nyomkeresésben és a gyógyfüvek gyűjtögetésében (a szerepet a Légió és a Roswell tévésorozatok amerikai sztárja, Amber Midthunder kapta meg, akinek sziú vér is csörgedezik az ereiben). A törzs férfi tagjai azonban kizárólag csak azért viszik magukkal néha a vadászatokra, mert ő a legdicsőbb harcosuk, Taabe (Dakota Beavers) húga.

A nemiségnek viszont máris óriási jelentősége lesz akkor, amikor betoppan az űrbéli ragadozó. Ő ugyanis itt még nem azok közé a Predátorok közé tartozik, akik majd jó 300 évvel később Schwarzeneggerrel, Danny Gloverrel, vagy épp Adrien Brodyval fog kergetőzni, nincs például még vállágyúja sem, és a piros lézerfényeivel is „csak” fémnyilakat tud lődözni. No persze nem kell a kardjukba dőlnie a rajongóknak, hőlátása, láthatatlanná tévő kütyüje és vagány sisakja persze már neki is van – Naru gondosan meg is figyeli ezeknek a működését, és rendre a szörnyeteg ellen fordítja. Pont úgy, ahogy a vadregényes táj természeti adottságait (fák, sziklák, ingoványok és a többi) is mesterien kihasználja a harcban. Megteheti, mivel a „proto-Predátor” eleinte nem is foglalkozik vele. A népe most vadászik először a Földön, és a még nem annyira modern űrketyerék csak a bolygó uralkodó fajának alfa hímjeit jelzik ki neki piros háromszöggel, egy primitív, törzsi kultúra utódgondozással és bogyógyűjtögetéssel foglalkozó nőstény egyedeit nem...

Erre a Predátor-filmre vártam 1990 óta!

A másik nagy fegyvertény a Préda esetében a karakteres főhősnő mellett szó szerint egy fegyver. Lényegében az egész történet ihletője az a bizonyos csappantyús mordály, amit Danny Glovernek hajít oda tisztelete jeléül az űrbéli fővadász a Ragadozó 2 végén, amikor raszta harcosok visszaviszik a csillagok közé az elesett társukat.

A Predátor franchise rajongói bizonyára legszebb álmukból felverve is tudják, kié ez a pisztoly... A Ragadozó 2 utolsó jeleneteinek egyikében ugyanis felvillan az is, hogy gondos puskaműves kezek a „Raphael Adolini, 1715” feliratot vésték rá a flintára cirkalmas betűkkel. Engem azóta is izgat, kiféle-miféle ember volt ez a derék Adolini, és bár a nem hivatalos Alien Vs. Predátor kánon egy Dark Horse-képregényben egyszer már elmagyarázta, ki fia borja ő (egy világcsavargó kalóz, aki maga is találkozott 1718-ban a Ragadozókkal), idestova 32 éve várok arra, hogy egy újabb mozifilmben végre kiderüljön, hogyan került egy antik pisztoly az űrvadászokhoz.

A modern korból a XVIII. század legelejére áttett történet ráadásul nemcsak a kontinuitás szempontjából volt briliáns ötlet. Lehetővé tette az alkotók számára azt is, hogy Az utolsó mohikán kultikus filmzenéjét megidézve (tényleg, íme!), káprázatos kameramunkával mutassák be az amerikai vadont. Vagyis azokat a háborítatlan hegyeket, völgyeket, erdőket és füves prériket, ahol 300 évvel ezelőtt kis túlzással még a madár sem járt – ám ha így folytatja az emberiség a természet pusztítását, akkor az unokáink már egészen biztosan nem látnak ehhez hasonló, indiánregényeket idéző, mesés tájakat...

Ítélet: 8/10

Kiknek ajánljuk? Leginkább azoknak, akik 1990 óta várnak egy igazán ütős Predator-folytatásra. De azok is bátran tegyenek vele egy próbát, akiknek bejött Az utolsó mohikán nagy fináléjában felcsendülő zene, és az ott látott romantikus, vadnyugati táj.