Az animációs rövidfilm egyszerre nagyon hálás és iszonyatosan hálátlan műfaj. A mai technológiai feltételek és persze megfelelő szaktudás, műveltség és kreativitás mellett műfajtól függetlenül bármit létre lehet hozni, nem kell hozzá gigantikus költségvetés vagy hatalmas stúdióháttér, a határ a csillagos ég – de ki nézi majd meg a végeredményt. Vannak persze erre specializálódott fesztiválok, ahol a műfaj szerelmesei találkozhatnak, megnézhetnek bármit, de a nagyközönséghez maximum akkor jut egy animációs kisfilm, ha nyer egy Oscart – vagy még akkor sem.

Hány Oscar-díjas animációs kisfilmet láttál az elmúlt négy évben, kedves olvasó?

Na ugye! Csakhogy van egy másik út is!

A Netflix vette magára a feladatot, hogy 2019-től évről évre bemutassanak egy-egy nagyon ütős válogatást a legjobb animációkból Love, Death & Robots címmel, az érdem azonban nem teljesen az övék. Az ötlet ugyanis Tim Milleré és David Fincheré. A Deadpool rendezője még a kétezres évek elején szerette volna David Fincherrel közösen feldolgozni az 1981-es Heavy Metal című kultikus antológia animációs filmet, de nem tudtak elegendő forrást szerezni hozzá, és Fincher javaslatára úgy döntöttek, inkább sorozatot csinálnak belőle a Netflixre. A koncepció lényege, hogy minden epizódot egy más országból származó animációs csoport készít, akik különféle sci-fi-témákat dolgoznak fel. Az első évad kezelhetetlen mennyiséggel, 18 epizóddal dolgozott, a másodikhoz már elég volt 8, a most felkerült 3. évadban pedig 9 teljesen különböző, mégis eléggé hasonló kisfilm szerepel.

A hasonlóságot némileg megmagyarázza a cím is, a kulcsszavakkal operáló Love, Death & Robots, mivel az epizódok a sci-fi, a horror, a fantasy és az akció területéről érkeztek, gyakran keverve a megfelelő műfajokat, a legdominánsabb azonban kétségkívül a sci-fi. Ezért is ironikus, hogy az új évad két legnagyobb figyelmet  kapó kisfilm NEM sci-fi. Az eddig „csak” producer David Fincher elkészítette első saját animációs filmjét Kellemetlen utazás címmel, ami Jack London regényeinek hangulatát idézi. Valamikor az 1800-as évek második felében egy vitorlás hajóra egy embertelen nagy rák támad, ami befészkeli magát a fedélzetközbe, és azt követeli, hogy vigyék a legközelebbi lakott szigetre. Merthogy tud beszélni, úgy, hogy áldozatai fejét mozgatja. A hajó kapitánya különös alkut köt a lénnyel, és egyenként áldozza fel neki lázadó legénységét. Izgalmas, groteszk mese, amit a saját humortalansága húz le a víz alá, és nem segít az sem, hogy a karakterek mozgása és beszéde nincs különösen összhangban – ez az a kivételes alkalom, hogy a magyar szinkron választására buzdítok, ami abszolút jól sikerült.

Az évad másik kiemelt epizódja az utolsó kisfilm, a Jibaro, már csak azért is, mert a rendezője, Alberto Mielgo időközben Oscar-díjat nyert a The Windshield Wiper (2021) című kisfilmjével. Mielgo, aki az első évadban mér rendezett egy részt A szemtanú címmel, egy süket konkvisztádorról mesél, akinek társait egy ékszerekkel borított szirén a folyó mélyére csalja. A férfi a különös lány nyomába ered, a

találkozásuk természetesen végzetes – és abszolút szemkápráztató.

Igaz, a spanyol rendező csal, karakterei igaziak, táncosok mozgását vette fel majd színezte ki, és érezhető, hogy ezek nem teremtett, csak felülrajzolt lényeg egy szintén valódi, csak felpimpelt környezetbe téve. És sajnos a túlságosan hangsúlyos, túlstilizált látvány mögött kevés a tartalom. A kevesebb figyelmet kapott epizódok ennél sokkal jobban működnek.

Az első évadból visszatérő Három robot a Túlélési stratégiák című epizódban járja körbe, hogyan próbálta túlélni az emberiség három különböző csoportja a apokalipszist, és jól áll a résznek a fanyar humor, akárcsak A mini holtak éjszakájában, ahol gyorsított felvételen, pici figurákkal látunk egy apokalipszist – amit egy illetlen temetői dugás hozott mozgásba. Az Öljetek! olyan, mint egy rajzfilmes G.I. Joe epizód –de jól áll neki az, hogy van egy karikatúra  jellege -, ahol néhány kommandósnak egy genetikailag módosított grizzly medvével kell felvennie a harcot, míg A Föld gyomrában epizódban amerikai kommandósok az afgán hegyek között bukkannak valami iszonyatra. Ez a kommandós vonal valami becsípődés lehet Finchernél, és az az érzésem, hogy a sokat kritizált A végső megoldás: Halál (1992) az, aminek a hangulatát, életérzését folyamatosan meg akarja idézni már az első évadtól kezdve.

Egyforma motívumra épült A gép lüktetés és A raj, egy idegen organizmusba való asszimilációra – mindkettő kissé túlgondolt, de az első arányában jó, a másik ugyanúgy elveszik a saját látványvilágában és vakbélgyulladásos komolyságába, mint oly sok más epizód a sorozatból. Ami nagyon kilóg mind hangvételében, mind megjelenítésében az a Mason patkányai, a mese a skót öregúrról, aki rágcsálóirtót hív ki a pajtában elszaporodott, felfegyverkezett patkányok ellen, az eredmény pedig eszelős vérengzés és egy különös szövetség. Az animáció kezdetlegesebb a többinél, a végkicsengés pedig sokkal pozitívabb. Merthogy a Love, Death & Robots gyakorlatilag minden epizódja elképesztően pesszimista az emberiség jövőjét illetően – nyilván nem véletlenül.

Ha hihetünk ezeknek a kisfilmeknek, szörnyű sors vár ránk, és az még a jobbik verzió, ha egy magasabb rendű idegen faj olvaszt meg minket önmagába.

Értékelés: 7/10