Kiderült az RTL tehetségkutató műsorának összes ítésze.
Köllő Babett, Molnár Áron és ByeAlex után az RTL bejelentette a Csillag Születik negyedik zsűritagját is, aki nem más, mint
A médiaszemélyiség nem először tölti be az ítész szerepét, hiszen négy évadon át volt az X-Faktor mentora. Ennek ellenére először nem volt biztos benne, hogy elvállalja a felkérést:
„Azt hiszem, hogy az értékrendem, az ambícióim és a megújulásra való állandó törekvésem nem változott. Talán ez lehet e mögött. Idővel nyilván az ember kevesebb felesleges dolgot vállal, ezért sem bólintottam rá rögtön a Csillag Születik megkeresésére. De megtaláltam, hogy mi az, ami engem inspirál ebben.”
Ízlés és kultúra
Geszti azt is elárulta, mi győzte meg végül. Miként mondta, tizenegy éve hagyta abba a zsűrizést, egy évtized után pedig szívesen belekóstol ismét.
„Három évvel ezelőtt kiszálltam a reklámbizniszből, azóta a zenei producerkedésre, a dalszerzésre, a koncertezésre, a filmkészítésre koncentrálok, szóval ebbe a portfólióba most újra belefér az is, hogy egy tehetségkutatóban zsűrizzek.”
A próbafelvételeken úgy érzete, jól kijön a többi zsűritaggal, mi több, inspirálják őt. A döntéséhez az is nagyban hozzájárult, hogy – miként mondta – az ő korosztálya kevésbé van jelen a kereskedelmi televíziókban:
„lehet pozitív hatása annak, ha ez a generáció újra képviseli a maga ízlését és kultúráját”.
Még több Csillag születik
Az nem rossz, ha a hobbiddal tudsz nyerni 24 milliót
A 2025-ös és a régi Csillag születikről beszélgettünk Verebély Marcell-lel.
Lássuk!
(via Story)





