Az nem is úgy volt! Sok minden nem úgy történt, ahogy azt a History Channel első saját készítésű fikciós sorozatában, az elképesztően sikeres, öt évadot megélt Vikingekben (2013) láthattuk, amit részben az alkotói szabadság magyaráz, részben az a puszta tény, hogy amúgy sem lehet pontosan tudni, mi történt akkor és ott, amikor a vikingek elindították első támadásaikat Anglia, majd a fejlett Európa partvidéke ellen. Az immár a Netflix számára készült új sorozat, a Vikingek: Valhalla, ami nem folytatás, inkább „továbbgondolás”, már ott elköveti ugyanezt a hibát, amikor azt állítja magáról, hogy 100 évvel az előző széria eseményei után járunk. Legyen inkább 200 évvel később.

Egész konkrétan 1002. november 13-án járunk, Szent Brice napján, amikor II. Ethelred, avagy Tanácstalan Ethelred angol király az uralma alatt élő dánok/vikingek elleni támadásra ad parancsot. Merthogy a 800-as évek óta a vikingek gyakorlatilag minden évben végigrabolták Angliát, kivéve, ha elég pénzt (danegeld) zsaroltak ki egy adott terület lakóitól, akkor egy másikat fosztottak ki, majd a sziget észak-keleti partvidékét meghódították (Danelaw), és ott sokan letelepedtek. Az angolok nem nagyon örültek nekik, és amikor számos telepes csatlakozott egy újabb portyához,  Ethelred király megparancsolta a környéken lévő vikingek leölését. Nem volt szép dolog, de nagy mészárlásnak nincsenek régészeti nyomai, a Danelaw területén élő vikingek pedig túl erősek voltak, velük aligha húzott ujjat, valószínűleg az angol városokban élő dánokra vonatkozott a parancs. Akárhogy is, az áldozatok között ott egy bizonyos Gunhilde, Villásszakállú Svend, dán király húga, Svend pedig bosszúhadjáratot indított.

Innen indulunk a sorozatban, csakhogy ezt a hadjáratot nem Svend, hanem Canute (Knut) király (Bradley Freegard) - aki ekkor valójában még csak gyermek volt -, oldalán pedig ott van két vezér, a kegyetlen Olaf Haraldsson (Jóhannes Haukur Jóhannesson) és féltestvére, a jóval szimpatikusabb Harald Sigurdsson (Leo Suter). Utolsóként csatlakozik az expedícióhoz egy közviking, Leif Eriksson (Sam Corlett), aki húgával, Freydisszel (Frida Gustavsson) szintén bosszút állnának valakin, de sokkal személyesebb okokból. Leif hamarosan a London felé tartó viking sereg egyik leghasznosabb tagja lesz, a Kattegatban maradt Freydis pedig saját történetet kap, amely a pogány és keresztény vikingek kegyetlen harcát mutatja be, és amiben történetesen a keresztények a rosszfiúk.

Csakhogy Ethelred közben természetes okokból meghal – valójában még 13 évet élt –, és Londonban az új király, a még tinédzser Edmund várja a viking támadást, oldalán a a fortélyos Godwin tanácsadóval (David Oakes), fiatal mostohaanyjával, Normandiai Emmával (Laura Berlin) és megbízhatatlan nagyurakkal. Azt pedig előre tudjuk, hogy az angoloknak semmi esélyük – nem a történelmi tényekből, hanem onnan, hogy már az előző sorozat is a legendaépítésről, a vikingek legendájának építéséről szólt. A világ ugyanis valamiért imádja a fél világot végigrabló, legyilkoló és rabszolgává tévő vikingeket, akik harci erényeit aligha lehet elvitatni. És az ő történeteikben ők csak győzhetnek, ha nem erővel, akkor ravaszsággal, veszíteni pedig csak egy másik vikinggel szemben veszíthetnek, így az angolok szükségszerűen csak gyávák, gyengék, és minden ravaszkodásuk ellenére ostobák. Ami elég kiszámítható képlet.

Az első sorozat sem volt sokkal komplikáltabb, de azt zseniálisan adta el Travis Fimmel Ragnar Lothbrokként, Katheryn Winnick Lagerthaként, és persze Gustaf Skarsgård a közönségkedvenc Flokiként, az ő kiestükkel pedig ott volt Csontnélküli Ivar és Vasderekú Björn lenyűgöző története. A Vikingek: Valhalla nem tud ennyire izgalmas karaktereket teremteni, pedig ez lenne az előnye annak, ha a történelmi tényeket lazán kezeljük. A legkedvelhetőbb karakter nyilván Leif Eriksson, a nép egyszerű gyermeke, akinek a többi főszereplővel ellentétben nem homályosítja el elméjét a hatalmi vágy, és józan paraszti eszével rendre gyűri le az öntelt angolok által felállított akadályokat és csapdákat, ráadásul az őt alakító Sam Corlett is karakán figura. De amikor Leif azzal rukkol elő, hogy éjszaka szörfdeszkákon közelítsék meg a gyanútlan angol őrszemeket, na, ez röhejes volt!

Bár a Valhalla az eredeti Vikingek szegény unokatestvére, azért vannak erényei és vannak Leifen kívül más erős karakterei, csak ők nem meghatározó szereplők. A fent északon a pogányokra vadászó Kåre jarl (Asbjørn Krogh Nissen) például kifejezetten hátborzongató alak lett, a pogány-keresztény viszály is egészen jó irány, és tetszett az angol királyi tanácsadó, Godwin már-már shakespeare-i figurája, és az egész jól néz ki, ha nem is mindig logikus, ami történik. Azt viszont már most tudni, hogy az új sorozat van olyan sikeres, hogy berendelték a második évadot, így van rá esély, hogy ott majd korrigálják a hibákat, és igazán markáns új szereplőket hoznak be. Vagy az is lehet, hogy nem - bár a lezárás nem rossz -, de ha vikingekről van szó, akkor a népek mindent megnéznek, és ez sajnos valamilyen megmagyarázhatatlan okból rám is igaz.

Értékelés: 7/1