A Marsra Magyar! első hallásra talán nem annyira hívogató. Van benne valami, amire rá lehet csavarodni, egyeseknek cringe, másoknak meg elmegy, mint szódás a lovával. Szép is a költői nyelv eszközének, az alliterációnak a megjelenése, na meg az űr és a magyarság kettősének fura egyvelege is ad egy bukét ennek az egésznek, aminek köszönhetően nem lehet eldönteni, hogy ez most vagy nagyon szar, vagy nagyon jó.
Ha sikerül túllendülni a címen, akkor kiderül, hogy ez olyan, mint a Fapad, ami meg olyan, mint az Office. A Fapad attól volt jó, sőt, zseniális mestermű, hogy az Office alapjait vette át, majd teljesen magyarosította az egészet. Ehhez az kellett, hogy valami teljesen elborult, agyabeteg - ahogy Palik László mondta egyszer - magyar gógyin alapuljon az egész. És a fapados légitársaság kezdeti bénázásait filmre vevő áldokumentarista sorozat pont az egész komolyanvehetetlenségének köszönhetően volt hibátlan. Meg a jól megírt, az élet szülte karaktereknek, akiket az írók rendesen megpakoltak némi extra abszurd kreténséggel. (Itt jegyezném meg, hogy Anger Zsolt legjobb sorozatban látható karaktere nem Endre bá, hanem Szemlő Róbert, aki még Michael Scottnál is Michael Scottabb tudott lenni.)
A Marsra Magyar! ugyanígy az áldokumentarista zsánert veszi alapul, ami jó, mert ilyen rég volt már, de a történet középpontjában álló cég, a vasipari üzem még jobb. Ezt a világot se ismerik sokan, így bármilyen őrült ötlettel, sztorival elő lehet állni. Lásd: költségcsökkentés miatt áramtermelő szobabiciklire kötött gépek, valamint egyik kezükkel flexelő, másikkal hegesztő munkások. És
mi lehetne elképesztőbb és egyszerre elképzelhető marhaság, minthogy egy ilyen kis cég bekerül egy NASA-projektbe?
Ami a karaktereket illeti: vannak egész jó figurák, ugyanakkor akadnak kissé túltolt gyógyegér alakok. Utóbbiba tartozik az operatív vezető, akinek zéró tekintélye sincs. De ez a kategória az egyik hegesztő munkás dadogós fickó is, aki mindentől (hangos hangok, kamerák, nők, robotporszívók) szorong. Őt pedig Stefanovics Angéla Pesti Mesékből és az Úristen@menny.hu-ból újrahasznosított, enyhén Anzselika Habpatronra fazonírozott karakterével ellensúlyozzák.
Badár Sándor zsigerből hozza a munkáját már lendületesen utáló, a csődeljárásnak drukkoló főmérnököt, akit Maró Sándornak hívnak. (Maró..., értik, ugye, mert CNC marókkal dolgoznak.) Csőre Gábor is jól hozza a döntésképtelen vállalati igazgatót, akinek az apró bénázásai jók igazán, mint amikor a véletlenül felvett új gyakornokot interjúztatja. Az első részben Hajnal Károly karakterét még nem tudta igazán kimagolni, de valahol titkon mindannyian arra vágyunk, hogy a felszínre törjön belőle az őrjöngő Adam Sandlerbe oltott Eric Cartman és az éneklő Alza űrlény szerelemgyereke.
Eggyel kevesebb szóvicc és picivel több helyzetkomikum jót tenne a Marsra Magyar!-nak, de így is bőven érdemes megnézni, ha másért nem is, akkor azért, mert ez a vígjátéksorozat végre nem a vidéki élet viccességét akarja bemutatni.
