Itt a Netflix eddigi legmegrázóbb dokumentumsorozata

A streamelős szolgáltatás egy szívfacsaró bűnügyi történetet mutat be. Nézd meg az előzetesét – de ha van Netflixed, akár máris streamelheted!

A streamelős óriás február 26-án mutatja be a The Trials of Gabriel Fernandezt: a kettős jelentésű cím egyaránt utal a címben nevezett Gabriel Fernandez tárgyalásaira és megpróbáltatásaira. Gabriel ugyanis egy 8 éves kisfiú volt, akit 2013-ban megkínzott, majd halálra vert az anyja és annak élettársa.

A kisfiút Los Angelesi-i otthonában találták meg,

borzalmas sérülésekkel, köztük törött koponyával és több égésnyommal, miután az anyja hívta a 911-et, hogy bejelentse: a fia „beütötte” a fejét, és most nem lélegzik. A pár később bevallotta, hogy szándékosan bántalmazták Gabrielt,

akit az orvosok agyhalottnak nyilvánítottak, majd két nappal kórházba szállítása után a gyerek meg is halt.

A The Trials of Gabriel Fernandez című sorozat azt mutatja be, hogyan csúszhatott át az erre kijelölt felügyeleti szerv éberségén a gyermek bántalmazása, illetve annak folyamatát is láthatjuk, ahogy a bíróság vádat emel Gabriel anyja, Pearl Fernandez és tettestársa, Isauro Aguire, továbbá négy szociális munkás ellen, akiknek az lett volna a feladatuk, hogy vigyázzanak a fiúra.

A szóban forgó szociális munkások, miután kiderült, hogy hibáztak abban, hogy nem távolították el Gabrielt a bántalmazó környezetből, jelentéseket hamisítottak. A kisfiú sérüléseiről egyébként állítólag tudott a Családsegítő és Gyermekvédelmi szolgálat is.

A The Trials of Gabriel Fernandez (ami a Netflix olyan bűnügyi témájú dokusorozataihoz csatlakozik, mint a The Staircase, a The Pharmacist, a Making a Murderer vagy a The Keepers) Gabriel családtagjai, barátai, az ügyet képviselő jogi csapat és kórházi dolgozók vallomásai alapján áll össze egy nézőt próbáló élménnyé.


(via Independent)