A színész-rendező és az Örkény Színház alapítója jelenleg könyvet ír, színészként játszik az Örkényben és önálló estjével, a Műhelylátogatással járja az országot.

• Nagyapja koporsókereskedő volt, az olasz Dr. Doctor Guido nevű cég utazóügynökeként dolgozott. Édesapja a Munkácsy-díjas festőművész, Mácsai István volt, édesanyja Gáspár Katalin fűzőkészítő. A bátyja, János zenetörténész és hangszer-restaurátor. Két gyereke van.
• Kétszer járt a színművészeti főiskolára, egyszer Kerényi Imre híres színészosztályába, 1984-ben végzett, majd Ádám Ottó rendezőosztályában 1990-ben szerzett diplomát. A Kerényi-osztály híres vizsgaelőadása volt Shakespeare-Dürenmatt János királya, amely akkora sikert aratott az Ódry Színpadon, hogy bemutatták a Várszínházban is, és az osztályból hárman, Mácsai mellett Hirtling István és Funtek Frigyes játszották a főszerepeket. Több mint 100 előadást élt meg a Kerényi rendezte produkció. 2011-ben az Örkény Színház is bemutatta ezt a darabot, abban Pandulpho bíboros szerepét osztotta a színészre Bagossy László rendező.
• Mácsai Pál első nagyobb színházi szerepe Rómeó volt 1983-ban a Rómeó és Júliában, az akkori Nemzeti Színházban. Ide szerződött diplomázás után, és maradt társulati tag 1989-ig. Shakespeare darabjából Závada Péter átirata és a társulat improvizációi alapján készült a Kertész utcai Shaxpeare-mosó (rendezte Bodó Viktor) az Örkényben, amelyben Lőrincet játssza Mácsai Pál.
• A Nemzetiből a Madách Színházba szerződött, ahol vezető színésze volt az egykori osztályfőnöke által vezetett társulatnak. Itt készült vizsgarendezése is: Joshua Sobol művéből, a Gettóból.
• Mielőtt Cipollát játszotta volna a Madách Stúdióban a Mario és a varázsló című előadásban, elment Bányai Éva pszichológus-hipnóziskutató egyetemi tanárhoz. Kiderült, mennyire könnyen hipnotizálható.
• 1989-ben jelent meg Zárójelentés című lemeze a Hungarotonnál – a 20. század zárójelentéseként. Zenéjét Bornai Tibor komponálta, a szövegét a színész írta. Mácsai Pál „gondolkodtató rockzeneként" aposztrofálta az albumot egy interjúban. Ez a műfaj – mint nyilatkozta – Magyarországon az Illés zenekartól származik. „Amit ők elkezdtek, azt szeretném én folytatni.” A lemezen nemcsak énekel, hanem gitározik is.
• 4 félévet végzett az ELTE BTK esztétika tanszékének phd hallgatójaként, pszichológiát és antropológiát tanult. Szemtelenségnek érezte volna 3 diplomát szerezni az SzFE-en, ráadásul, ami érdekelte, azt nem tanították a színművészetin. Mint nyilatkozta: megvan az összes vizsgája, de az Örkény Színház indulása miatt nem írta meg a phd-dolgozatot, amelynek témája a színészet lélektana lett volna.

Forrás: Terápia, Facebook
• Pályája elején meglehetősen kevés filmszerepet kapott. A nyolcvanas években a tévés Nyolc évszakban játszott, szerepelt a Lyukasóra című tévéműsorban és néhány mozifilmben, de a legfontosabb ebben a sorban a Terápia című tévésorozat (2012-2017) az HBO-n.
• Tasnádi István forgatókönyvíró szerint a Terápia első évadában elkezdődött Mácsai és az általa játszott Dargay András összeolvadása, a második évadot már kifejezetten rá írták. A színész fiatal kora óta derékproblémákkal küzd, a szünetekben rendszeresen lefeküdt a földre, ez például bele is került az egyik epizódba.
• Fontosnak tartotta a forgatást Szabó Istvánnal a Rokonokban. Noha epizódszerepet kapott, Szabó István kedves tanára volt a színművészetin. Játszott Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjében, A besúgóban és a Mesterjátszmában is. A legújabb sorozat, amelyben szerepet kapott, egy amerikai thriller, amely Budapesten forgott: a Ponies, a SkyShowtime-on látható.
Kémthrillernek limonádé, de Budapest nagyot alakít a Poniesban
Kritika a SkyShowtime sorozatáról, amelyben Emilia Clarke-nak olyan magyar partnerei vannak, mint Mácsai Pál és Walters Lili.
Tovább
• 2001-ben vette át művészeti vezetőként a Madách Kamarát Kerényi Imrétől. 2004-ben kezdeményezte Mácsai a színház névváltoztatását, hogy végérvényesen szakítsanak a bulvárszínházi múlttal. 2004. szeptember 21-én nyílt meg az önálló társulattal rendelkező repertoárszínház. A Fővárosi Közgyűlés 2009. október 12-én – egyhangú szavazással – megalapította az önálló Örkény István Színházat. A Mácsai-korszak 2025. február 28-ig tartott, az ügyvezetői posztot (a pályázatnyertes) Gáspár Máté kulturális menedzser vette át.
• Amikor 2001-ben a Madách Kamara művészeti vezetője lett, a Mi újság, múlt század? lett az első előadásuk. Az újságcikkekből összeállított szövegfolyamhoz 150 ezer újságoldalt olvastak át Guelmino Sándor dramaturggal.

• A színház repertoárján van a mai napig az Azt meséld el, Pista! című monodrámája, amelyet Örkény István saját szavaiból állított össze Bereményi Géza és Mácsai Pál. A produkció érdekessége, hogy az ősbemutatója 1996. március 9-én volt az azóta megszűnt Komédium Színházban. Az előadással – amelyből hangoskönyv is készült – körbejárta az országot a színész.
• Többször is megrendezte a Macskajáték című Örkény-művet, Veszprémben, a Pesti Színházban és az Örkényben is. A mű kapcsán azt nyilatkozta a Forbes-nak: „Nagyanyámék hárman voltak nővérek, és 90 éves koruk fölött mindhárman éltek. Bözsi nagyanyám, Boris néném és Annus néném találkozásai csodálatos veszekedések voltak, alapjuk a szétbonthatatlan összetartozásból való reménytelen szabadulhatnék és a múlt sérelmeinek szenvedélyes listázása. Ezek nagyon hasonlítanak ahhoz, ahogy Orbánné és Giza beszélget Örkény Macskajátékában. Még a szerelmi féltékenységek is. Noha nagyanyám örökké hűséges volt egyetlen férjéhez, egyik nővére egyáltalán nem élt szerelmi életet, de a harmadik hajdan tágas teret adott vágyainak. Innen voltak Örkény szövegének dialógusai ismerősek nekem, ez a darab nekem kézre állt.”
• Főbb díjai: Jászai Mari-díj (1991), érdemes művész (2008), Magyar Érdemrend Tisztikeresztje (2013), a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje (2013), Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (2013), Kossuth-díj (2014), Televíziós Újságírók díja – A legjobb színész (A Terápia című sorozatban nyújtott alakításáért, 2014, 2017), 44. Színikritikusok Díja - Legjobb férfi főszereplő (Ibsen: Solness, 2023) Budapest díszpolgára (2025)
via Presszó, Forbes, Mai Nap, arcanum
20 érdekesség, amit érdemes tudni a jubiláló Örkény Színházról
Május 23-án Örkény20 című születésnapi nagykoncerttel zárja az Örkény István Színház az első két évtizedét az Arénában.
Tovább










