Badacsonyi programokkal és minden eddiginél több produkcióval fordul a nyárra a Kultkikötő

Magyarország és a Balaton-part leghosszabb összművészeti fesztiválja 2018. június 22-én kezdődik, és egészen augusztus 26-ig tart. A felhozatalt elnézve a rendes évi szabadság tervezésekor érdemes egy pillantást vetni a már majdnem teljes programkínálatra – feltéve, hogy nem szeretnénk lemaradni a kőszínházak telt házas előadásairól és az ország legnépszerűbb zenészeinek koncertjeiről. A balatonföldvári, balatonboglári és balatonfenyvesi szabadtéri helyszíneken ugyanis – az eddigi évekhez hasonlóan – minden produkció csak egyszer lesz látható. De ez még nem minden: a Kultkikötő legénysége 2018-ban Badacsonyra is áthajózik...

A kultúrára nyaraláskor is szomjazó közönség idén is különleges produkciók közül válogathat: a Kultkikötő színpadán többek között látható lesz a Valódi hamisítvány című darab Kern András és Hernádi Judit főszereplésével, de itt először szabadtéren is műsorra tűzik a Thália Színház bemutatója óta folyamatosan teltházzal futó Oscar című vígjátékát. Sok más produkció mellett Balatonföldvárra érkezik – Rezes Judit és Szabó Győző főszereplésével – a Loveshake című darab is, de még hosszasan lehetne sorolni a balaton-parti helyszínekre látogató, ismert és elismert fellépőket: a Kultkikötő közönsége biztosan láthatja a színpadon Molnár Piroskát, Szervét Tibort, Borbély Alexandrát és Szabó-Kimmel Tamást is.

A színdarabok mellett idén is lesznek koncertek: az egyébként is kellemes nyárestéket mások mellett a Quimby, a Cotton Club Singers és a Balahlousiana koncertje teszi majd még hangulatosabbá. Mellettük olyan zenei csemegék közül válogathat a közönség, mint Dés László Nagy utazás című koncertje, vagy Bereményi Géza és Másik János Cseh Tamás estje, a Keresztben jégeső című produkció.

Badacsony JÖVÜNK!

A közönség és a szervezők nagy örömére a Kultkikötő a három déli parton található, saját helyszíne (Balatonöldvár, Balatonboglár, Balatonfenyves) mellett idén először az északi parton is vitorlát bont. Ebben az évadban Badacsonyban is megmártózhatunk a Kultkikötő életérzésben: a Laposa Borbirtok FrissTeraszán 2018 júliusában és augusztusában, hetente kétszer a Kultikötő gondoskodik majd arról, hogy a finom borokat legalább ilyen jó koncertek kísérjék.

A Kultkikötő legFRISSebb – kicsiknek és nagyoknak is szóló – programjai között olyan, „ínyencségek” találhatók, mint Kiss Tibi és Vastag Gábor közös estje, az Aranyakkord című produkció, vagy Bérczesi Róbert, Én meg az ének című projektje. A minden szempontból friss badacsonyi kínálatban helyet kap a vadonatúj dalokat és a ’80-as évek „bestof-ját” egyaránt játszó Müller Péter Sziámi andFriends – de ott lesz még Sena, Pély Barna, Jónás Vera Duó, Frank Palermo és a NAZA – Szűcs Krisztián és Mező Misi közös koncertje.

Fontosnak tartjuk időben felhívni az emberek figyelmét arra, hogy a nálunk látható - és nem csak a balaton-parti helyszínek miatt – különleges produkciók dátumaival is érdemes kalkulálni a szabadság tervezésekor. Ezt az üzenetet idén egy erre rímelő kampánnyal is erősítjük, amelyben a valódi és tartalmas kikapcsolódás jelentőségét hangsúlyozzuk. Ennek érdekében a nálunk fellépő, meglehetősen elfoglalt színészeket és zenészeket kérdeztünk arról, hogy ők hogyan, vagy éppen hogyan nem szoktak pihenni. A kampány keretében készült videókat és fotókat folyamatosan közzétesszük a Facebook oldalunkon. Reméljük, hogy ezzel sokak figyelmét ráirányítjuk a pihenés és feltöltődés fontosságára, miközben a Kultkikötőben színpadra állított produkciókkal egész nyáron át gondoskodunk az önfeledt szórakozásról – mondta Nagy Viktor, az idén 13 éves Kultkikötő alapító igazgatója.

https://port.hu/helyszin/szinhaz/kultkikoto/place-7749

https://port.hu/helyszin/szinhaz/kultkikoto-balatonboglar/place-18371

https://port.hu/helyszin/szinhaz/kultkikoto-balatonfenyves/place-18372

https://port.hu/helyszin/szinhaz/kultkikoto-badacsony/place-20327