Színházi bemutatók, amelyeket nagyon várunk az évad elején

Elindult a 2024-2025-ös színházi évad. Egyre több az ősbemutató, az új kortárs magyar darab, de persze nem maradnak el az olyan klasszikusok sem, mint például a Játék a kastélyban, a Csókos asszony, a Liliomfi, A hülyéje vagy a Godot-ra várva.

Újabb Tarnóczi Jakab-rendezésre válthat jegyet, aki elég gyors, láthatjuk majd monodrámában Kulka Jánost, Molnár Ferenc-darabban Alföldi Róbertet, és egy újabb Pintér Béla-bemutatóban Gálvölgyi Jánost. A friss Kaszás Attila-díjas Balla Eszter a Centrálban játszik újra, Kiss-Végh Emőke az Örkényben rendez, Szabó Erika pedig visszatér a Tháliába szülési szabadságáról.

10+2 szeptember-októberi színházi premiert ajánlunk.

 

Budaörsi Latinovits Színház: Nagyobb hangsúly Karoline-on

Ödön von Horváth Karoline és Kasimir című darabja eddig Kasimir és Karoline-ként futott. A rendező Hegymegi Máté vélhetően nagyobb hangsúlyt ad a női főszereplőnek, akit Hartai Petra játszik. Kasimirt Frölich Kristófra osztotta. Gáli József fordítása alapján a szövegkönyvet Zsigó Annával a rendező írta. Az ajánló szerint

Az előadás középpontjában huszonéves fiatalok állnak, tele naiv reményekkel. Hogy hol élnek és melyik korban, nem számít – a problémáik ugyanis túlságosan ismerősek. Hiányzik alóluk a biztonsági háló, alapállapotuk a kilátástalanság.”

Az előadás további főbb szereplői Mertz Tibor, Ilyés Róbert, Chován Gábor és Takács Katalin.

Bemutató: október 12.

Centrál Színház – Alföldi, mint Turai

Játék a kastélyban; Forrás: Centrál Színház

 

Molnár Ferenc egyik leghíresebb darabját, a Játék a kastélybant már augusztusban, a Szigligeti Várudvarban bemutatták Puskás Tamás rendezésében, Alföldi Róberttel, László Zsolttal, Balla Eszterrel, Puskás Samuval és Schmied Zoltánnal a főszerepekben. A valóság és a látszat, az igazság és a hazugság, no meg a félreértés váltogatja egymást ebben a mesterien megírt darabban. A zenét a Budapest Bárnak köszönhetjük.

Budapesti bemutató: szeptember 14. (De jegyet már csak októberre lehet kapni.)

 

Debreceni Csokonai Színház – 10-en fordították a Godot-t

Egy igazi klasszikus, Samuel Beckett: Godot-t várva című darabja kerül a debreceni Csokonai Színház repertoárjára. Szabó K. István rendező vendégségbe hívta erre Seress Zoltánt, a Vígszínház művészét, hogy Bakota Árpáddal játssza Estragon és Vladimir kettősét, akik végeláthatatlanul várják Godot megérkezését. Samuel Beckett abszurd drámáját most új fordításban állítják színre, amelynek különlegessége, hogy Horváth Ágnes koordinálásával tízen készítették.

Bemutató: szeptember 27. Helyszín: Kóti Árpád terem

 

Katona József Színház – Tarnóczi Jakab újra a nézőkre gondol

A Junior Prima-díjas rendező, Tarnóczi Jakab előadásaira jegyet kapni felér egy kisebb vadászattal. A rendező a Covid-járvány óta azt érzi: annál jobb a színház, minél testközelibb, minél inkább találkozási pont az embereknek, nem is csak egymással, hanem akár a színészekkel is – de mindezt úgy, hogy abban nincs semmiféle kényszer. Az Extázis című előadása vége például egy parti, ahol a nézők is felmehetnek a színpadra táncolni. Októberben újabb bemutatóra készül Tarnóczi. Ő írta a Radical Relax című darabot, amely kilenc ember egyhetes elvonulásának-történetét meséli el. Az utolsó órában a nézők is résztvevővé válhatnak. A szereplők: Bányai Kelemen Barna, Béres Bence, Mentes Júlia, Pásztor Dániel, Rezes Judit, Rujder Vivien, Vajdai Vilmos, továbbá a zeneszerző-zenészek, Bencsik Levente és Hunyadi Máté.

Bemutató: október 12., Helyszín: Katona József Színház

 

Miskolci Nemzeti Színház – Józsefváros Miskolcon

Zerkovitz Béla legnépszerűbb pesti operettjét, a Csókos asszonyt állítja színpadra Szőcs Artúr a Miskolci Nemzetiben. A Józsefvárosban, az 1920-as években játszódó darab tele olyan slágerrel, mint a „Csókos asszony” „Van a Bajza utca sarkán”, „Éjjel az Omnibusz tetején”, „Mi muzsikus lelkek”. Az előadás több szereposztásban megy majd.

Bemutató: szeptember 20. Helyszín: Nagyszínház

 

Orlai Produkció – Thomas Mann Kulkával

Halál Velencében; Forrás: Orlai Produkció

 

Amit sokan nagyon várnak: Kulka János újra látható az Orlai produkció előadásában, a Jurányi Házban. A színész 2006-ban, betegsége előtt mondta fel hangoskönyvben Thomas Mann regényét, a Halál Velencébent, amelyben egy idős professzor velencei utazás alkalmával szembesül személyisége addig rejtett oldalával. Ez arra készteti, hogy szembenézzen addigi életével. A Csuja László rendezte több műfajú produkcióban – performance, hangjáték és monodráma – Kulka János egyedül áll majd a színpadon.

Bemutató: szeptember 27. Helyszín: Jurányi Ház

 

Örkény Színház: Kiss-Végh Emőke Romantikája

Romantika - olvasópróba; Fotó: Horváth Judit; Forrás: Örkény Színház

 

Az Örkény Stúdióban a Dollár Papa Gyermekei társulattal közös produkció készül: a Romantika. Ördög Tamással és Kiss-Végh Emőke színésznővel már jó pár éve együttműködik az Örkény csapata. A Romantikát most Kiss-Végh Emőke írta, rendezi, sőt játszik is benne. Az előadás további szereplői: Brezovszky Dániel m.v., Kerekes Éva, Nagy Zsolt, Novkov Máté, Patkós Márton, Zsigmond Emőke.

Bemutató: október 3. Helyszín: Örkény Stúdió; 18 éven felülieknek!

 

Pintér Béla és Társulata – az Átrium az új játszóhely

Pintér Béláék előadásait a Szkéné mellett az Átriumban találjuk az új évadban, ahonnan kiköltözött a Kultúrbrigád. Első premierjük az Idegen test lesz, amelyet – akárcsak a korábbi előadásoknál – a társulat vezetője írt és rendez, ez alkalommal nem játszik benne.

„Szeretetlenség, szeretetéhség és szerelemféltés mozgatja darabunk szereplőit. Lesznek benne bizarr fordulatok. Így fogalmaztunk volna akár tíz évvel ezelőtt is, de manapság elég, ha annyit mondunk: huszonegyedikszázadi történet.” – írja új művéről Pintér Béla. A szereplők: Péter Kata, Szabó Kimmel Tamás, Adorjáni Bálint, Takács Géza, Gálvölgyi János, Fodor Annamária, Messaoudi Emina, Jankovics Péter és Szabó Zoltán.

Bemutató: október 12. Helyszín: Átrium

 

Radnóti Színház – Sebestyén Aba újra Pesten rendez

Bolondok tánca; Fotó: Dömölky Dániel; Forrás: Radnóti Színház

 

Sebestyén Aba Lev Birinszkij Bolondok tánca című darabját állítja színpadra a Radnótiban. (A darabot már megrendezte 2016-ban Szabadkán is.) A társadalmi szatíra a világpremierjét 1912. szeptember 28-án tartották egyszerre tíz színházban, még ugyanabban az évben bemutatták további háromban, köztük a budapesti Nemzetiben, azóta is számos európai országban játszották. A Radnóti előadásában ­ többek között ­ László Zsoltot, Kováts Adélt, Schneider Zoltánt, Tóth Ildikót, Sodró Elizát, Pál Andrást és Gazsó Györgyöt láthatjuk. Amire mindenképpen érdemes figyelni: Cári Tibor zenéje.

Bemutató: október 20.

 

Tatabányai Jászai Mari Színház – Szatíra a kulturális újságírásról

Míg a nagyszínpadon a Hamletre készülnek Szikszai Rémusz rendezésében, a kamarában Guelmino Sándor állítja színpadra a sikeres, fiatal drámaíró, Branden Jacobs-Jenkins Pulitzer-díjra is jelölt 2015-ös szatíráját. A Glória a kulturális újságírás területen dolgozó fiatalok karrierizmusát és törtetését mutatja be. Az előadásban ­ – többek mellett – Bakonyi Csilla, Bartos Ági, Csabai Csongor, Figeczky Bence, Mikola Gergő és vendégként Dobó Enikő játszik.

Bemutató: szeptember 20. Helyszín: Kamaraszínház

 

Thália Színház –Házasságtörés és féltékenység Feydea-módra

Feydeau második leggyakrabban játszott darabja, A hülyéje (korábban A balek címen futott.). Hamvai Kornél fordítását most a színház főrendezője rendezi. Kelemen József szerint a „házasságtörős-féltékenységi” bohózat Thália-verzióját azt teszi különlegessége, hogy sok fiatal játszik benne. A főbb szereplők: Katona Péter Dániel, Hevesi László, Czakó Julianna, Jámbor Nándor, Jaskó Bálint, Vida Péter, Kövesi Csenge és Szabó Erika.

Bemutató: október 12. Helyszín: Nagyszínpad

 

VígszínházLiliomfi újragondolva

ifj. Vidnyánszky Attila és Vecsei H. Miklós; Liliomfi - olvasópróba; Fotó: Dömölky Dániel; Forrás: Vígszínház

 

Majdnem 10 éve már átdolgozta Szigligeti Ede Liliomfiját Vecsei H. Miklós, és meg is rendezte ifj. Vidnyánszky Attila. Az akkor frissen végzett és éppen végzős színészek előadása óriási siker volt. Most az alkotópáros a Vígszínház társulatára formálja a produkciót, nyilván más koncepcióval, mint ami pályakezdőként foglalkoztatta őket.

A címszerepet a Katona József Színház művésze, Keresztes Tamás játssza vendégként, aki legutóbb ugyanitt a Pinokkió című Presser-Dusán musicalt rendezte. Az egyetlen színész, aki mindkét verzióban szerepelt: Gyöngyösi Zoltán, az előbbiben Kányai fogadósként, most pedig Gyuri pincérként. A főbb szerepekben Ötvös András, Gál Réka Ágota e.h, Varga-Járó Sára, Szilágyi Csenge, Hegedűs D. Géza és Rudolf Péter láthatjuk.

Bemutató: szeptember 21. Helyszín