Zsámbéki Színházi Bázis

A Zsámbéki Színházi Bázis, kihasználva a hely természeti, műemléki és szellemi értékeit, igyekszik emlékezetes és minőségi színházi élményekkel gazdagítani a közönséget. A zsámbéki nyár programjainak összeállításánál fontos szempont, hogy minden korosztály igényeit figyelembe vegyék, és jelezzék, hogy a nagyobb szabadtéri rendezvényeken is helye és közönsége van a „magas” művészetnek.

Idén hagyományteremtő szándékkal útjára indul a #KedvesZsámbék! felolvasószínházi-sorozat Seres Tamás szerkesztésében és rendezésében: minden este más-más tematikával, kifejezetten erre az alkalomra összeállított irodalmi válogatással és formációval készülnek.

A Romtemplom fenséges díszletébe álmodott költői esteken nagy magyar versek hangzanak el három ismert színész és egy zenész előadásában. A fellépők között lesz Vecsei H. Miklós, Kamarás Iván, Földes Eszter, Szabó Balázs, Beck Zoltán, Lovasi András, Dés László és még sokan mások.