10 dolog, amit nem tudtál a Django elszabadulról

Tarantino egyik legjobbja ismét lemegy a tévében. Az újranézés előtt, után vagy helyett csekkold az alábbi izgalmas infókat a kulisszák mögül!

1. Ahogy arról 8 forgatási baleset, amit benne hagytak a filmben című cikkünkben is beszámoltunk, az asztalcsapkodós képsorban a Calvin Candie-t alakító Leonardo DiCaprio valóban véresre vágta a kezét egy kis talpas üvegpohárral; nem volt benne a forgatókönyvben, hogy el kell találni a poharat, viszont a színész nem esett ki a szerepéből – annak ellenére, hogy dőlt a vér a kezéből, befejezte a jelenetet, és a „vége, csapó!” után a stáb álló ovációval jutalmazta a produkcióját. Sőt, Tarantinónak annyira tetszett DiCaprio mutatványa, hogy ezt a verziót rakta bele a kész filmbe is. Ráadásul az az ötlet is innen ered (a színész javasolta), hogy Candie az ily módon megsérült kezéről kenje rá a vért Kerry Washington karakterének az arcára.

2. Ugyanennek a vacsorajelenetnek a forgatásakor Leonardo DiCaprio annyira rosszul érezte magát attól, hogy a figurájából csak úgy dőlnek a rasszista szidalmak, hogy abba kellett hagynia a jelenet felvételét. Samuel L. Jackson jó haverhoz méltóan a következő szavakkal nyugtatta kollégáját:

„B*szki, ez csak egy újabb keddi nap az életünkben”.

3. Ezek után nincs is mit csodálkozni rajta, hogy Quentin Tarantino egyszer bevallotta, hogy összes filmjének összes visszataszító karaktere közül Calvin J. Candie az egyetlen, akitől még ő is undorodik.


4. Tarantino egyébként eredetileg a Candie-t megformáló Leonardo DiCaprióra akarta osztani a Becstelen brigantyk Hans Landa ezredesének szerepét, de később úgy döntött, inkább egy németül beszélő színészt választ (ez a szerep indította el a világsiker útján az osztrák Christoph Waltzot, aki ebben a filmben is szerepel). Ja, egy kicsit egyébként DiCaprio is beszél németül, de azért valószínűleg nem akkora nyelvzseni, mint Landa és az őt alakító Waltz.

5. A címszereplőt megformáló Jamie Foxx

saját, Cheetah nevű lovát üli meg a filmben,

akit négy évvel a forgatás előtt kapott, szülinapi ajándékként.

6. 100 millió dolláros költségvetésével ez a valaha készült legdrágább Quentin Tarantino-film – még a hét évvel később bemutatott Volt egyszer egy… Hollywood is olcsóbb volt (az „csak” 90 millióba került).


7. Django szerepét Tarantino eredetileg Will Smith-re írta, és a színész ügynökei és menedzsere benne is voltak a dologban, de a sztár végül nemet mondott. Ezt követően Idris Elba, Chris Tucker, Terrence Howard, Michael Kenneth Williams, Tyrese Gibson, sőt Denzel Washington neve is felmerült; Cuba Gooding Jr. pedig keményen lobbizott, hogy megkaphassa a szerepet, de a rendező végül Jamie Foxxot választotta (Gooding később élete legnagyobb csalódásának nevezte, hogy nem ő lehetett Django).

8. Nem Will Smith volt az egyetlen, aki nemet mondott QT-nek: a Django elszabadulban szerepelt volna egy Ace Woody nevű gonosz figura, akit a mester Kevin Costnernek írt, ám ő nemet mondott (így a karakter végül nem került be a filmbe se) – ráadásul már nem az első alkalommal. Tarantino ugyanis már a Kill Bill címszerepét is neki szánta, és csak azután ajánlotta fel a szerepet David Carradine-nak, miután Costner nemet mondott.

9. Egy ponton az is felmerült, hogy az említett Ace Woodyt Kurt Russell játssza el, de végül mégsem ért rá forgatni – cserébe később szerepelt a direktor Aljas nyolcas című munkájában.

És aki még nem kerültbe a Django elszabadulba, szintén egyeztetési problémák miatt, az Sacha Baron Cohen

– pedig nagyon megnéztük volna (egy Scotty nevű, a filmből végül szintén kimaradt karaktert játszott volna).

10. Lara LeeCandie-Fitzwilly (Calvin Candie nővérének) a szerepére Zoë Bell és Lady Gaga is esélyes volt. A kaszkadőr Bell egyébként Tarantino egyik kedvenc kabalaszínésze, aki szinte mindegyik filmjében szerepelt (egy apró mellékszerepben a Django elszabadulban is feltűnt). Lara Lee-t végül egy Laura Cayouette nevű színésznő játszotta.


(via IMDb)