10 dolog, amit nem tudtál a Hirtelen 30-ról

A Segítség, felnőttem! női verziója csinált egy csapásra mozisztárt az addig inkább sorozatszínésznőként ismert Jennifer Garnerből. Vasárnap ismét leadja a tévé ezt a bűbájos romkomot, mi pedig utánajártunk, mit érdemes tudni a készültéről.

1. A film eredeti címe 13 Going on 30 (13 évesből 30-as) – a főhősnő, Jenna pedig stílszerűen a játékidő tizenharmadik percében változik harmincévessé.

2. Miközben Matt és Lucy szerepére Mark Ruffalo és Judy Greer volt a stúdió első választása, addig Jenna szerepére Jennifer Garner előtt Gwyneth Paltrow, Hilary Swank és Renée Zellweger is esélyes volt. A producerek egyébként végül azért választották Garnert, mert látták a köszönőbeszédét, amit a 2002-es Golden Globe-gálán mondott, amikor átvette az Alias című sorozatért neki ítélt díjat, és nagyon viccesnek találták. Gary Winick rendező amúgy nem volt nagy rajongója az Aliasnak, de emiatt ő is bizalmat szavazott a színésznőnek, akinek így ez lett az első olyan mozifilmje, amiben abszolút főszerepet kapott – és be is indította a karrierjét.

3. Hogy minél hitelesebben alakíthasson felnőtt testbe bújt kiskamaszt, Garner a forgatás előtt sokat időzött tinédzserekkel.


4. Jennifer Garner nagyon elégedett volt a 13 éves kori énjének választott Christa B. Allennel, mert szerinte ő is pont ilyen volt ennyi idős korában. A hasonlóság olyan nagy volt, hogy az egyik, a fiatal Jenna szobájában játszódó jelenetben a szekrényajtóra tűzve nem is a gyerekszínészről, hanem magáról Garnerről láthatók gyerekkori fotók. Allen pedig olyan hiteles volt „mini-Garnerként”, hogy a színésznő későbbi filmjében, az Excsajok szellemében is ő játszotta a Garner által alakított karakter tinikori verzióját.

5. A szülinapi bulis jelenetben láthatjuk, hogy a 13 éves Jennának van egy bekeretezett képe Madonnáról. A 30 éves Jennát ábrázoló képsorokban is láthatjuk ugyanezt a fotót – csak ezúttal már Madonna által dedikáltan!

6. Ahogy a felnőtt Jenna a filmidő során törtető fiatal nőből elkezd egyre lágyabb jellemvonásokat a magáévá tenni, ezt szimbolizálandó a figura ruhatárát is megváltoztatták a filmesek: elkezdték melegebb színekbe öltöztetni a szereplőt.

Forrás: InterCom

 

7. Amikor a stáb nem volt biztos benne, hogy valamelyik jelenet elég vicces-e, mindig a Lucyt alakító Judy Greert kérdezték meg róla, mert mindenki úgy érezte, hogy neki a legjobb a humorérzéke.

8. A felnőtté változott Jenna első alkalommal egy tükörben pillantja meg magát az átváltozás után: ez egyértelmű utalás a Tom Hanks főszereplésével készült, hasonló témájú Segítség, felnőttem!-re (arról is írtunk cikket korábban, itt olvasható).

9. Az azóta Oscar-díjjal jutalmazott Brie Larsonnak ez volt az egyik első mozifilmes szerepe, még gyerekszínészként: a menő csajok egyik tagját játszotta több iskolai jelenetben és Jenna szülinapi buliján. Amikor azonban a felnőtt Jenna nézegeti a régi iskolai évkönyvet, a hat menő csaj között már nem láthatjuk a fotón Larsont, helyette ebben az alternatív múltban a tinédzser Jenna pózol a többiekkel.

10. A film híres Thriller táncjelenetében a Pussycat Dolls két egykori tagjának, Kimberly Wyattnek és Carmit Bacharnak is van egy cameója.


(via IMDb)