10 tény a Wind River - Gyilkos nyomon című filmről

A Yellowstone kreátorának kőkemény krimije egy őslakos lány ellen elkövetett brutális bűncselekményről szól.

1. A helyszín

A filmet eredeti helyszíneken vették fel, ahol gyakori volt a hóvihar, és a stábot valamint a felszerelést csak hókotrón és hószánon lehetett szállítani.

A járművek nyomait utómunkával tüntették el

a hófödte tájat mutató felvételekről.

 

2. A valóság

Taylor Sheridan író-rendező (aki később a Yellowstone című sorozatot is készítette) meglátogatta a Shoshone törzs néhány vezetőjét, akiktől megtudta, hogy akkoriban (2017-ben mutatták be a filmet)

12 megoldatlan gyilkosságot tartottak számon,

amit fiatal nők ellen követtek el a mintegy 6000 fős rezervátumban.

3. A rezervátum

A címben szereplő

Wind River egy valóban létező rezervátum az Amerikai Egyesült Államokban:

ez az USA hetedik legnagyobb indián rezervátuma.

 

4. A hóvakság

Szó volt már az eredeti helyszínekről, ami a színészek dolgát is megnehezítette: a Jane Bannert alakító Elizabeth Olsen úgynevezett hóvakságot kapott a forgatás során. Ez

„ a szem fájdalmas állapota. Az emberi szem nem megfelelő védelme esetén a nagymértékű természetes vagy mesterséges eredetű ultraibolya (UV) sugárzás idézi elő. A hóvakság a szaruhártya és az érhártya napégéséhez hasonló; általában a sugárzásnak való kitettség után néhány órával jelentkezik”

– írja a Wikipedia.

Forrás: Vertigo Média Kft.

 

5. Az FBI

Jane azt mondja a filmben, hogy a nemi erőszak kivizsgálása nem az FBI, hanem az Indián Ügyi Hivatal hatáskörébe tartozik. A valóságban viszont

körülbelül 20 bűncselekmény tartozik az FBI kizárólagos hatáskörébe, ha azokat indián rezervátumokban követik el: ilyen a nemi erőszak is.

 

6. Az idilli kisváros

Matt (Jon Bernthal) egy Ojai nevű, idilli kisvárosról mesél Natalie-nak (Kelsey Chow), ahol egyszer egyedül karácsonyozott. Miként mondja, ott mindenki mosolyog a másikra, és az emberek köszönnek egymásnak. A tekintetük pedig olyan, mintha valami nagy, közös titokba lennének beavatva, mintha mindenre rájöttek volna. Ojai valóban létezik, és Jon Bernthal maga is ott él.

Forrás: Vertigo Média Kft.

 

7. A vadász

Jeremy Renner karaktere, Cory Lambert képzett nyomkereső és vadász. A szerepre való felkészülés részeként Renner

részt vett egy képzésen, amit egy profi vadász tartott,

hogy elsajátítsa a szükséges készségeket és technikákat.

 

8. A szimbolika

A film utolsó jelenetében, mikor Cory és Martin (Gil Birmingham) egymás mellett ülnek a földön, és hátulról mutatja őket a kamera,

a hinta fémvázának rúdjai egy sátrat formáznak körülöttük.

9. A taps

A film peremije a cannes-i filmfesztiválon volt, ahol

8 perces álló ovációval

jutalmazta a közönség.

 

10. A Marvel Moziverzum

A Wind River három színésze is fontos szerepet játszik a Marvel filmes világában:

  • Elizabeth Olsen alakítja a Skarlát Boszorkányt
  • Jeremy Renner alakítja Sólyomszemet
  • Jon Bernthal pedig a netflixes sorozatban volt Megtorló

 

(via IMDb)