12 érdekesség a Mezítláb a parkban című filmről

A Neil Simon azonos című darabja alapján készült 1967-es klasszikus vígjáték örök kedvencünk. Pedig Robert Redford el sem akarta vállalni a főszerepet, úgy kényszerítették rá, ami erős túlzásnak hangzik, de igaz.

1. A Mezítláb a parkban című darab, amelynek a bemutatója 1963-ban volt a Broadway-n – és ami 1530 előadást élt meg! – az írója, Neil Simon Joan Baimmel kötött házasságának első heteit dolgozta fel. Hasonló volt a helyzet Simon későbbi, Második fejezet című darabja esetében, amely Marsha Mason színésznővel kötött házasságának korai szakaszán alapult.

2. Amikor Robert Redfordnak felajánlották a férfi főszerepet a filmben, nagyon meglepődött. Redford játszotta ugyanis ezt a szerepet a Broadway-n, és nem tetszett neki az ötlet, hogy megismételje a saját alakítását, mert azt hitte, hogy

Hollywoodban bevett gyakorlat, hogy nem dolgoznak a Broadway-produkciók eredeti színészeivel a feldolgozások során.

Annyiban igaza volt, hogy nem a színpadi verzió főszereplőnőjét, Elizabeth Ashley-t kérték fel a filmre, hanem Jane Fondát.

Forrás: CineMax

 

3. Corie Bratter filmszerepét eredetileg Natalie Wood színésznőnek ajánlották fel, aki már két filmben is játszott Robert Redforddal. Wood azonban visszautasította az ajánlatot, mert szabadságot akart kivenni.

4. Robert Redford a Mezítláb a parkban forgatása előtt gyakorlatilag felhagyott a színészettel. A Daisy Clover belülről (1965), az Az üldözők (1966) és az Ez a ház bontásra vár (1966) viszonylagos kudarca után kiábrándult Hollywoodból, és egy kis szünetet tartott – egy éven át Görögországban utazgatott. Csak azután tért haza, hogy a Paramount perrel fenyegette "szerződéses kötelezettségei" miatt, hogy a filmben szerepeljen.

5. Ez a harmadik az öt film közül, amelyeket Robert Redford és Jane Fonda együtt készítettek. Mindketten az 1960-as Tall Story-ban debütáltak játékfilmben, majd az 1966-os Az üldözők című westernben játszottak együtt. A sor a A Las Vegas-i lovas (1979) című vígjátékkal folytatódott, a legutóbbi pedig az Milyen hosszú az éjszaka (2017) című dráma.

Forrás: CineMax

 

6. Robert Redford gyűlölte, hogy egész nap öltönyt és nyakkendőt kell viselnie, amit nem vehetett le, hogy az ne gyűrődjön meg. Hogy egy kicsit „lazább” lehessen, a forgatási szünetekben western csizmát és fekete cowboykalapot viselt.

7. Ez Jane Fonda egyik kedvence saját munkái közül. Egyszer azt írta ki a Twitterre, hogy "Milyen kár, hogy soha nem tudtuk rávenni Neil Simont arra, hogy megírja a folytatást... ugyanezekkel a karakterekkel 40 évvel később".

8. Visszatérő poén a lift hiánya, mivel az ifjú házasoknak az 5. emeleti – plusz lépcsőfeljáró - lakásukba kell bejutniuk;

felérve mindig kifogynak a szuszból.

A franciaországi forgalmazásban a szinkron során az 5. emeletet átírták a 9. emeletre, mivel Franciaországban a régebbi, hatemeletes és lift nélküli épületek elég gyakoriak, és a közönség nem értette, miért olyan fáradságos felmászni a lépcsőn.

Forrás: CineMax

 

9. Amikor Jane Fondát mutatják, amint felmegy a lépcsőn a lakásába, ugyanaz a díszlet „játszotta el”  az összes emeletet, amin áthalad. Ha jobban figyelünk, ahogy felér a lépcső tetejére, látni, hogy minden folyosó padlózata ugyanott sérült, ahogy a folyosó futószőnyegén lévő ránc és szakadás is minden szinten pontosan ugyanazon a helyen található.

10. A film alapján készült egy azonos című, 13 részes tévésorozat, kizárólag afro-amerikai szereplőgárdával, illetve 1981-ben forgattak egy tévéfilmet Richard Thomas és Bess Armstrong főszereplésével.

Forrás: CineMax

 

11. Robert Redford magyar hangját a hazai forgalmazásban Tahi Tóth László kölcsönözte, míg Jane Fondát Pápai Erika szinkronizálta. A színészt egyébként rengetegen szinkronizálták, a legtöbbször – 11 alkalommal – Szakácsi Sándor, Tahi-Tóth László hétszer, de Szabó Sípos Barnabás, Rátóti Zoltán, Dunai Tamás, Koncz Gábor, Rékasi Károly és Stohl András is kölcsönözte már a hangját.

12. Az eredeti Neil Simon darabot gyakran játsszák a hazai színházak is, jelenleg a Belvárosi Színházban fut, ahol Paul Brattert Rohonyi Barnabás alakítja, Corie Brattert pedig László Lili, rajtuk kívül pedig feltűnik Kerekes Éva és Epres Attila is.