65 éves lenne Bajor Imre, az ország kedvenc Oli ura

A Szomszédok és a Heti hetes mellett a Jó reggelt, Vietnam! szinkronja, a színpadi szerepei és Ede bácsi poénjai miatt is szerettük a 2014-ben elhunyt színészt.

1957. március 9-én született Bajor Imre, akit az ország egyik fele Oli úrként ismert a Szomszédok miatt, a másik fele pedig Kicsi Huszárként a Heti hetes miatt. A népszerű színész és Karinthy-gyűrűs humorista most lenne 65 éves – ám sajnos 2014 augusztusában, 57 éves korában elhunyt. Alábbi cikkünkben a legemlékezetesebb és legviccesebb tévés, rádiós és színpadi szerepléseit elevenítjük fel.

1. A Jó reggelt, Vietnam! szinkronja

Robin WilliamstJó reggelt, Vietnam! előtt leginkább csak úgy ismerhették az amerikai nézők, mint az a vicces pofa az Egy úr az űrből című sorozatból – ez az 1987-es kultfilm viszont joggal csinált belőle világsztárt. A zseniális főszereplőnél csak egy dolog volt zseniálisabb: 1989-ben a filmet idehaza bemutató InterCom Bajor Imrét kérte fel a pergő nyelvű rádiós, Adrian Cronauer magyar hangjának, és Bajor bizony eléggé odatette magát a Magyar Szinkron- és Videovállalat műtermében. Később a Cadillac Manben is ő volt Robin Williams szinkronhangja, de idővel végül aztán nem Bajor, hanem Mikó István lett a 2014-ben elhunyt hollywoodi komikus állandó magyar hangja.

 

2. A korai színpadi szerepek

Bajor Imre az Állami Déryné Színházban kezdte el a színészi karrierjét 1976-ban, mindössze 19 évesen. A pályája alakulásában fontos szerepet játszott Verebes István, aki a színészek körében igen kedvelt Balettcipő nevű lokálban fedezte fel Bajort, mint az előkelő asztaltársaságokat szórakoztató, ismeretlen fiút. A visszaemlékezések szerint „hihetetlen volt, amit ott előadott”. Verebes ajánlására Berényi Gábor, a Játékszín igazgatója adott Bajornak egy kisebb szerepet egy gyerekdarabban, majd a Verebes István által rendezett Hyppolit, a lakájban már olyan neves színészekkel játszott együtt, mint Benedek Miklós, Molnár Piroska, Gáti Oszkár, Szacsvay László és Hollósi Frigyes. Idővel Verebes és Bajor munkakapcsolata barátsággá alakult. Bajor az Állami Déryné Színházban és a Játékszínben eltöltött évek után 1999-től szabadfoglalkozású színészként dolgozott tovább egészen a haláláig.

 

3. A Szomszédok Oli ura

Ma már csak nevetünk rajta, de 1987 májusától kéthetente csütörtökönként a fél ország a Szomszédok sorozatot nézte. A gazdagréti lakótelepen élő Mágenheimék, Lenke néniék és a többiek a teleregény 1999-es befejezéséig nemcsak a szomszédaink lettek, de már-már családtagok. Janka néni, Vágási Feri vagy épp Oli úr jelenetein a mai napig jókat derül az internet népe – nem csoda, hogy mi is kiemelten foglalkozunk itt a PORT.hun a cikkeinkben a SzomszédokkalHorváth Ádám a Verebes-féle Hyppolit, a lakáj 200. előadásán látta Bajort Makáts Csaba szerepében, és annyira tetszett neki az alakítás, hogy kitalált direkt neki egy Szomszédok-szereplőt. Ő volt az 1990-ben színre lépő Oli úr, a gyíkbőr neszeszeres, pösze fodrász, akit sokan a hazai tévézés első meleg karaktereként tartanak számon.

Oli úr homoszexualitása azonban tényszerűen sosem volt kijelentve a teleregényben.

Ugyanakkor rendszeresen ezzel viccelődött a többi szereplő – olykor bizony még maga Oli úr is. Gábor Gábor például (nem valami polkorrekt módon) folyton olyan szúrós megjegyzésekkel ugratta, amilyenek ma már egészen biztosan nem mehetnének le főműsoridőben egy hazai gyártású tévésorozatban (vagy ha mégis, másnap irgalmatlan botrány kerekedne belőle):

Ő itt Oli úr, a mesterfodrász. Melegen ajánlom!

A karakter szexuális orientáltsága viszont egyértelműen megvolt Horváth Ádám fejében, csak a rendező akkor nem mert nyíltan színt vallani ezzel kapcsolatban (még egy kurta-furcsa mellékszál is volt Oli úr és Vica Cica állítólagos kapcsolatáról, bár ez ugyanúgy lehetett a Gábor–Juli Stúdióban dúló hatalmi és érzelmi harcok egyik körmönfont hazugsága, mint maga az igazság). Egy régi Origo-interjúban minden esetre maga Horváth Ádám mondta el, hogy ő Bajor Imrét kifejezetten azzal kereste meg, hogy „egy félmeleg fodrászt kell alakítania (bármit is jelentsen ez). Horváth kifejezetten humorforrásként akarta felhasználni a mesterfodrász nem egyértelmű szexuális preferenciáját. Bajor viszont komoly társadalmi jelentőséget tulajdonít ennek a szerepnek. Olyannyira, hogy a 2009-es Origo-cikkben így emlékezett vissza Oli úr (vélt vagy valós) homoszexualitására, ami miatt „előfordult, hogy lebuzizták az utcán”:

Édes kicsikémtől kezdve minden voltam. Ez nagyon komoly áttörést jelentett. Egy csomó ember, aki halálosan titkolta a hovatartozását, egyszer csak azt látta, hogy egy heti sorozatban ilyen van, ilyen lehet, és ettől egész egyszerűen máshogy kezdte el élni az életét.
Forrás: PORT.hu

 

4. A Csóközön-haknik

Bajor Imre a Szomszédokkal szerzett országos népszerűségét szinte azonnal aprópénzre váltotta – állítólag pont emiatt alakult ki feszültség Horváth Ádám és közötte, aminek a rendező úgy vetett véget, hogy Oli urat 1993-ban váratlanul kiírta a sorozatból. Az minden esetre biztos, hogy a '90-es években lement a Rádiókabaréban egy olyan jelenet Újabb seregben címmel, Sinkó Péter tollából, ami Oli úr első és egyetlen sorkatonai szolgálati napját követte végig. Oli urat természetesen itt is Bajor Imre alakította, Sinkovits Imre pedig egy kiképző őrmestert játszott. Bajor Imre emellett 1991-től elkezdett haknizni a Csóközön című kabaréestjével (amelynek a dalai műsoros kazettán is megjelentek a Proton kiadónál), csakhogy erről elfelejtett egyeztetni Horváth Ádámmal. A rendező szerint ugyanis a Csók, pá, csóközön! köszönés „Oli úr védjegye” volt, amit Bajornak nem lett volna szabad önálló brandépítésre használni, így Szomszédok atyja állítólag emiatt rúgta ki a teleregényből Bajor Imrét (később szerencsére még a haláluk előtt kibékültek).

 

5. „Én, a Gyula meg az Ottó, a Tóth Ottó”

Bajor Imre népszerűsége iszonyatosan meglódult a Szomszédok-béli vendégszereplését követően, így a '90-es évektől már ő is meghatározó szereplő lett a rendszeresen jelentkező Rádiókabaréban (amit 1985-től, Marton Frigyes nyugdíjazása után Farkasházy Tivadar szerkesztett). Kacagtató poénjaiért 1995-ben és 1996-ban Rádió nívódíjat kapott, 1999-ben pedig elnyerte a Karinthy-gyűrűt is. Széles körben ismertté vált karaktere, Ede bácsi és a figura a gyakran visszatérő poénja, az „én, a Gyula, meg a Tóth Ottó” köré felépített kabaré először 1997-ben jelent meg kazettán a Kadencia kiadónál, 2008-ban pedig cédén is kiadták. Az Ede bácsis tréfákban gyakran feltűnt Ihos József legendás karaktere, Kató néni is, a zenés betétekben pedig olyan aranytorkú énekesnők kísérték vokalistaként a dalra fakadó Bajor Imrét, mint Koós Réka és Tunyogi Bernadett.  

 

6. A csillár

Ebben a klasszikus kávéházi bohózatban, amilyenekhez hasonlókat rendszeresen bemutatott az 1981 és 2004 között nagy sikerrel futó Szeszélyes évszakok, és szinte sosem hiányzott az Önök kérték!-hez hasonló retró válogatásokból, Bajor Imre alakította zseniálisan a pökhendi ficsúrt. De Antal Imre is szokás szerint kiváló volt, mint legatyásodott kisember, Körmendi János pedig még a lágytojást is képes volt úgy feltörni, hogy sokadszorra is a térdünket csapkodjuk a nevetéstől.

 

7. A Heti hetes

Ma már végérvényesen megváltoztak a médiafogyasztási szokásaink ahhoz képest, amikor a '80-as, a '90-es vagy a 2000-es években még együtt nézte esténként a család a magyarországi rendszerváltás után gombamód elszaporodó csatornák kínálatát. Az utolsó emlékezetes műsor, ami a régi Friderikusz show-hoz hasonlóan elnéptelenítette az utcákat, miután felharsant a jól ismert szignálja, alighanem az RTL Klubon 1999 szeptemberétől 2016 decemberéig futó közéleti-politikai szórakoztató műsor, a Heti hetes volt, amin a fénykorában 2 millióan(!) nevettek esténként, de még 2012-ben is tudta hozni hétről hétre az 1 milliós nézettséget. A kezdetben Csiszár Jenő, majd 2000-től Jáksó László által vezetett talkshow-ban hét ismert ember véleményezte vitriolos stílusban az adott hét eseményeit. Az „alapcsapatban” Bajor Imrén kívül Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Farkasházy Tivadar, Verebes István és Havas Henrik foglalt helyet, de később Alföldi Róberttől és Kern Andrástól kezdve Hajós Andráson és Ábel Anitán át Majkáig a hazai celebvilág apraja-nagyja megfordult a show-ban. Bajor itt kapta meg Havas Henriktől a Kicsi Huszár becenevet, ami annyira megtetszett neki, hogy 2008-ban a budapesti Dob utcában Kicsihuszár néven nyitott éttermet (ami azonban 2009-ben, a gazdasági válság idején csődbe ment, és áron alul kellett eladnia).