Világos, hogy a Vágy és vezeklést (2007) sok minden miatt lehet szeretni, például a remek színészi alakításokért, de amiért a filmre emlékezni fognak, az egy jelenet egy vert hadsereggel.
Anglia, 1935. A tehetős családba született, 13 éves Briony (Saoirse Ronan) a kiváltságosok életét éli viktoriánus villájukban. Az élénk fantáziával megáldott, elkényeztetett kislány írónő szeretne lenni. Amikor az egyik hétvégén összejön a család, a rekkenő hőség hatására a régóta elfojtott érzelmek veszélyes robbanóelegyként törnek felszínre. Egy sor félreértés következményeként, és némi féltékenységből – meg persze azért, mert a lány még semmit sem tud a testiségről - Briony ártatlanul meggyanúsítja Robbie Turnert (James McAvoy), a nővére, Cecilia (Keira Knightley) szerelmét, aki egyben a gondnokuk fia, egy bűncselekmény elkövetésével. A gyanúsítás is elég ahhoz, hogy tönkretegye kettejük bimbózó szerelmét, és örökre megváltoztassa mindannyiuk életét. Robbie börtönbe kerül, Cecilia pedig felköltözik Londonba, hogy minél messzebb kerüljön a családjától. Amikor Briony a háború kitörésekor a fővárosba látogat, úgy tűnik, esélye lesz rá, hogy mindent helyre tegyen.
Mindezt a már idős Briony (Vanessa Redgrave) visszaemlékezéséből tudjuk meg, aki az esetről sikeres könyvet írt – mondhatjuk, hogy vezeklésként, de nyilván jogos a kérdés, miféle vezeklés és önsanyargatás tud sikeres lenni. Arra mindenesetre jó ez a dramaturgiai eszköz, hogy mindent idézőjelbe tegyen, több lehetőséget feltételezzen, hiszen itt már az elmesélő az úr, ő irányít. Persze valójában az irodalmi feldolgozásokat különösen kedvelő rendező, Joe Wright (Büszkeség és balítélet, Anna Karenina) az úr, aki a nagyszerű Ian McEwan regényéből dolgozott, és Wright szép, veretes adaptációt rakott le az asztalra. Amiben különösen erős az ártatlanul megvádolt szerelmest játszó James McAvoy játéka, és nagyon erős Keira Knightley jelenléte, de elsősorban Saoirse Ronan marad emlékezetes, mert a néző őt tudja felelőssé tenni mindenért.
A Vágy és vezeklés (2007) azonban nem miattuk maradt igazán emlékezetes, hanem egy mindössze 5 és fél perces jelenet miatt – a teljes játékidő 130 perc. Ebben a jelenetben Robbie és két bajtársa megérkezik a tengerpartra, és a szemük elé tárul az evakuálásra váró brit expedíciós haderő, egy megvert, szétzilált sereg annak minden tartozékával és szemetével, amint az őket kimenekítő hajókat és/vagy a német hadsereget várják, mert ekkor még nem tudni, melyik ér oda előbb. Mindezt Wright akkor bravúrosnak számító módon egy folyamatos, megszakítás nélküli kézikamerás felvételbe sűrítette. És most nem az számít, hogy megszakítás nélkül vette fel a jelenetet, hanem az, hogy egy megszakítás nélküli jelenetbe mennyi minden fért bele.
Több ezer statiszta, francia lovasság, hajók, korabeli autók, ágyúk, egy komplett vidámpark, a partmenti sétány annak épületeivel, és ezernyi részlet, ami egy egész filmet is kitölthetett volna. Sokan gondolják azt, hogy Christopher Nolan ebből a jelenetből készítette el Dunkirk (2017) című nagyívű háborús filmjét, de megkockáztatom, még abba sem került annyi izgalmas részlet. Íme a kérdéses jelenet.
