A sebhelyesarcú nemcsak egy kultikus gengszterfilm lett, de az első posztmodern gengsztereposzként tartják számon.
Bár Brian De Palma 1983-as filmje lett végül klasszikus, ám A sebhelyesarcú valójában Howard Hawks 1932-es alkotásának, A sebhelyes arcúnak a remake-je. De Palma egy túlfűtött, vérgőzös, többek számára felháborító, mégis remekül kivitelezett filmet kanyarintott közel ötven évvel az eredeti után. Ráadásul ekkoriban a Flashdance című romantikus táncfilm is szóba jött a rendező számára, de végül A sebhlyesarcú mellett döntött, mivel ennek erősebbnek érezte a forgatókönyvét – nem csoda, igazi De Palma-téma: a férfiasság önérvényesítése és törékeny erőpolitika vizsgálata.
Gengszterfilm és melodráma
Hawks eredetijéhez képest De Palma egy egészen más politikai dimenzióba helyezi a történetet: a film eleje szinte dokumentarista stílusban mutatja be a kubai menekültek bevándorlási hullámát. Tony Montana (Al Pacino) hamar rájön, hogy akkor juthat ki leghamarabb a bevándorolók gettójából, ha a bűn útjára lép. De nem akármilyen bűn, neki minden kell, és mindenkit az irányítása alá akar vonni.
A sebhelyesarcúban De Palma a gengszterműfaj toposzát, a hatalom megszerzését és annak elvesztését mutatja be melodramatikus felhanggal.
Tony hatalmas öntudata régimódi, nagy narratíva, ami egyúttal olyan pusztító erő, ami önmagát falja fel.
Még egy trükkje van a rendezőnek: Tony Montana felemelkedést és bukását rengeteg erőszak és brutalitás kíséri, ezt De Palma a hetvenes évek zenéjének és divatőrületének bemutatásával ellensúlyozza.
Arany Málnát kapott!
Azért olykor az anti-Oscar stábjának is vitatható az ízlése.
Lássuk!
(via 1001 film, amit látnod kell, mielőtt meghalsz)