Trója a görög mitológia talán legismertebb szeletét dolgozza fel, és Wolfgang Petersenre jutott a lehetetlen feladat, hogy ezt megfilmesítse, és bár összességében nem járt sikerrel, maga a film még ma is izgalmas és tanulságos.
A görög mitológia fantasztikus dolog, én speciel évekig csak azt olvastam – na jó, nem csak azt, de azt kiemelten -, és nem tudtam betelni vele, annyira lenyűgözött az ókori történelem és a különböző, nagyon is esendő és emberi istenségek és a hús-vér hősök világának találkozása. És a görög mítoszok egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb halmazát a trójai háború alkotja, amelyben nem csak két civilizáció csapott össze, hanem az istenek két pártra szakadt tábora is, noha ők maguk fizikailag nem vettek részt a harcban, de mindent megtettek, hogy befolyásolják azt. Mindezt, ha csak a csupasz vázára visszabontva is, lehetetlen megfilmesíteni, és ilyen szempontból le a kalappal a német Wolfgang Petersen (A tengeralattjáró, Végtelen történet, Poseidon) előtt, aki nem szokott visszariadni az ilyen feladatoktól.
És ha van olyan élő ember, aki nem ismeri a régi történetet, annak íme, a rövid összefoglaló. Parisz, Trója hercege (Orlando Bloom) elszereti és elrabolja a gyönyörű Helenét (Diane Kruger) férjétől, Meneláosz spártai királytól (Brendan Gleeson), és ez nem maradhat megtorlás nélkül. És aki Meneláoszt sérti meg, az megsérti bátyját is, Mükéne hatalmas királyát, Agamemnónt (Brian Cox), aki hadba hívja a görög seregeket, hogy Trója ellen vonuljanak. Agamemnónnak kapóra is jön ez az eset, hiszen ha elfoglalja Tróját, övé a teljes Égei-tenger. Csakhogy Ilion, a fallal körülvett város, amit Priamosz király (Peter O'Toole) irányít és fia, a nagy Hektór herceg (Eric Bana) véd, olyan fellegvár, amit még soha egyetlen sereg sem tudott bevenni. Hogy Trója győz, vagy elbukik, az egyetlen emberen múlik, Akhilleuszon (Brad Pitt), a kor leghatalmasabb harcosán, aki csak saját dicsőségéért harcol.
Míg az igazi ostrom Homérosz szerint tíz évig tartott, és mindkét felet újabb és újabb szövetségesek erősítettek, itt Petersennek alig 163 percben kellett gondolkodnia, és ebbe belesűrítenie mindent, úgy, hogy hozzá megtalálja azokat a sarokköveket, amik a legfontosabbak az egész történetben, és amik valójában működtetik a cselekményt. Ez pedig nem más, mint Akhilleusz és Hektór szembenállása és párharca, és Petersennek, aki úgy ahogy van, kihagyta a görög isteneket a játékból, volt annyi rutinja, hogy egyiket se tegye meg rosszfiúnak. Bár Akhilleusz forrófejű és hiú, tudja, ki a méltó ellenfele, és azt is tudja, mire akarják a görög vezérek felhasználni, míg Hektór a családjáért és a hazájáért harcolt, de tudja, hogy nem nyerhet félelmetes ellenfele ellen. Ennél fogva a Trója (2004) is akkor igazán jó, amikor rájuk összpontosít, bár Meneláosz és Agamemnón is remekül kitalált figurák, csak szegény Parisz lett egy akaratgyenge szépfiú.
Ennek ellenére a Trója, ellentétben mondjuk a Gladiátorral (2000) nem lett kultuszdarab, talán azért, mert sokszor túlságosan is mese az, amit látunk, és talán azért, mert a számítógépes animáció kezdeti korszakában még képtelenség volt megteremteni azt a hiteles képi világot, amire szükség lett volna egy ilyen volumenű produkcióhoz. Igaz, Peter Jacksonnak ezzel párhuzamosan egy ennél is nagyobb volumenű projekthez azért csak sikerült egy elképesztő világot létrehozni, de ő azért más kategória, mint Petersen. És a végére egy érdekesség: a javarészt Mexikóban forgatott part menti csatákhoz kevés olyan helyi statisztát sikerült csak találni, akik tényleg európainak látszottak, ezért importáltak 300 nagydarab bolgárt, akik aztán minden egyes csatajelenet magvát adták!
