Geri és Rami egymásra találhatnak, míg Zoli és Orsi szépen, lassan kicsinálják egymást.
A Port is megírta, hogy Balázs Ramóna és Rácz Miklós külön utakon folytatja. A fiatal nőnek azonban nem kell szomorkodnia, a Házasság első látásra másik szereplője, Tóth Gergő ugyanis szemet vetett rá. A csontkovácsként dolgozó férfi pedig nem is tagadja az érzéseit.
Rami és Geri a legutóbbi adásban kettesben találkozott, ahol a férfi őszintén beszélt a terveiről:
Renivel el fogunk válni, és igazából azt szeretném megérdeklődni, hogy nyitott vagy-e az ismerkedésre velem. Sokkal több fantáziát látok magunkban”
– mondta Geri, aki egyébként nem közömbös Rami számára sem.
Hát, azért megmondom őszintén, jólesett a lelkivilágomnak, hiszen egy tök jó férfi, jó pali, nagyon intelligens, és tetszem neki”
– mondta az édesanya a kamerák előtt.
Rami azonban azt kérte Geritől, hogy egy lehetséges ismerkedésről azután beszéljenek, ha tényleg elvált a feleségétől, Renitől. Addig ugyanis nem szeretne semmibe belebonyolódni.
Közben a nézők közül sokan kiakadtak azon, ami a műsor másik házaspárja, Széplaki Zoli és Oláh Orsi között zajlik. Nagyon úgy tűnik, hogy a fiatal feleségnek lehetetlen jót tenni, és a kommentelők már azon aggódnak, hogy a tűzoltóból minden vidámságot kiölt a párja.
Team Zoli. Veled vagyunk”
– írta valaki.
Milyen lehetett Zoli és Orsi szomszédjában lakni?”
– tette fel a kérdést valaki más a sok vita miatt.
Nem tudom, milyen szerződésük lehet, hogy ennyire nem lehet megszabadulni a másiktól...”
– jegyezte meg egy harmadik kommentelő.