Habár már lecsengett a népszerű sitcom 25. szülinapja, a szereplőknek még mindig van egy-két vicces vagy kínos sztori a tarsolyában.
Október 18-án debütál a Netflixen Paul Rudd új sorozata, Az élet önmagammal, és ennek kapcsán a színész a napokban a Graham Norton Show vendége volt, és szerencsére nemcsak az új szériáról mesélt, hanem nosztalgiázott egyet a debütálásának huszonötödik évfordulóját szeptember 22-én ünnepelt Jóbarátokkal kapcsolatban is.
Paul Rudd mindenki kedvenc sitcomjában Mike-ot, Phoebe pasiját, vőlegényét, majd férjét alakította, aki – ahogy arról 2016-ban lerántották a leplet – az eredeti tervek szerint csupán pár epizódban bukkant volna fel, de a készítőknek annyira megtetszett Rudd alakítása, hogy végül nem kevesebb mint 18 részben hozta a figurát, azaz visszatérő szereplő lett.
„Hihetetlen volt, hogy a részese lehettem, és az egész még ma is egy kicsit szürreális és megfoghatatlan a számomra. Csak néhány részt jöttem forgatni, aztán kicsivel több lett belőle, és a vége felé közeledve az egész műsor valódi szenzációnak számított” – kezdte a színész a visszaemlékezést. Csakhogy mint kiderült, nem csupán kellemes emlékei vannak a show-ról.
„Az utolsó epizód felvételekor történt, ami számomra ugye nem volt olyan nagy kaland, amikor a kulisszák mögött lábatlankodva belefutottam Jennifer Anistonba és az egyik ötletgazda-forgatókönyvíróba, Marta Kauffmanba, ahogy sírva ölelgetik egymást.
Azt hiszem, nem igazán voltam épp jókor és jó helyen, ezért megpróbáltam oldani a hangulatot,
és odaléptem hozzájuk azzal a szöveggel, hogy »ezt jól csináltuk, mi? nem semmi menet volt!« Hát mit mondjak, nem aratott osztatlan sikert a megjegyzésem” – mesélte Paul Rudd, akinek Aniston később minden bizonnyal megbocsátotta, hogy megzavarta az érzelmes búcsút, hiszen évekkel később már a legjobb hangulatban forgatták együtt a Hippi-túra című vígjátékot.
(via Independent)