Veszélyes szerzet a karácsonyi film, mert az ünnepi időszak sajátosságainak megfelelően általában a tömény giccsel egyenlő, amit nem csupán elviselni nehéz, hanem még egy jólelkű embert is kegyetlenül cinikussá tesz. Mesefilmek ezek, méghozzá a legrosszabb fajtából. A másik változat a karácsonyból kiábrándult trollkodással indít, és az ügyesebbje tényleg őszintén adja át a szeretetről és törődésről szóló üzenetet (Tapló télapó), a bénábbja pedig besorol a másik kategóriába (Télapu). A Netflix The Christmas Chronicles (Karácsonyi krónikák) című filmje az előzetese alapján talán mindkettő típust egyesíti, de ez csak a látszat, ugyanis azon kevesek közé tartozik, ami tényleg karácsonyi film, és hatalmas szíve van.

Sok-sok éve a Drágán add az életed és a Reszkessetek betörők versengenek az egyes számú karácsonyi film megtisztelő címéért - utóbbi rendezője, e film producere, Chris Columbus, így igazi szakértő, és ha felidézzük a Harry Potter és a bölcsek köve karácsonyi jeleneteit, csak megerősíti, hogy bízhatunk benne, ha az ünnepi hangulat megidézéséről van szó. És a The Christmas Chronicles alapvetően necces helyzetből indul, hiszen minden lehetőség benne van, hogy rózsaszín rémálommá fajuljon: adott egy testvérpár (balhés kamasz srác, és egy nagyszájú, belevaló, hihetetlenül jópofa kislány), tűzoltó apjuk csupán néhány hónapja halt meg, és a gyász nyomasztóan rátelepedik a családra, a megviselt anya ápolónő, akinek még szenteste is be kell menni dolgozni. A nagyfiú mindenféle balhékba keveredik, a kislány még hisz a csodákban, és ahogy egy korábbi karácsonyi házivideót néz, valami egészen furcsát lát: a véletlenül bekapcsolt kamera rögzítette, ahogy egy piros kabátba bújtatott kéz benyúl a képbe, és ajándékot rejt a fa alá. Ez bizony csak a Mikulás lehet! A lány némi zsarolással ráveszi a bátyját, hogy éjjel lessék ki az öreg szakállast, aki hamarosan fel is bukkan, és a gyerekek túlzott kíváncsiskodása folytán tönkre is vágják a repülő szánt, a csomagokkal teli puttony elveszik, és vészesen közeleg a hajnal... 

Adná magát a tömény nyáladzás: a "mentsük meg a karácsonyt" már tucatnyiszor láthattuk, ahogy a gyászoló család, a szeretet ereje, a Mikulásban és a csodákban való hit mind-mind olyan toposzok, amelyekről jó ízléssel embert próbáló feladat mesélni. És a The Christmas Chronicles megcsinálja. Ez a film tényleg szívmelengető, pedig gyűlölöm ezt a szót.

Mindez jórészt két szereplőn múlik. Kurt Russell sziporkázik a Mikulás szerepében, sőt, ő maga a piros kabátos mesefigura, aki kikéri magának, hogy mindenhol kövérnek ábrázolják, és csak ideges lesz, ha számon kérik róla a HO-HO-HO kurjongatását, mert ő olyat aztán nem. Ennyire emberközelinek még soha nem láthattuk az öreget: fenemód élvezi, ha tövig nyomhatja a gázpedált, a karácsonyi hangulat megőrzése miatt lazán lenyom egy dévaj kis nótát a sitten, és őszintén hisz az emberekben, munkáját lelkiismeretesen és nagy-nagy szeretettel végzi, és mindent megtesz, hogy ha csak egyetlen éjjel is, de szebbé tegye a világot.

A másik a főszereplő kislányt alakító Darby Camp. Talpraesett, nagydumás kiscsaj, és nagyon jól áll neki, cseppet sem idegesítő, mint megannyi gyerekszínész, sőt, ott a helye a legjobbak között - remélem, gyakran látjuk majd.

Érdekes és látványos lett magának a Mikulás-mitológia kellékeinek az ábrázolása is. A fura szerkezetekkel felszerelt szán nagyon badass, ahogy végre azt is megtudhatjuk, hogyan fér annyi ajándék a zsákba, és egyáltalán, hogyan értesül az öreg a gyerekek kívánságairól, de találkozhatunk a manókkal is. Ezek a kis lények elsőre úgy tűnnek, mintha kedves kis rajzfilmfigurák lennének, de a látszat csal, mert nagyon kis genyók tudnak lenni - az egyikük különösen, egy elég meglepő, sötét humorú jelenetnél csak lesünk, hogy hát ez meg meg mi a fene.

Noha akad a filmben egy-két szentimentálisabb, bénácska jelenet, de ha már eleged van a tévécsatornák gagyi karácsonyi kínálatából, vagy már alapból a rosszullét kerülget ezektől, netán unod az ezredszerre vetített Reszkessetek, betörőket, irány a Netflix, és a The Christmas Chronicles  után egészen bizonyosan jókedvre derülsz. Még ha amúgy örökké morogsz is, vigyorogni fogsz, mint a tök.

Értékelés: 7/10